Biztos, hogy jó ötlet ez? Itt vagyok Castielék ajtaja előtt, de nem merem megnyomni a csengőt. Lysander is biztos bent van. Lehet, hogy elmondta Castielnek a tegnapit? De, de ő... Nem! Nem kereshetek kifogásokat! Hibáztam, nem is egyszer, de ki az aki egyszer sem hibázik? Legnagyobb meglepetésemre kinyílik előttem az ajtó.
-Mindjárt jövök. -Hadarja hátrafele fordulva Lysander, és csak akkor vesz észre, amikor felém fordul és majdnem fellök.
-Sz-szia. -köszönök.
-Mit csinálsz itt? -kérdezte.
-Ööö, jöttem Castielhez.
-Nem mész? -hallom Castiel közeledő hangját. Mikor meglát az ajtóban, nem kicsit lepődik meg, de ahogy látom, hamar rendezni tudja az arcvonásait.
-Mit akarsz?! -förmed rám Castiel, miközben Lysander kikerül és elmegy valamerre. Tényleg teljesen más, mint tegnap.
-Szeretnék bocsánatot kérni.
-Megtetted. Mehetsz.
-Nem! Én azt akarom, hogy megbocsáss! Nem várhatom el, de tényleg őszintén szeretném és tudnod kell, hogy szeretlek!
-Menj el.
-Nem megyek! Legalább mondj valamit!
-Mit vársz, mit mondjak?! Azt, hogy "rendben akkor el van felejtve"? Mit akarsz hallani?!
-Szerinted nekem milyen volt?! Milyen volt, mikor Deborah kis ölebe voltál?! Mikor hagytad, had szórakozzon velem? Szerinted az nekem hogy esett?? De szerettelek és most is szeretlek, és ezért vagyok itt most is! Bocsáss már meg a kurva élet! -szipogok, ő pedig karon ragad, és a falhoz lök. Odaszorít, és lassan végighúzza a kezét az arcomon.
-Egy mód van rá, hogy megbocsássak. -Édes a hangja és a nyakamat csókolgatja.
-Egy mód? -kérdezem megszeppenve.
-Sejted, hogy mi az? -buja vigyor virít az arcán és fojtatja a nyakam kínzását. Nyelek egyet.
-Sejtem... -áttér a fülemhez és az álkapcsomhoz. Castiel ne. Óvatosan eltolom magamtól.
-Na? Nem akarsz kibékülni? -kihívóan vigyorog én meg épp, hogy nem tátom ki a számat a meglepettségtől.
-De, de nem így.
-Akkor elmehetsz.
-Mi van? Nehogy már neked csak ez kelljen! Komolyan kibékülnél velem akkor, ha megtennénk, de így, hogy nem, így már felejtős?! Milyen embernek nézel te engem?! És nehogy elkezd, hogy "nem olyan vagyok, amilyennek hiszel", mert akkor nem tudom, mit csinálok.
-Cs. -hátat fordított és elindult valamerre. Itt hagyni egyedül egy vendéget? Milyen udvariatlanság ez? Idegesen rágom a körmöm. Nem érdekel!
-Ki jött? -ismerős hang. Van még valaki a házban? A szoba ajtajában Deborah ásítozik. M-miért van ő itt?? C-castiel már túl is lépett rajtam? Vagy egész végig itt volt? De suliba miért nem jött? Nem! Ha így folytatom, akkor meg fogom tépni. Le kell állnom. Ezt nem tudom elfogadni. Sírógörcsöt elfojtva megyek suliba.
*iskolában*
A parafa táblán van egy új plakát. Hmm, vajon mi lehet az?
"Halloween estéje álarcosbál pénteken 18 órakor"
Woow! Álarcosbál! Mindenképp el kell mennem, de nincs partnerem. Castielt hülyeség lenne megkérdezni, Lysander biztos Castiellel lesz, (nem gondolhatok arra, hogy esetleg Deborah is jön. Legalább délutánig el kell fojtanom a sírást,) Natanielről szó sem lehet, Kentinnek meg már tuti van párja, ha mégse, akkor se jó, mivel tegnap nem jött tanulni pedig megígérte és még csak nem is szólt! Meg amúgy is... Semmi hangulatom nincs Kentinhez. Hmm, negyedéves nagydogák. Gondolom ez a bál olyan "hurrá vége a vizsgáknak" buli lesz.
Végigszenvedtem az órákat, most már csak a vizsga jön, amire ugye "tanultam" Nataniellel. Na jó, nem ezen kéne gondolkozni, bejött a tanár.
-Tegyenek el mindent a padokról, vegyenek elő egy lapot és ha bárkit puskázáson kapunk, azonnal egyes! -világosít fel minket a tanár, majd mindenkinek ad egy feladatlapot.
-Kezdhetik!
Telnek, múlnak a percek, feladatról feladatra haladok, és éppen elkészülök, mikor lejár az idő. Remélem jól sikerült! Este bál. Ezaz! Talán Melodynak még nincs párja! A keresésére indulok és az udvaron meg is találom. Épp indulni készül.
-Melody! -kiáltom neki.
-Szia Amarill. Mi újság?
-Ööö, azon gondolkoztam, hogy van-e párod az álarcosbálra?
-Nincs, de mivel DÖK-ös képviselő vagyok, ezért én csak szervező vagyok.
-Ohh, az jó (?) . És nem tudod, hogy Alexy-nek vagy... Vagy valakinek, akit ismerek nem kéne egy partner?
-Nem tudom, de azt igen, hogy van mögötted egy helyes srác aki téged figyel. -hátrafordulok. Dake... Ne már, ide fog jönni. Visszafordulok Melody felé, hogy semmiképp se hagyjon egyedül és mondja azt, hogy együtt megyünk, de mire visszafordultam már lelépett. Melody te áruló!!! Ijedten nézek a magabiztosan vigyorgó Dakotára, aki már vészesen közel van.
-Helló. -köszön.
-Szia. -köszönök vissza kevésbé lelkesen.
-Hallottam, hogy van egy kis zűr közted és a majdnem barátod között, ezért nincs kivel menned a bálra. -fuck! Honnan tudja?!
-Honnan veszed ezt?! -kérdezem idegesen.
-Az mindegy. A lényeg az, hogy most, hogy szabad vagy. Nem lenne kedved inkább velem jönni, mint egyedül? Vagy ha nem lenne partnered el se mennél?
-Nem hiszem, hogy elmennék...
-Hmm, legutóbb sokkal harapósabb voltál. Mi történt? Olyan bizonytalan vagy.
-Nem mondod?!! Amik mostanában történtek eléggé felkavartak. -hirtelen lepereg előttem a tegnapelőtt, Nataniel vallomása, Castiel megjelenése, Lysander akciója. A tegnap, amikor Castiel először utasított el, Lysanderrel a tetőn történtek, amit elmondott, és a kiköltözése. A ma reggel, Castiel ajánlata, Deborah az ajtóban (ezt még most se fogtam fel teljesen) és Dakota hirtelen megjelenése. Mi okom lenne magabiztosnak lenni?
-És nem akarod őket elfelejteni?
-Hogyne szeretném! De nem hiszem, hogy ez lehetséges.
-Igazad van. Viszont ha nem tudod elfogadni a történteket, akkor csak tedd túl magad rajta.
-És azt is megmondanád, hogy hogyan, nagyokos?
-Gyere el velem a bálba.
-De...
-Mi akadályoz? Semmi! -igaza van, mi akadályoz? Castiel túltett a kapcsolatunkon. Deborah biztos "olyat" mutatott neki, amit fontosabbnak tart a szerelemnél. De nem értem! Ezek után, hogy fogadhatta vissza őt? Meg kellene értenem, hogy már nincs "barátom".
-Rendben.
-Akkor 7 előtt érted megyek. Az úgy jó lesz?
-Aham. -bizonytalanul bólintok, majd hirtelen megölel.
-Tudtam, hogy igent fogsz mondani. –de jó neked. Én ebben nem voltam olyan biztos. Mikor elenged, kedvesen int, én meg csak nézek utána. Mi változott meg benne? Sokkal másabb. De igaza van. Nem szabad az olyan dolgokon gondolkodnom, amik az elmúlt 3 napban történtek. Ma bál van! Méghozzá Halloween-i bál! Boldognak kell lennem! Ezekkel a gondolatokkal, elmentem a boltba, vettem egy ébenfekete álarcot, kis csillámokkal, otthon kiválasztottam a fekete egybe ruhámat, ami tökre tetszik a hátán lévő mély kivágás miatt, de szinte sose hordom, mivel nincs hozzá megfelelő alkalom. Max talán temetésre tudnám felvenni, de oda meg túl kihívó. Szóval, szerintem direkt erre a célra lett kitalálva. Egy kis "vámpíros" sminket viszek fel, mivel ugye ez Halloween-i bál, majd egy fekete magas sarkút veszek elő. Hmm, már csak a hajamat kell megcsinálnom. Szerintem begöndörítem és akkor kis loknikból fog állni. Jó lesz az. Elkészülök, de még csak fél 7 van. Akkor animézzünk! Az ending végén járok, mikor csengetnek. Micsoda időzítés, pedig még nincs is 7. Bátortalanul nyitom ki az ajtót és egy egészen más Dakota áll előttem, szmokingban.
-Huuuh, Dake! Elképesztően nézel ki!
-Te sem panaszkodhatsz! -mondja, és fütyül mellé. Hagytam anyunak egy cetlit, hogy megírtuk a dogákat és most bál lesz. Ha hazajön, majd elolvassa, vagy ha nem, akkor felhív.
-Indulhatunk? -Dake kedvesen tartja a karját, amibe én belekarolok. Nagyon gyanús nekem a viselkedése. Lehet, hogy alaptalan, de jobb, ha óvatos leszek. Egy utcával odébb már hallani lehetett a zene dübörgését. Jujj... Több báli ruhás, álarcos párt látunk a suli felé közeledni. Ohh, az álarc! Most már igazán felvehetjük! Próbálom feltenni azt a szart, de sehogy sem sikerül! Huhh felbasz!
-Segítsek? -mosolyog ugyanolyan mézes-mázosan Dakota, mint eddig. A kezébe nyomom a maszkom és ő könnyedén felteszi.
-Köszönöm. -enyhén elpirulok és ránézek. Neki sincs fent még a maszkja.- Én is feltegyem neked? -kérdezem, miközben lefelé nézek.
-Aham. -Odaadja a maszkját, ami ugyanolyan fekete, mint az enyém. Közelebbről megnézve, tényleg helyes srác, de a táborba annyira... Más volt. Miután elkészültünk együtt léptünk be a már tömött tornaterembe. Woow! Szépen kidíszítették az biztos!
-Hozok valamit inni. -mondja.
-Rendben. Én itt megvárlak. -Leültem egy kis padra a bejárat mellett és vártam, hogy visszajöjjön. Tényleg jól megcsinálták ezt a bált. Vajon mit hoz Dake? Nagy elmélkedésem közben egy zöldes és egy vöröses maszkú és ismerős hajú embereket veszek észre az ajtóban. Szóval eljöttek. Hmm, Deborah-t nem hozták? Hál’ istennek! Legszívesebben kérdőre vonnám Castielt, de ehhez semmi közöm. Szívesen táncolnék Lysanderrel, de Castiellel jött. Nekem meg maradt a gyanús Dake. De tényleg... Valami nem stimmel vele. Nataniel és Melody vajon merre van? És Idori meg Armin? Alexy vajon kivel jött? Gvaahh, annyira kíváncsi vagyok!
-Min gondolkodsz? -duruzsolja a fülembe az innivalóval visszatérő Dake, amitől én majdnem szívbajt kapok.
-Dake! Megijesztettél! -Kiáltok rá, ami a zene miatt nem tűnik fel senkinek.
-Itt a pia.
-Mi ez? -nézek a gyanús eredetű innivalóra.
-Boros kóla.
-És az finom?
-Nem ittál még boros kólát? -kérdi meglepetten.
-Hát... Nem igazán. -ez valami bűn?
-Tessék! -a kezembe nyomja és valószínűleg arra vár, hogy megkóstoljam. Ööö, egy életem! Nagyot kortyolok az elképesztően finom újdonságba. E-ez fenomenális!
-Ízlik?
-Ez rohadt finom! Honnan van?
-Ismerősök. -mondja, majd villant egy huncut mosolyt.
-Finnyás vagy? -kérdi ugyanazzal az ábrázattal.
-Nem. -válaszoltam, majd ismét lelépett. Mikor visszajött egy 1 literes flakont hozott magával, amiben feltehetőleg a finomság lapult.
-Kérsz? -kérdi és vigyorog. Akkor szórakozzunk! Mindketten meghúzzuk a boros kólát, de ez most erősebb volt, mint az előbbi, ezért kissé visszafogtam magam.
-Na? Táncolunk?
-Aham! -felelem, mire még szélesebben vigyorog. Elkezdünk táncolni. Először távolságot tartva, majd egymásba fonódva. Észbe se kapok és már egy lassú szám megy. Nem lassúzok. Dakotával nem. Passzívan nézek rá és hátrálok a terem széle felé, de megfogja a kezem és boci szemekkel néz rám.
-Miért nem akarsz táncolni?
-Én... Én nem lassúzok. -gyengéden magához húz.
-Tancolj velem. -mondja csábító hangon.
-Nem akar veled táncolni. -Lysander tol hátrébb, és áll Dake elé.
-Lysander, hagyd. Nem baj. Nem kell ezért balhézni. Hol van Castiel? -kérdem kétségbeesetten, mert Lysander irányíthatatlan Castiel nélkül. És mostanában nagyon furcsán viselkedik. É-és... -Te hallgatóztál?! -förmedek rá, ő pedig legyint és továbbra is farkasszemet néz Dakotával.
-Szeretne velem táncolni. -mondja komolyan Dake.
-Nem. -Lysander, mégis mit csinálsz?! Dake háta mögött a vigyorgó Castiel látom meg. Oh, szóval ez az egyik "feladatod", Lys. Aha... Szóval Castiel szemétkedik! Mit képzel ez magáról? Idegesen fordítom magam felé Lysandert, mire ő unottan néz.
-Miért?! Láttam Deborah-t, Lysander! Láttam! Miért nem hagyja Castiel, hogy én is továbblépjek?! Hagyd békén Dakotát. Hagyj békén engem... -választ nem várva, lépkedek Castielhez, amilyen gyorsan csak tudok. Mikor elé állok, még idegesebb leszek az önelégült arca láttán.
-Mi a problémád?! -szegezem neki a nagy kérdést.
-Mi kéne, hogy legyen? -kérdi őszintén, de az arcán látszik, hogy szinte nevet.
-Ne játszd az ártatlant! Miért használod ki azt, hogy Lysander mindent megtesz neked? Ha van valami problémád, akkor gyere oda magad! -megragadja a vállam, fordul egyet körülöttem és a falnak lök.
-Nem te mondtad, hogy nem akarsz táncolni vele?
-De, de...
-Akkor táncolj velem.
-Tudok róla. -tényleg meglepődik és vigyorogva néz rám.
-Miről tudsz? -nevet. Engem nevet ki?
-Tudok rólad és Deborah-ról!
-Heh?
-Reggel. Reggel láttam, amint kijön az egyik szobából pizsamában. -miután végigmondtam lefehéredik.
-Ő is látott téged?
-Óh, nyugi nem! Szóval nem tudja, hogy velem is kavartál közben? Ezért nem akartál velem járni, mi? Höhh. És én még azt hittem, hogy... -hirtelen rám tör a nevetés, de nem tudom miért. A pia miatt lenne?
-Ez nem igaz. Én nem csaltalak meg.
-Ja, akkor biztos, amikor összevesztünk egyből rohantál vissza hozzá, ugye? -mondtam még mindig nevetve és megcsókoltam. Nem tudom miért, de tényleg annyira hiányzik. Jé, könnyezek. Ismét nevetni kezdek, miközben szipogok, és idegesen törölgetem az arcom.
-Hiányzol. -suttogom és őszintén remélem, hogy nem hallja meg.
-Te is nekem. -mondja, mire én felkapom a fejem és ellök magától. Miért?
-Vár a haverod. -mondja, majd zsebre tett kézzel lelép. Hová tűnt az álarcom? Lassan megyek vissza Lys-hez és Dake-hez, akik most már egymás mellett állnak. Ez annyira gáz.
-Hazamegyek. -mondom, majd elveszem a kispadról a maradék piát és elindulok haza. Útközben szép lassan megiszom. Miért élünk? Mi értelme van? Történnek jó dolgok, rossz dolgok, de mégis mi értelme ennek az egésznek? A szememből patakokban folyik a könny még akkor is, mikor hazaérek. Anyu már alszik. Nem keltem fel. Rávetem magam az ágyra és nevetek. Vagy sírok. Vagy mindkettő, nem tudom. Félig alszok mikor az ajtó nyílását hallom. Anyu…?