Hétfő
Egész hétvégén semmi érdekes nem történt. A suliból egy csomó mindenki ismerősnek jelölt facen, de ennyi. Anya természetesen kifaggatott, hogy mi volt pénteken, megmondtam neki, hogy csak egy BARÁTommal találkoztam, de nem hiszem, hogy elhitte. Ma viszont beszélni fogok Castiellel, és tisztázom a Nathanieles ügyet! De, miért is érdekel ez engem ennyire? Azt gondol, amit akar! Ki ő nekem? Senkim! Indulok is a suliba!
*léptek*
- Már megint te?!
Óhh, remek! Itt a 3 grácia!
- Én is örülök!
- Azt hiszem, pénteken nem voltam elég világos! HAGYD békén a bátyámat!
*falhoz lök*
- Ohh látom, ma lapossarkúba jöttél! Mi az, csak nem készültél erre?
*kigáncsolom, és most a földön van*
- De még mindig nem vagy ellenfél! Szállj le rólam, vagy egy esésnél rosszabbul jársz!
Oldalra fordulok, készülök elmenni, és szembe találom magam az igazgatónővel. Uhh, ez gázos lesz.
- Amarill, ismeri maga az iskola házirendjét?
- Igen.
- És áll benne olyan, hogy iskolatársainkat szabadon bántalmazhatjuk?
- Nem, de nem is én kezdtem!
- Elég a kifogásokból! Ma iskola után itt marad, és lemossa a falakról azokat az undorító firkálmanyokat! Megértette?!
*sóhaj*
- Igen, igazgatónő. Viszontlátásra!
És ezzel elment. Na szép mondhatom! Amber szekál, és én kapom a büntetést! Na mindegy, órák után gyorsan megcsinálom, aztán go home. Jut eszembe, nem tudom, hogy hol vannak firkák a falon. Bemegyek az osztályterembe és megkérdezem Nathanielt.
- Nathaniel, az iskolában hol vannak firkák a falon?
- A lépcsőházban. Miért?
- Úgyse hinnéd el, akkor se ha elmondanám.
- Fő a bizalom, ugye?
- A hugod Amber, azt mondta szálljak le rólad és megfenyegetett, ezért én kibuktattam, az igazgatónő meglátta, és büntetést adott. Ennyi.
- Rendben. Hát akkor, tudok egy elég megbízható tisztítószert, nemsokára előkészítem neked vödörbe egy ronggyal. A testvéremmel meg beszélni fogok.
- Hát az jó lenne, de ha nem akarod, nem kell. Majd bosszút állok valahogy!
- Nem kell egyből a bosszúra gondolni.
*facepalm*
- Ha nem állítja le magát, akkor számolnia kell a következményekkel!
- Azt hiszem, ezt nem engedhetem.
- Nathaniel, nem tudom eddig mi a véleményed rólam, de én nem az a lány vagyok, aki hagyja hogy fenyegessék!
- Azt hiszem, ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam. Ígérem, hogy beszélek Amberrel, rendben?
- Oké. Most viszont mennem kell, szia!
- Szia!
Meg kell keresnem Castielt, nem tudom miért, de muszáj beszélnem vele!
*udvaron*
- Castiel!
- Hello.
- Szia. Hogy vagy?
- Azért jöttél ide hogy ezt megkérdezd?! Vagy vársz valakit? Valami dolga akadt a mi kis DÖK elnökünknek?
Basszus, tudtam hogy ez lesz! Miért is akartam idejönni?
- Castiel. Csak el mentünk sétálni! Semmi nem történt köztünk és nem is fog!
- És ezt miért mondod el nekem? Azt hiszed hogy érdekel?!
- Igen!
*megfogja a kezem*
- Gyere velem!
- Hova megyünk?
- Fel! A tetőre!
*tetőn*
- Castiel, tudod hogy tériszonyom van!
*odanyom a falhoz*
- Ne beszélj!
M-mi van már? Olyan heves. Nem értem mit akar. Ne. Ne gyere ilyen közel! Olyan meleg a teste. Ahogy a két oldalam mellett nekikönyököl a falnak, az egész testével hozzámsimul. Csak telik az idő. Öt perc, tíz?
- Miért mentél el vele randira?
Azt hiszem lenyugodott valmelyest.
- Ez nem randi volt. Tettünk egy kört a városban, aztán...
- Aztán?
- Aztán hazakísért és ennyi.
- Semmi több?
- Castiel mássz le rólam! *eltolom magamtól* Amúgy sincs semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok a szabadidőmben!
- Rendben. Nekem ennyi is elég. Egyenlőre.
- És most, ha megbocsátassz!
Aztán lejöttem a tetőről és gyorsan bejöttem a terembe, megkönnyebbült sóhajjal léptem be a terembe, mikor megláttam, hogy javában tart az óra. Ó, én hülye! Egy kicsit se volt feltűnő, hogy senki sincs a folyosón! De valljuk be, nem az volt a legnagyobb gondom, hogy arra figyeljek van-e valaki a folyosón!
- Elnézést a késésért!
- Megtudhatnánk merre járt az óra első 15 percében?
Most segítsen valaki! Gyorsan találj ki valamit Amarill!
- Rosszul voltam, ezért elmentem a betegszobába.
- Csakugyan?! Üljön le, kérem!
Huhh, ezt megúsztam!
- Folytassuk az órát. Az első felelő....
Nem tudom mit gondolhat Castiel! Mit mondjak neki, ha legközelebb találkozunk?! Nem akarom elveszíteni, de én nem érzek iránta mást, csak barátságot. Mit tegyek?
*kicsengetnek*
- Amarill, jól vagy?
*felnézek*
Szuper! Ken az! Egyébként ő hol volt az utóbbi napokban?
- Remekül! Veled mizu? Jól felszívódtál!
- Hát észrevetted? Beteg voltam, de már jól vagyok! Kérsz kekszet?
- Csokis?
- Aha!
- Akkor igen! Imádom a csokis kekszet!
- Én is!
- Bocs Ken, de ki kell mennem a mosdóba.
- Oké, sziaa!
Épp kikanyarodom a teremből, és kibe botlok bele? Na kibe?!
- Castiel! Mi volt ez... Legutóbb... Tudod...
- Mi van?! Beszélj érthetőbben!
*elpirulok*
- A tetőn!!!
- Jah, hogy az? Mondtam már, hogy jó veled 'játszadozni'?
- Te... Te szemét! Ezért még kinyírlak! -szóval csak játszott, örülök- Idióta! A frászt hoztad rám!
- Hmm, nocsak! Megijesztettelek? Nem volt nehéz. Haha! Engedj, mennem kell!
- Ch, szemét!
- Mi van már?! Tedd túl magad rajta, csá!
És el is ment! Még ilyet! Még ő van felháborodva! De azért örülök. Nem akartam ilyesmi miatt elveszíteni. Üdv újra köztünk, régi PedoCastiel! De miért fáj mégis a mellkasom? Bűntudat? Nem ez más... Nem is tudom. Annyi érzés kavarog bennem. Még én sem értem.
*suli után*
Megyek a szertárba a tisztítószerért, aztán gyorsan lesuvickolom a falat, és kész! Megyek haza, és mindent elfelejtek ami ma történt!
*takarítás után*
Hú, de sötét van. Váá mi ez a hang? Olyan sötét van, nem látok semmit!
- Hahahahaha!
Ááá mi a faszom ez?! Egy szellem?! Meg kell néznem!
Egyenesen haladok előre a folyosón. De sötét van! Olyan fura zajokat hallok! A kanyarhoz érek, és szembetalálom magam valakivel! Ááá, egy szellem! Ijedtemben tökön rúgom, mire ő felkiált. Úgy látszik, nem egy szellemmel van dolgom. Hoppá, gáz van!
- Ne haragudj. Én... Én sajnálom! Én csak nagyon megijedtem!
*pár perccel később*
- Ne haragudj, tényleg nem kellett volna!
- Semmi gond, végülis én ijesztettelek meg. Lysander vagyok.
- Amarill, örülök.
- Asszem, vissza kell mennem. Már várnak.
- Még nem láttalak errefelé. Új vagy?
- Nem, én nem ide járok. A bandával próbálunk itt esténként.
- Banda?
*valaki felkapcsolja a villanyt*
- Lysandeeer!
Ez kinek a hangja? Nagyon ismerős. DE most végre normálisan látom Lysandert. Fehérre festett haj, valami goth ruha... Érdekes. Milyen zenekar lehet?
- Itt vagyok!
És a folyosó végén Castiel áll.
- Castiel! - szólalok meg.
- Gyere Lysander próbálnunk kell!
Mintha észre se venne! Szóval Ő is a bandához tartozik.
-Neked is szia, Cas... - motyogom.
-Cas? Mióta becéződünk Ami?
-Azt hiszem, most óta. - válaszolok pimaszul.
-Ti ismeritek egymást? - kérdezi Lysander.
-Igen, Amarill meg én járunk.
Hoooogy miiiiii?!
-Ohh igen?
-Igen?! - kérdezem lesokkolva.
-Igen.
-És mióta? Nekem miért nem mondtad? Azt hittem, ismerjük egymást annyi ideje, hogy ilyen dolgokat megossz velem. - érdeklődik Lysander.
-Úgy van Casti! Mióta is?! - tudakolom.
-Haha! Most óta!
-Viszlát Lysander, örültem a találkozásnak! - köszönök el.
-Úgyszint.
És ezzel elrohantam, hazajöttem, belevetettem magam az ágyba és... Nevettem. Hogy miért?! Az ő... Nem is. A saját hülyeségemen! Viszlát józan ész, üdv itthon bizonytalanság! Mindegy! Később tanultam, kajáltam, neteztem és ágyba bújtam, majd elterveztem, hogy nem álmodok semmit! Hogy mi lesz holnap? Nem tudom. Vajon meg akarom egyáltalán tudni? Megint ez az érzés a mellkasomban. Félek? Izgulok? Nem értem ezt. Nem értem magam. Olyan közel van a holnap. Olyan közel a vlátozás.