10. Hétfő
A hétvége érdekesen telt. Szombat hajnalban anyu hívott, hogy hol a faszba vagyok és most először volt komolyan mérges rám. Nem volt valami jó érzés. Egyből haza kellett mennünk. Otthon anyu és Will együtt vártak minket, aztán mikor megérkeztünk számon kérték tőlünk, mégis mit gondolunk magunkról, hogy egy szó nélkül lelépünk és máshol töltjük az éjszakát. Ezután megmondták, hogy egy hétig eszünkbe se jusson sulin kívül máshová is menni. Végül sikeresen beértünk a szobába, de megtorpantunk, mert furcsa látvánnyal találtuk szembe magunkat. Egy plusz ágy volt a szobában, ahol Louis épp aludt. Anyuék észrevették a meglepettségünket és vigyorogva közölték, hogy amíg el nem KÖLTÖZÜNK, addig Louis ITT FOG MARADNI! Hát most nem tudom, melyik a rosszabb hír. Louisszal egy szobán kell osztoznunk... Okééé, ezt már önmagában nehéz elfogadni, de én nem akarok elköltözni! Annyira szeretem ezt a házat és minden emlékem ide köt. Eszem ágában sincs elhagyni ezt a helyet. Mostanra nagyjából feldolgoztam, hogy anyuék csak jót akarnak nekünk a költözéssel. Nem nyugodtam bele a költözésbe, csak elfogadtam, hogy ők jót akarnak ezzel. Viszont erről még ma mindenképp beszélni fogok anyuval. Csak... Nem tudom, hogy mit mondjak. Ha logikusan átgondolom, tudom, hogy ez a legjobb döntés. Áhh, olyan nehéz ez! Mi lenne... Vajon rá tudnám beszélni anyut, hogy Lysanderrel had maradjunk itt? Nem is olyan rossz ötlet! Mindenképp megér egy próbát!
- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezi Lysander, mivel épp a suliba tartunk.
- Itt akarok maradni. - felelem.
- Az utcán?
- Nem! A mostani házunkba. Szeretem ezt a helyet.
- Értem.
- Hát jó. - zárom le a beszélgetést. A kommunikáció köztem és Lysander közt mostanában nagyon megromlott. Pedig én nem akartam ezt.
- Hazamegyek. - mondja Lysander. Nem értem. Nem érzi jól magát?
- Nem jössz suliba?
- Nem úgy értem. Haza. A szüleimhez.
- Igen, épp ideje, hogy meglátogasd őket, de miért pont suli időben?
- Amarill, - mondja, megáll és megfogja a kezeim - hazaköltözöm.
- De.. Miért?
- Sajnálom.
- Valamit elcsesztem, Lysander? Megbántottalak? Lysander... U-ugye nem akarsz szakítani? - kérdezem, miközben mélyen nézek a szomorú szemébe. - Lysander?
- Sajnálom.
- De miért? Miért hagysz el???
- Valamelyikünknek meg kellett tennie.
- Nem értelek - szipogok - miről beszélsz?
- Sajnálom. - mondta és továbbment, én pedig csak ott álltam egy ideig, majd valaki megragadta a kezem és elhúzott a suli felé. Fel sem néztem míg oda nem értünk, aztán megpillantottam Momot.
- Nem akarom tudni, hogy jelenleg mi a problémád, de befelé!
- Szakítottunk. - motyogom.
- Nem érdekel. Csá.
- Momo! - könnyezek - Mit csináljak? - kérdezem, mire ő hátrafordul és megrándítja a vállát.
- Tedd magad túl rajta! - mondja és bemegy a suliba. Akaratomon kívül is valamiért követem őt. Bemegyek a termünkbe, leülök a helyemre és a padra hajtom a fejem, anélkül, hogy bárkinek bármit is mondanék. Eltelik az első óra, amin kurvára nem figyeltem, aztán a második, ugyanilyen lelkesedéssel, szünetben pedig végül meglátogat Kentin. Felemelem a fejem, mire egy zsepit nyújt felém. Elveszem tőle, megtörlöm a szemem és kifújom az orrom, miközben ő áthatóan (és zavaróan) néz.
- Köszi. - mondom, anélkül, hogy ránéznék.
- Mi a baj? - kérdezi.
- Minden.
- Lysander?
- Mindegy.
- Hát, ha esetleg szívesen kiengednéd a gőzt, akkor tudok egy tök jó bulit ma este, egy ismerősömnél.
- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezem.
- Hé, tudom mit érzel. Ha úgy is érzed, hogy most semmi nem dob fel, jobb ott leinni magad, mint otthon, egyedül.
- Kentin...
- Csak köszönd meg és gyere. Ne gondolkodj rajta annyit.
- Köszi. - köszönöm meg, őszinte hálával, hogy ilyen barátaim lehetnek. Annyiszor elhanyagolom őket, de mégis mindig számíthatok rájuk. Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki, de ilyenkor nagyszerű érzés. Időközben Kentin leírta a füzetembe a buli helyszínét.
- Aztán ott legyél! - mondja vigyorogva, mire én bólintok, ő pedig visszamegy a helyére. Igen. Ez kell most nekem. Azt akarom, hogy teljesen kiessen a mai nap.
- Hol lesz? - kérdezi az előttem ülő kis szöszi.
- Louis, ki mondta, hogy téged is hívtak?
- Kinek is van szobafogsága? - kérdezi jogosan.
- Jó, megmondom, hogy hol lesz, de segítesz eljönni otthonról.
- Mutasd.
- Louis! Megegyeztünk?
- Megmutatod és nem köplek be, hogy leléptél.
- Oké. - válaszoltam és felé fordítottam a füzetem. Remélem este nem rendez balhét. Viszont hiába akartam maximálisan az estére koncentrálni, továbbra is kerülgetett a sírás, amit próbáltam minél inkább elfedni. Vége az utolsó órának és egész nap semmit nem írtam. El kell kérném Natanieltől a füzetét. Gyorsan összepakolok és mielőtt lelépne, a padja mellé állok.
- Nataniel, elkérhetném amit ma írtál?
- Minek? - vajon? Nem egyértelmű? Azért, hogy elégessem, mi másért?
- Hogy le tudjam másolni.
- Miért nem írtad le órán?
- Nem mindegy?! Akkor nem adod ide?
- Nesze. - mondja, miközben elém rak pár oldal papírt.
- Mi ez? - kérdezem.
- A tananyag.
- Papírra írtad?
- Nem. Leírtam neked is.
- Wow! Köszönöm Nataniel. - mondom, de a mondat végén váratlanul újra rám jött a sírhatnék, ezért a tervezett "köszönöm ölelés"-ből, egy "sírj a mazochista barátod vállán" feelingű ölelés lett. Miután lenyugodtam szánalmasnak éreztem magam, ezért a földet néztem.
- Mi a baj? - kérdezi.
- Ümm, igazán semmi, csak... Mindegy, hagyjuk. Köszönöm a jegyzeteket. - mondom, továbbra is a földet nézve, amitől egyre kínosabban érzem magam. - Szia Nataniel! - köszönök el és kimegyek a folyosóra. Nem akarom Natanielt is a saját problémáimmal traktálni. Ha már Momo is megmondta, hogy ezzel csak zavarom, nem akarok mást is irritálni ezzel. Igazából épp, hogy ezt kigondoltam, Momot és Shizut láttam meg ismét kézen fogva a folyosón. Nagyszerű! Úgy néz ki, hogy ez mindenkinek összejön, csak nekem nem! Mi a francot csinálok rosszul?! Armin és Idori is olyan nagyszerűen megvannak. Sose szomorúak, a kapcsolatuk felhőtlen. Legalábbis így külsős szemmel annak látszik. Nekem miért nem jön össze egy ilyen kapcsolat?! Ilyen gondolatok mellett érek haza, de megzavarja a gondolatmenetem, hogy valaki áll a kapuban. Ahogy közelebb érek, Rosalyt ismerem fel. Mit keres itt? Megszaporázva a lépteimet, hamar Rosalyt elé érek.
- Ros? - kérdezem, ő pedig megölel. - Rosaly, - szipogom - úgy fáj! Miért hagyott csak úgy itt? Semmit sem mondott. Egyszerűen elhagyott! Megunt? Mégis mi történt..?! - fakadok ki, míg ő halkan csitítgat. Hangosan sírok a vállába temetve az arcom, elrejtve a világ elől. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzelmet. Eddig olyan természetes volt, hogy itt volt velem. Biztonságban éreztem magam. Ő volt a biztos pont az életemben. Szerettem őt. - Miért hagy el mindenki..?
- Senki nem hagy el, Amarill. Én itt vagyok neked és itt vannak a barátaid is. Nem vagy egyedül, hallod? - nyugtatgat, de én továbbra is a vállába zokogok. Sok ideig. Mikor úgy érzem, nem fog újra előtörni belőlem a sírás, a vállára teszem a kezem és a szemébe nézek.
- Köszönöm Rosaly!
- Akarod, hogy ma este itt maradjak veled?
- Nem kell. Kentin elhívott egy buliba, ami ma lesz.
- Hétfőn buli?
- Én is furcsálltam, de most úgy döntöttem, nem érdekelnek a következmények.
- Nem hiszem, hogy el kéne menned.
- Hát, nem tudom. Jobb, mint itthon búslakodni, nem igaz?
- Nem oldasz meg semmit azzal, hogy lerészegedsz! Sőt, lehet, hogy újabb problémákat kreálsz magadnak! Ezt akarod?!
- Felejteni akarok! Vagy nekem az is megfelelő, ha csak elnapolhatom a problémákat. Nem akarok Lysanderre gondolni!
- Értem én, de szerintem ezt akkor is meg fogod bánni.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem Ros, de tudok vigyázni magamra.
- Nagyon remélem. - mondta, megölelt, majd elment, végül én is bementem a lakásba.
Wow! 4 óra van. Eléggé eltelt az idő. Alszok egy kicsit, aztán készülődök. Amint lehajtottam a fejem, szinte egyből elaludtam. Nem álmodtam semmit, viszont az keltett, hogy valaki rám ugrik. Félig álmomban lököm le magamról a zaklatót, aki nem meglepő módon Louis.
- Mit akarsz? - kérdezem, míg ő feltápászkodik a földről és megáll az ágy mellett.
- Hová tűnt a csávód? - kérdezi.
- Hazaköltözött.
- Ó, de kár. Csak nem miattam? - kérdezi vigyorogva.
- Ó, képzeld, fogalmam sincs! Mit érdekel ez egyáltalán téged?! Örülj a farkadnak, hogy több hely lesz itthon, oszt csá.
- Biztos?! - kérdezi fenyegető hangon és mielőtt észbe kapnék, az ágyon van, rátérdelt a kezemre és a nyakamat fogja. - Csak nem te próbálsz kioktatni?! - mérgelődik és a hasamról felhúzza a felsőt. - Elfelejtetted, hogy ki csinálta ezt?! - kérdezi, miközben a halványodó véraláfutásaimra teszi a kezét.
- Engedj el, idióta! - utasítom, ő pedig rászorít a nyakamra.
- Szándékosan ingerelsz?! Csak nem, élvezed ezt? Milyen egy mocskos kurva vagy! - mondja és a fülem mellé hajol - Azt hitted nem vettem észre, hányszor megnéztél? Vágysz rám, valld be. - suttogja, mire én elnevetem magam, ő pedig távolabbról értetlenül néz, mi bajom lehet.
- Ne haragudj, de nem gondoltam, hogy tőled ezt fogom hallani, haha! Castiel jön folyton ezzel, de neki legalább annyiban igaza van, hogy régen így volt. De te, Louis, ugyan kérlek! Mazochistának nézek ki, hogy egy ilyen pasi jöjjön be? - kérdezem a szemébe vigyorogva, mire ő erőteljesen megszorítja a nyakam, én pedig a hátát rugdosom, hogy engedjen el, végül leszáll az ágyról, kimegy a szobából, míg én levegőért kapkodva nézek utána. Halljon már meg! Basszus. Mennyi az idő? Fél 7? Készülődnöm kell.
Nyolcra teljesen elkészülve lopakodok ki, nehogy a hazaért felnőttek rajtakapjanak és visszautasítsanak a szobámba. Halkan nyitom-csukom az ajtókat és sikeresen a kapun kívülre érek. Megkönnyebbülten indulok a megadott cím irányába, ahová zökkenőmentesen odaérek és ahol hirtelen semmi ismerőst nem látok. Ez így kicsit kínos. Megkeresem Kentint.
Rövidesen meg is látom, viszont nincs egyedül. Egy haverjával van, de Franciskát sehol nem látom. Vajon miért nem hozta magával? Odamegyek hozzá.
- Sziasztok! - köszönök.
- Szia, Amarill! Bemutatom Tyler-t. Ő szervezte a bulit. - mondja Kentin.
- Szia Tyler! - köszönök újra.
- Szia. Érezd jól magad! Én lemegyek még piáért. - mondja és egy szempillantás alatt el is tűnik. Most, hogy megtaláltam Kentint, egy kicsit körülnézek. Sötét van, van disco-gömb, de nincs füstgép, bezzeg anno Castielnél. Rengeteg ember tömörül, amit nem gondoltam volna, hiszen hétfő (!!!) van. De a Castielnél lévő buliban... Akkor ott volt Lysander is.
- Igyunk! - mondom, megtörve a csendet.
- Gyere! - mosolyog Kentin, megfogja a kezem és maga után húz. Hamar a pulthoz érünk, ahol elvesz két üveget, amiben számomra ismeretlen folyadék van, aztán egy poharat fele-fele arányban teletölt velük és a kezembe adja. - Kóstold meg. - mondja, de én bizonytalanul nézek rá válaszul. - Csak bátran! - bíztat. Megkóstolom az innivalót, ami erős, de finom.
- Nem tudtam, hogy ilyesmihez is van tehetséged.
- Most már akkor tudod. - mondja miközben nevet - Akarsz táncolni?
- Hát, nem is tudom. - mondom és a poharamat nézem. Hirtelen felindulásból lehúzom az egészet. Mikor végzek és újra ránézek, ő meglepetten néz. - Táncoljunk! - vigyorgok.
- Ó, oké! - válaszol, megfogja a kezem és a tömeg belsejébe húz. Valami pörgős disco szám megy és csak ekkor veszem észre a felszerelt erősítőket. A mi generációnknak aztán van pénze bulizni! Kentin megfogja a derekam, magához húz és úgy táncolunk. Kezdem megérezni, hogy egyre kevésbé vagyok ura a mozdulataimnak. Egyre többet nevetek és inni akarok. Még többet. Azt akarom, hogy ez a könnyedség érzés fokozódjon!
- Kentin! - kiabálom a hangos zene miatt - Igyunk még! - mondom a fülébe, mire bólint és visszamegyünk a pulthoz. Most is valamiket összekever, de nem igazán érdekel. Amíg finom bármi megteszi! Most kettőt készít, az egyiket a kezembe adja, a másikat magánál tartja, így a poharakkal együtt megyünk vissza táncolni. Hmm, megkóstolva ezt az új kreálmányt, biztos lehetek benne, hogy Kentinnek ehhez van tehetsége! Most egymástól távolabb táncolunk az innivaló miatt, amit én gyorsabban iszok, mint ő és ami miatt úgy érzem forog a világ! Úgy érzem kicseszettül szabad vagyok! Csukott szemmel felemelem a fejem és a plafon felé tartom, miközben tovább ugrálok és úgy érzem, mintha most ugranék el, közben meg már a földön vagyok! Annyira imádom ezt az érzést! Vége a számnak és újra Kentinre nézek, aki szintén megitta az alkoholját és a poharamért nyúl, hogy el tudja vinni. Nevetve odaadom neki és kezdek újra táncolni, mikor valaki megfogja a kezem a hátam mögül.
- Egy tánc? - kérdezi, én pedig mielőtt ránéznék, bólintok, aztán az ismeretlen felé fordulok. Azaz, inkább úgy mondanám, hogy az felé akit eddig nem láttam itt.
- Castiel, hehe, te mit csinálsz itt? - kérdezem nevetve.
- Bulizok.
- Mindig mindenhol ott vagy, észrevetted? Te egy csillámpónitündérvarázsló vagy!
- Aha, igen. Gyere menjünk. - parancsol.
- Miii? Hova akarsz menni te galád?!
- Neked ennyi elég volt ma estére. - mondja, és a kezemnél fogva maga után húz. Az ajtó mellett kitépem a karom a kezéből és dühösen nézek rá.
- Én nem megyek sehova! - szögezem le.
- Most ez az egész cirkusz azért van, mert Lysander dobott?!
- Hah! Hihi! Szóval, hehehe, csak, hogy tudd, nem azért! Olan kisz hüle vad!
- Amarill! - kiabál rám, miközben a kezemért nyúl, de én elkapom és botladozva, de menekülni kezdek előle.
- Sosem kapsz el! - vetem oda neki mögém, de ahogy ezt kimondom, fejjel a falnak ütközöm. - Auu! - a földön ülve. a homlokom dörzsölöm, ami nagyon fáj.
- Jól vagy? - kérdezi az időközben mellém guggoló Castiel, mire én nyugtatólag a kezem feltartom, jelezve, hogy minden oké, de a kezem véres. Ááá, vérzik a homlokom!!!
- Castiel! Meg fogok halni! Nem akarok még meghalni! Ááá, Castiel!!! - visítok, mikor neki látszólag elege lesz, felkap és elvisz a fürdőszobába. Honnan tudta, hogy ez hol van? Mikor a csaphoz érünk, letesz maga mellé és én a hirtelen helyzetváltozástól elesem.
- Legalább próbálj már meg normálisan viselkedni! - akad ki, aztán segít felállni. A falnak támaszkodom a hátammal, hogy támaszt nyújtson, míg Castiel letép valamennyi WC papírt, bevizezi és a fejemet törölgeti vele. - Nem vérzik olyan nagyon. - mondja, miközben teljesen a homlokomra koncentrál. Hirtelen elkezdek nevetni, ahogy őt nézem és lefele fordítom a fejem. - Maradj nyugton! - utasít, megfogja az állam és feltartja a fejem, hogy hozzáférjen a homlokomhoz.
- Castiel?
- Hmm? - kérdezi, míg a WC papír darabkát gondosan igazgatja a fejemre.
- Megcsókolhatlak? - miii? Nem! Én nem akartam ilyesmit kérdezni! Akkor miért csináltam? Basszus! Furán nézek rá, amit ő is viszonoz.
- Kész a homlokod. Menj haza.
- Castiel, figyelj...
- NEM! Nem vagyok a kicseszett kis pótlékod, csak mert szingli lettél! - fakad ki, mire én megölelem, de ő csak egyhelyben áll. - Menj haza, Amarill.
- Szerettem Lysandert. - suttogom, ő pedig a vállamnál fogva eltol magától, vissza a falhoz, aztán kétkedően néz rám. Nem értem miért kapom ezt a nézést, jól tudja, mit éreztem Lysander iránt. - Mióta vagy ilyen jó kisfiú, Castiel? Téged sose érdekelt, hogy épp van-e barátom vagy sem, nem érdekelt, hogy épp összetört-e a szívem, vagy maximálisan boldog vagyok-e. Hihihi, tiszta hülye vagy! - nevetek rajta és a mellkasára teszem a kezem.
- Igaz. - egyezik bele, az egyik kezével a derekamnál fogva magához húz, a másik kezét a tarkómra teszi és úgy húzza magához, aztán megcsókol. Amennyit ilyen állapotban érzékelek a csókból, az alapján nagyszerű volt. Újabb csók közben a két kezemmel átkarolom a nyakát, ő pedig a fenekembe markol. A testünk teljesen egymáshoz simul. Így csókolózunk, mikor bejön valaki, elszalad mellettünk a WC-hez és kiüríti magából a felesleget. Mindketten undorodva nézünk az idegenre.
- Gyere, menjünk nyugisabb helyre. - mondja és maga után húz, kifelé.
- Hová megyünk? - kérdezem, mire vigyorogva hátrafordul.
- Hozzám. - közli, mire nekem elkezd kalapálni a szívem. Minden porcikám ellenzi, hogy kövessem, mégis biztosan haladok mögötte, az utcán pedig mellette, ahol az ujjaink még mindig egymáséba vannak fonódva. Tíz-húsz perc séta után odaérünk a házához. Kinyitja a bejárati ajtót, felemel, át a küszöbön, miközben csókolózunk, a lábával becsukja az ajtót és tovább cipel. A dereka köré fonom a lábam, mikor torokköszörülést hallunk. Hirtelen letesz, amitől én imbolygok, de aztán észbe kap és megfog. Mindketten a hang irányába nézünk. Ne... Hirtelen bűntudat nyilall élesen a szívembe, mikor Lysandert meglátom Castiel foteljében ülve, a nappaliban.
- Nem akartam megzavarni semmit. - mondja, aztán feláll és elindul felénk. Azt hittem, hogy hozzánk jön, de semleges arckifejezéssel elhalad mellettünk. Bűntudattól vezérelve karon ragadom, amit ő leráz magáról.
- Lysander, figyelj...
- Nem érdekel. Szakítottunk. - közli, mire még jobban belém hasít a bűntudat.
- Haver, hé... - kezdi Castiel is, mire Lysander hátrafordul és azzal a lendülettel húz be Castielnek. Felkiáltok a hirtelen támadástól, Lysander megrázza a kezét és felszisszen, Castiel pedig eltántorodik. Mikor biztos talajon érzi magát, visszanéz Lysanderre, letörli a szájáról a vért és mérgesen megy Lysander felé. Kicsit hátrébb löki, de nem erőszakosan, hanem olyan figyelmeztetőn. - Nem azt mondtad, hogy szakítottatok?! Akkor mindegy, nem?! Te hagytad ott, világos?! Tudtad, hogy ez lesz! Most pedig törődj bele a következményekbe. - fejezi be, magához húz és megcsókol. Ez így nem jó. Érzem magamon Lysander tekintetét. El akarom tolni magamtól Castielt, de a testem nem engedelmeskedik. Viszont Lysander szinte azonnal elhúz és odébb tol.
- Hazamegyünk. - közli Lys, és kifele indul, miközben engem még fog, úgyhogy én is sodródnék vele, ha Castiel nem rántana vissza. Lysander is megtorpan és visszanéz, hogy mi akadályoz abban, hogy elinduljunk.
- Itt marad! - jelenti ki Cas, és Lysanderrel idegesen farkasszemet néznek egymással.
- Na jó, elegem van! Mi vagyok én, valami rongybaba?! ÉN megyek haza! - Lysanderre nézek, hogy hangsúlyozzam számára a következő mondatot - EGYEDÜL! - ezzel lezárom a dolgot és elindulok az ajtó felé. Kimegyek, le a lépcsőn és az utcán veszem észre, hogy csatlakoztak hozzám. Nem veszek tudomást róluk, míg a házunk elé nem érek. Ott feléjük fordulok, de nem igazán tudom mit kéne mondanom. Időközben nagyjából kijózanodtam és így visszanézve nem is volt olyan jó buli a ma esti. Közben várakozóan néznek rám, hogy mondok-e végül valamit. Mondjak?
- Lysander, nálunk alszol?
- Igen. - válaszol.
- Oké. Akkor szia Castiel.
- Chh... - dünnyög, ami kicsit sem érdekel, aztán bemegyek a szobámba, hallom, hogy Lysander is bejött, de ezzel nem törődve bemászom az ágyba és rövidesen el is alszom az ágyban, Lysander nélkül.
Írói megjegyzés:
Lysander ott van valahol az ágyban, csak nem alszik Amarilllal egy ágyban, mivel ugye perpill nem járnak.
Írói megjegyzés vége.