5.Hétfő

Sziasztook!

Gyorsan közlöm a mondandóm, de légyszi olvassátok el.

A Nagy Amarill kvízre vasárnapig lehet beküldeni az első forduló válaszait. Meglett a 300 like az oldalra, örülök. Új csopink lett. Legközelebb vágjatok pofán ha like függő leszek, mert nagyon eldurvultam legutóbb, őszintén mondjátok meg, mint egyikőtök tette, mert csak így tudok a helyes útra térni ˇ^ˇ Jó olvasást, puszi! ♥

5.Hétfő

Tegnap délre mindenki felkelt. Castiel kora reggel lelépett, mikor még senki nem volt fent, de a többiek szinte délig húzták a lóbőrt. Volt aki tovább is -Lysander-, de senkit nem keltettünk fel idő előtt. Kb mindenki ugyanazzal az érzéssel ébredt. Azok a dolgok, amiket akkor csináltunk azok áhh, hogy alakulhatott úgy az este? Pedig szolid bulit akartam. És amiket Castielnek mondtam... És a szobámban az ágyon és... Ááá! Nagyon sok nagyon kínos dolog történt, de még így is Natanielnek és Melodynak volt a legnagyobb bűntudata, pedig szinte egész este kiütve feküdtek. Rajtuk kívül mindenki röhögött az estén. Legalábbis látszatra. Valójában szörnyen szégyeltem az egészet és szerintem a többiek is így voltak vele, de egyszerűbb úgy elrendezni, hogy csak röhögünk rajta, majd elfelejtjük. Így egyszerűbb nem? Lysander vajon mit gondol? Egyre kevesebbet dumálunk, de én szeretnék segíteni neki! Szeretném ha kibékítülnének a családjával. Nem azért, hogy akkor lelépne, mert felőlem maradhat, csak nem jó dolog rosszba lenni a szeretteinkkel. Beszélnem kell vele. Méghozzá úgy, hogy nem csak én beszélek, hanem ő is. Beszélgetni fogunk! Amúgy meg nem vágom mi a problémája Natanielnek! Rohadtul nem emlékszik semmire az estéből, akkor meg mit pattog? Melody viszont mindenre emlékszik, szóval felőle jogos a "harag", de akkor beszélje meg Nataniellel a dolgokat, ne engem ordibáljon le miatta. Ő bezzeg el nem mondaná neki, de akkor mégis mit akar? Hogy Nataniel valami égi jel segítségével rájön mi történt az este? Komolyan mondom lehetetlen ez a lány! Este bezzeg milyen merész volt, hmm. Mindegy legalább kiadták magukból, Lysander miatt viszont tényleg aggódom. Rosalyval megbeszéltem, Idori és a 3 fiú szerint hatalmas party volt, szóval örülnöm kell! Jobb, mintha szar buli lett volna.

-Amarill, mennyi az eredmény?
-Mi? -lehet nem matek óra alatt kéne ezen gondolkozni.
-Nem mi, hanem TESSÉK!
-Köszönöm.
-Ne feleseljen kisasszony! A táblán látható képletnek mi az eredménye?

Khh, a táblán? Ööö, annak a hosszúnak?

-8.
-8? Érdekes nekem nem ennyi jött ki!
-De, nekem8.
*nevetés*
-Igazgatóhoz! Most!
-Óóó, most azonnal? -nyűgös vagyok
-Igen!
-Nem ér rá később? Most nem igazán érek rá.

Bociszemekkel nézek a tanárra aki könyörtelenül felállít és beküld az igazgatóiba. Dejó!

*kop kop*
-Szabad!
-Jó napot, igazgatónő.
-Jó napot, mit keres itt kisasszony?
-Hát, matek órán történt egy kis félreértés.
-Miféle félreértés?
-Hát, a tanárnő megkérdezte, hogy mennyi a táblán látható képletnek az eredménye, én még mondtam, hogy nyolc, mert nekem annyi jött ki, -nem is- de azt modta, hogy neki nem ennyi jött ki, én még mondtam, hogy "de nekem 8", mivel nekem tényleg ennyi jött ki! -hátha bevenné- Aztán mindenki elkezdett nevetni a tanárnő pedig azt mondta jöjjek ide most, viszont én mondtam, hogy most nem jó, de tényleg nem volt jó, mivel épp a szabályt tanultam -és biztos, hogy nem aludtam-, erre nagyon mérges lett a tanárnő és elküldött ide, hogy meséljem el mit csináltam, de tényleg nem értem miért baj az, ha a diák tanulni akar!

Felháborodott (és csalódott) képpel meredek az igazgatónőre aki (vszeg) gondolkodik a hallottakon. Tetézzük még!

-Most beírást fogok kapni?

Kétségbeesett a hangom és a mondat végén kicsit meginog. Elmehetnék színésznek, menő lenne!

-Nem, természetesen megbeszélem a tanárnővel, ha megerősíti, hogy ezek a szavak hangzottak el, akkor biztos megérti, hogy félreértés történt. Menjen vissza órára, az osztályfőnök tudatni fogja magával a fejleményeket.
-Köszönöm szépen igazgatónő, nagyon hálás vagyok!

Kisietek az ajtón és egyenesen a wc-be rohanok.

-Hahahahahahaha!

Hát ez mekkora volt! Huhúú, a tanár agyfaszt fog kapni! Könnyebben ment, mint terveztem, hát ez kész! Megyek órára, had őritsem még egy picit.

*teremben*
-Igazgatónő várja szünetben.

Diadalmas mosolyt villantok az osztály felé akik baljós "úúú"-ba törnek ki. Ken a padok alatt a kezét 'pacsira' nyújta, Nataniel pedig aspirin reklámba váltott (facepalm). Szép az élet.
*órák után*
Az ofő még nem dumált velem, de az, hogy a matektanár idegbeteg fejjel felém halad, az valószínűleg egy jel. Jujj, vészesen közelít. Kezdek félni.

-Figyeljen ide Amarill!
-Önnek is jó napot....
-Hallgasson! Most az egyszer szerencséje volt, de ez többször nem fordul elő! Ha még egyszer nem figyel órámon teszek róla, hogy megkapja a megérdemelt büntetést!
-Én is szeretem magát...
-Argh! -mondta, majd kikerült és további begyakorolt idegbetegséggel haladt tovább a következő órájára. Nem lennék a "szerencsés" osztály helyében. Hmm, Nataniel és Melody a folyosó végén beszélgetnek. Nem szép dolog megzavarni a szerelmeseket, de én kíváncsi vagyok miről dumálnak.
-Sziasztok! Mizu? Még haragudtok? -ártatlanul kérdezem, de őket nem igazán sikerül meghatnom.
-Mi volt ez a viselkedés matek órán? -Nataniel hitetlenkedve nézett, Melody pedig szomorúan.
-Csak megmondtam az eredményt ami kijött. Nem nagy dolog. -nemtörődöm módon, egy vállrándítással együtt, türelmesen vártam Nataniel reakcióját.
-Többet nem csinálhatsz ilyet! Egyébként valamelyikőtök elmondaná végre mi volt szombat este? -suttogva fejezte be, közben pedig Melody és köztem kapkodta a tekintetét.
-Jó, elmondom. Miután Castiellel ittatok, elkezdtünk üvegezni. Nem emlékszel ugye? -felemelt szemöldökkel várok a válaszra.
-Nem... -remek nem emlékszik, akkor bármit beadhatok neki.
-Gondoltam. Itt már elég K.O. voltál és mire rád került volna a sor teljesen kidőltél, majd hajnal fele Lysander vitt be a szobába.
-Szóval végigaludtam az egészet?
-Ja.
-Elég szánalmas.
-Az.

Csalódott volt? Mert ha igen akkor csalódottan elfordult és elment. Melodyra néztem aki épp felém "ugrott".

-Köszönöm Amarill! Megmentettél! -szorosan megölelt és mélyen a szemembe nézett.
-Miért nem mondtad el neki? -őszintén nem tudom rá a választ. Vagyis legbelül talán sejtem, de azt nem akarom elfogadni. Ők egymásnak vannak teremtve.
-Féltem. Féltem, hogy elveszítem azt is ami jelenleg van köztünk. Hiszen tudom, hogy nem szeret! Megmondta... Ő mást szeret. Nem engem. Mást. -Fájdalmasan hangzottak a szavai. A szemében könnycseppek gyűltek én pedig tehetetlennek éreztem magam. Mit tehetnék én érte?
-Az érzelmeket nem lehet irányítani ezt én is tudom. Nagyon jól tudom. Castiel... Castiel csak úgy lelépett szombaton. -ismét egymásra nézünk és a szemében az én szemem tükröződik. Mindketten sírunk.
-Castiel szeret téged... -szeret? Volt mikor én is így gondoltam. De neki ez csak egy játék. Nem szerelem. Ő mást szeret. Deborah-t szereti.
-Jobb lenne nekem nélküle. De itt -a szívemre mutatok- az szörnyen fájna. -gyerek módon gondolkodok.
-Sikerülni fog! Mindkettőnknek!

Melody megfordul és elfut. Natanielhez menne? Akkor most nekem is még kéne keresnem Castielt?
*udvaron*
Ott ül a fa alatt. Ahol szokott. Ahol Deborahval együtt megalázott. Összeszorul a mellkasom és vegyes érzelmekkel leülök Castiel mellé.

-Szia. -nem nézek rá, magam elé beszélek.
-Helló.
-Tudod ami szombaton történt... -bizonytalanul beszélek, de ő erősen megragad és lenyom a földre. E-ez....
-Felejtsd el. -itt van előttem, de mégsem értem amit mond.
-De, te ezt akartad nem?
-Azt akartam, hogy józanul mondd ki azokat a szavakat. Én, én... -erősen a földbe bokszol és megijeszt, hogy milyen ideges a hangja.
-C-castiel. -megsimogatom az arcát, de ő elhúzza a fejét és mérgesen néz.
-Csak felejtsd el, oké?

Felállt és elsétált. Miért hagy faképnél ma mindenki? Köszönni luxus?

-NEKED IS SZIA VILÁG!

Csak a (kicsit hangos) mondat végére esik le, hogy az udvar közepén vagyok. A számhoz kapom a kezem. Itt ülök a fűben hosszú percekig. Deborah jól felszívódott. Ha még ide is jár (amit kétlek) engem messze elkerül. Castielen meg se próbálok kiigazodni. Tovább kell lépnem. Felejtsem el ami akkor történt? Hogy tehetném? Az ajka, az illata, a szavai.

-Nem baj ha én is idefekszem? -felnézek a fénybe és Kentin fekszik le mellém.
-Még nem engedtem meg. -fenyegetően nézek rá, mire ő elmosolyodik.
-Hiányoztál. -értetlen fejjel nézek rá, de a szavai mégis melegséggel töltenek el.
-Nekem is hianyoztál. -melegen mosolygok rá.
-Castiellel együtt vagytok? -mi? Mi ez ilyen hirtelen? Miért gondolja ezt???
-Nem. A legutóbbi akciója pedig megerősítette ezt a tényt. -a kijelentésem hallatán meglepetten néz.
-Bántott?
-Mi?! Nem! Hogy bántott volna?
-Nem fizikailag. Megbántott téged? -már megint játszani akarja a nagyfiút?
-Igen, de nem számít. Előbb-utóbb túlteszem magam rajta és még csak emlékezni se fogok rá. -rá. Őrá. Ő az aki megdobogtatja a szívem. Én szeretem őt. Mégis mit tehetnék, hogy ő ne csak egy játékot lásson bennem? Hogy többet jelentsék neki?
-Amarill!
-Tessék?
-Azt kérdeztem, hogy miért pont ő tetszik?
-Ööö, ezt egy fiúnak elég érdekes elmagyarázni.
-Csak azért mert az a tipikus "roszfiú"?
-Nem, dehogy!
-Miért nem veszed észre?! Annyira rosz, hogy egyfolytában téged bánt!
-Nem, erről én tehetek!
-Nem, nem te tehetsz! Én már alsó óta szeretlek, ő még meg csak most ismert meg! Ha roszfiú kell, akkor én megmutathatom ki a roszabb! -még be sem fejezte, de felpattant és gyors léptékben haladt abba az irányba amerre Castiel ment. Próbálom megállítani, de nem sikerül. Nem lök odébb, se egyéb, csak egyszerűen halad tovább. Épp olyan, mint valami terminátor. Ijesztő. Pechemre Cas épp a táskájából pakol kifele és indulni készül, mikor Kentin odaér és a falhoz löki.
-Kentin, hagyd abba! Ne bántsd! -Ijedten szaladok oda, hozzájuk, de fogalmam sincs mit tehetnék. Félek. Legutóbb mikor verekedés közé álltam rosz vége lett. Tudom, hogy nem bantanának engem, de egymást akkor miért? Miattam? Az én hibám?? Mindez egy pillanat alatt suhan át a fejemen és idő fogytán, nem tudok dönteni. Nem bánthatják egymást! Főleg nem miattam! Odébblökni egyiküket se akarom, közéjük nem férnék, ha mégis akkor az (khm) elég félreérthető lenne. Nincs más megoldás!
-Kentin neee, -odarohantam hozzá és hátulról átöleltem- nem bánthatod őt!

Én majdnem sírógörcsöt kaptam, de Castiel nevetése ütötte meg a fülem. Ez mit vihog ilyenkor? A mai napom valami kurvaszar! Teljes felháborodottságomban odébb tolom Kentint és mérgesen Castielre nézek, aki csak még jobban röhög.

-Megtudhatnám mi olyan vicces? -szemmel ölni tudnék ő már nem élne.
-Te engem féltettél? Haha! Tőle? -ismét nevetésben tör ki, én pedig majd' fel robbanok! Hirtelen megölel és végigsimít a hátamon- Olyan butus vagy.

Egy ököl Castiel arcába és elenged. M-mi?

-Kentin te idióta! - Kentin nem törődve a sértéssel, megfogja a kezem odébbránt és Castiel (már így is vérző) orrát célozza- Ne!

Castiel miattam volt védtelen. Ha akkor nem engem ölel, akkor Kentinnek esélye se lett volna. Miért? Miért történik ez velem? Kétségbeesésemben kirohanok az ajtón és Arminba ütközöm.

-Tudom, hogy szemét kérés, de mint legjobb barátom, kérlek válaszd szét Castielt és Kentint!
-Várj, nyugodj meg, nincs semmi baj! Hol vannak?
-A folyosó végén.
-Gyere szóljunk Alexynek, egyedül nem hiszem, hogy menne nekem, nagyobb balhét meg nem akarok.

Elrohantunk Alexyhez aki Idorival volt, Armin gyorsan vázolta neki a helyzetet és siettek vissza a folyosóra. Megyek én is! Megindulok, de egy kéz visszaránt és Idori szigorú tekintetével találom szembe magam.

-Idoriii! Utánunk kell mennem! Miattam verekednek. Az én hibám! -sikertelenül próbálok kiszabadulni. Gyúrnom kéne, mert már mindenki erősebb nálam.
-Nem hiszem, hogy most ott kéne lenned. -lehet, hogy igaza van.
-És mi a helyzet veled és Arminnal?
-Alakulunk, alakulunk!
-Igeen? Mesélj!
-Kérdezte, hogy emlékszem-e mit csináltunk szombaton én pedig mondtam, hogy igen, ő még megkérdezte, hogy megbántam-e, erre azt válaszoltam, hogy attól függ ő megbánta-e? Aztán azt mondta, hogy nemt tudja lehet, hogy nem, én pedig azt mondtam, hogy "lehet, hogy én sem".
-Úúú!!! Ez egyértelmű jel, hogy bejösz neki, csak még bizonytalan! És ezután mit tervezel???
-Hát, még nem tudom, de remélem jól sül el.
-Én is!

Majd láttuk, hogy nyílik az iskolaajtó és Castiel ront ki rajta, majd a mi irányunkba kanyarodik. Oó. Megfogja a kezemet és szó nélkül magaután húz. Kétségbeesetten integetek Idorinak, aki együttérzően visszaint.

-Merre megyünk? -kérdeztem mikor kiléptünk az iskola területéről és lekanyarodtunk, de nem válaszolt. Vajon merre mehetünk? Aztán felismertem a buszt amire felszálltunk és rájöttem, hogy hozzánk megyünk. Időközben jobban megnéztem Castielt. Ahol Kentin megütötte ott eléggé fel van dagadva az arca, de sok egyéb (kisebb) sérülést szerzett.
-J-jól vagy? -miért érzem úgy, hogy bunkóság, hogy ezt épp én kérdezem meg. Nem válaszol. Némán, feszült légkörrel haladunk a házban, be a szobámba. Nem köszöntünk Lysandernek mikor megérkeztünk, Castiel viszont teljess biztossággal haladt a szobám felé maga mögött húzva engem is. Mikor beértünk (enyhén) az ágyra lökött én pedig csak néztem nagyokat, hogy mit tervez. Levette a dzsekijét. Oké, meleg van.
-Cast... -nem tudtam befejezni a mondatot, mert levette a pólóját is és nekem nagyon rosz gondolataim támadtak- C-castiel. -Remélem csak roszra gondolok, mert a szitu elég khm... Én az ágyon fekve, ő pedig előttem áss és dühösen néz rám félmeztelenül. Áhh, elpirultam!!!
-Nézd meg mit csinált a kis haverod! -dühösen a vállára mutat ahol egy piros folt van.
-Sajnálom. Miattam bántott Kentin. -hitetlenül nevet én pedig értetlenül nézek rá, mire ő lemondóan sóhajt.
-Nem Kentin volt, hanem Alexy.
-Alexy? Dehát ő szétszedni ment benneteket. Mi történt?
-Nem volt valami sikeres a szetszedési próbálkozásuk, ezért az a kis buzi rámtapadt, mint valami pióca és kiszívta a vállamat! -m-mi? Hangos nevetésben török ki, mire ő vadász módba kapcsolva felémveti magát, hátradönt és rámmászik.
-Viccesnek találod? Neked is lehet ilyen foltod és akkor majd azt mondjuk egymásnak csináltuk. -lassan elkezdi puszilgatni a nyakamat, mire én újra nevetek.
-Sajnálom, te már Alexy tulajdona vagy.

Nevetve megcsókol én pedig visszacsókolom. Olyan egyszerű így, hogy itt van. Félek, hogyha elmegy visszajönnek azok a gondolatok. Ha járnánk biztos nem gondolnék ilyenekre, viszont ő biztos nem fogja megkérdezni. Valahogy nem tudom az ő szájából elképzelni ezeket a szavakat "járnál velem?".

-Min gondolkodsz? -hozzam elő a témát?
-Rajtunk.
-Mit kell ezen gondolkozni?
-Hát mi most...? -értetlenül néz, majd kicsit kitágul a szeme. Uhh, reakció?
-Öhm... -Castiel bizonytalan?
-Mindegy, hagyjuk. Lényegtelen. Ha nem szeretnéd akkor nem kell, meg semmi. Vagyis érted én, csak... -hát ezt most kurvára elbasztam. Nem szabadott volna felhoznom a témát de így, hogy hivatalosan nem vagyunk együtt félek. Nem tudom mitől félek, mivel tudom, hogy ő amúgy sem olyan kapcsolatot akar. Ő csak játszani akar. Semmi több.
-Még szereted Deboraht? -a hangom halk és bizonytalan. A kérdés nem tudom, hogy juthatott eszembe. Ez volt az ami eddig nyugtalanított? Castiel felül és lefelé néz.
-Nem tudom. -Castiel még mindig bizonytalan. Fura így látni. Van a menő csávó, akit a világ felé mutat, de belül ő se sokkal másabb, mint mások. Neki is vannak érzelmei. De még így se, hogy tudom, hogy neki fáj a Deborah-s ügy így se tudom elfogadni, hogy osztozzak rajta. Vagy én, vagy más.
-Tudom, hogy fáj, de... -nem mondtatok "de"-t. Segítenem kell neki. Rosz "de"-t nem mondhatok- De én itt vagyok. Vagyis most mennem kell, de visszajövök.
-Hova mész?
-Lysanderhez. -felállok és megyek ki az ajtón, ő pedig visszaránt, átkarol és megcsókol.
-Még a végén féltékeny leszek. -kajánul vigyorog.
-Alig várom. -gonoszan vigyorgok rá, majd elindulok Lys szobájába. A félmeztelen Castiel túl sexy

*kop kop kop*
Nincs válasz.

-Bemegyeek.

Belépek az elsötétített szobába. Állott a levegő és Lys az ágyon fekszik. Elhúzom a függönyt és kinyitom az ablakot és mérgesen Lysanderre nézek.

-Lysander ébredj fel!
-Ahh. -már megint kezdi?
-Haragszol rám?
-Uuum.
-Ne akard, hogy hívjam Castielt!
-Uhum. -na, ez már haladás!
-Ne nézz levegőnek! Legalább nyisd ki a szemed!
-Muszáj? Úúúm~
-Ne csináld ezt! Tudod, hogy ez a hang nekem túl aranyos! -kinyitotta a szemét és álmosan néz rám.
-Mit akarsz?
-Mit gondolsz a szombatról? Nem voltál másnapos? Nem haragszol rám?
-Elmúlt, nem, nem.
-Woow, milyen bőbeszédű vagy! -átfordult a másik oldalára, most háttal van nekem.
-Castielt egyedül hagytad?
-Honnan tudod, hogy itt van?
-Hallottam.
-Aham -elpirulok- kint van.
-És ő egyedül hagyott téged?
-Nem. Nem vagyok egyedül. Velem vagy. -kedvesen mosolygok rá.
-Az nem mindig biztonságos. -értetlenül nézek a hátára, ő pedig felpattan és elém áll.
-Lysander jól vagy? -túl közel van. Hátrálok -Najó, én megyek.

Kisiettem a szobából és visszacsuktam az ajtót. Mi történt? Miért jöttem el? Hisz ő csak Lysander. Castiel legjobb haverja, az én lakótársam. Castielt keresem, de nem találom, hanem egy levél fogad a laptopomon.

"Megyek, majd beszèlünk, csá."

Castiel tudja mi az a vessző???