A puszta sivatagban vagyok. A horizonton kívül nem látok semmit, bármerre nézek. Fura köpeny van rajtam és egy fadarab a kezemben. Varázspálcaaa! Hogy is volt az a varázslat?
-Vingardium leviosa! -ráirányítom a botot egy kis kőre, mire az lebegni kezd. E-ez lebeg!!! Varázsló vagyoook!!! Mi ez a fura hang? Mintha fentről jönne. Felnézek és egy hatalmas szikla tart felém. Ááá! Meg fogok halni!!! Egy lehetőségem van a túlélésre.
-VINGARDIUM LEVIOSA!!! -a kő felé tartom a varázspálcát és a hatás kedvéért kicsit remegtetem a kezem, mintha valami hatalmas erőkifejtést tennék. A kő lassul, majd a levegőben megáll, de leugrik róla valami, akarom mondani valaki. A pálcát még mindig úgy tartom és csak nézem a közeledő női alakot.
-Rég láttalak Amarill! -ez Deborah!!! Gyorsan elhúzom a pálcával a követ és légycsapó gyanánt felé lendítem. Egy ekkora szikladarabbal biztos, hogy eltaláltam. Feljebb emeltem a pálcát -és vele együtt a sziklát is-, majd a sértetlen Deborahval találtam szemben magam. Embeer... Ez, miért nem halt meg?! Többször lecsapom, de kisebb karcolásokon kívül semmi baja, de vészesen közelít.
-A közelembe ne gyere, mert leütlek! -mintha nem is hallotta volna, csak jön. Nincs más választásom! Ledobtam a követ majd a pálcámmal Deborah-t szuggeráltam. Ha az sem válik be, amit most tervezek, akkor én meg fogok halni.
-Avada kedavra! -a pálca a hatalmas varázslat hatására szikrákat vet, majd Deborah a porral lesz egyenlő. Muhahahaha!!!
-Maradj már... -hmm? Lysander?
-Megöltem Deborah-t, muhahaha!
-Tök jó. Mennyi az idő? -kinyitom a szemem és a szobában találom magam. Naaa! Csak egy álom volt??
-Mennyit hallottál?
-Hmm?
-Az álmomból! Mennyit beszéltem?
-Vingardium leviosa, avada kedavra, ördögi kacaj, megölted Deborah-t.
-Nemár! Egész idő alatt hallgatóztál?
-Igen.
-Utálom, hogy ennyire őszinte vagy.
-Legközelebb hazudok.
-Nem úgy értettem! -felálltam, haragosan a fekvő Lysre néztem, majd kimentem az ebédlőbe ahol anyu várt rántottával.
-Éhes vagy, kicsim?
-Egy kicsit. Mindjárt jövök, csak előtte felöltözök.
-Rendben, de addigra lehet kihűl. Majd mikrózd meg. -hadarta, majd egy puszit nyomott a fejemre.
-Hová mész?
-El kell intéznem néhány dolgot. Majd zárjátok be az ajtót és mond meg a kis barátodnak, hogyha egy ujjal is hozzád ér meghal.
-Anyaaa! Lysander csak egy haver. Amúgy Castiellel megyünk suliba, szóval igyekeznem kéne, ki tudja mikor jön.
-A paradicsomnak is mondd meg ezt!
-Ne fárassz...
-Szia, kicsim!
-Szia, anyu. -akkor go öltözni. Tunikát veszek fel cicanadrággal és magassarkúval, kifestem a szemem és kivasalom a hajam. Jó, akkor szedjük össze Lysandert és reggelizzünk. Egy ideje már úgy sem kapott rendes kaját. De nem az én hibám, hogy nem tudok főzni! Ő bezzeg tud, szóval ha nagyon megunta volna a gabonapelyhet, akkor csinált volna magának mást, nem?
-Lysandeeer. Felkeltél már?
-Ja. -benyitok és Lysander már elkészülve fekszik az ágyon.
-Gyere reggelizni.
-Már ettem.
-Mégis mikor?
-Amíg a fürdőben voltál.
-Pedig én együtt akartam kajálni veled. Mindegy, akkor már teljesen kész vagy?
-Ja.
-Jó, akkor én gyorsan eszek. -elindultam kajálni és amilyen gyorsan csak tudtam megkajáltam és épp fogat mostam, mikor csengettek. Castiel! Gyorsan befejeztem, majd lerohantam kinyitni szegénynek az ajtót, mert Lysander ki nem nyitná.
-Castiel! -kiáltottam, majd a nyakába ugrottam, ő pedig szorosan átölelt. Hosszan megcsókolt és közben végig a fenekemet fogta. Miért nem tudom megszokni ezt az érzést? Én csak a hajával játszottam közben. Olyan romantikus ez így. Az ajkai, a nyelve, a közelsége. Ohh Castiel én úgy szeretlek. Igen most már nyíltan ki tudom mondani...
-Szeretlek. -suttogom, mikor elszakadunk és csak öleljük egymást, pedig tegnap reggel találkoztunk. Hogy tudott mégis ennyire hiányozni?
-Tudom. -inkább maradtál volna csendben.
-Szólok Lysandernek. -csalódottan megfordultam, majd Lysandert pillantottam meg, indulásra készen. Végignézte az egészet? Elpirulok és visszafordulok Castielhez aki önelégült képpel néz.
-Ööö, induljunk. -mondom, majd Castiel átkarol és megfogja a derekam, én is ugyanígy átkarolom, de mikor ezt megteszem érzem, hogy az ő keze lejjebb csúszik. Grr Castiel, te perverz állat! Szép lassan beértünk a suliba és a folyosón Idorival és Alexyvel találkoztunk, úgyhogy adtam egy búcsúcsókot Castielnek, integettem Lysnek, majd odamentem hozzájuk.
-Sziasztook!
-Szia Ami!
-Hello kis csaj!
-Szóval, mi a szitu pasi ügyben? -kérdezem mindkettőjüktől, mert ugye Alexynek is pasi kell.
-Arminnal járunk!!! -visítja Idori.
-Jártok? Úúú, ez nagyon jó! És ki kérdezte meg?
-Természetesen Armin.
-Értem. Sok boldogságot, akkor nektek!
-Ezt úgy mondod, mintha már eljegyzett volna.
-Hmm, kitudja. -együtt örülök Idorival, viszont ismét fáj, hogy mi Castiellel miért nem járunk? Tényleg várjak még? Meg fogom kérdezni még egyszer és ha járunk akkor járunk, ha nem akkor nem. Nem akarom, hogy tovább hülyítsen.
-És veled Alexy? Megkörnyékezted már Lysandert?
-Lysander már a múlt. Most már mást szeretek.
-És azt is elmondod ki az?
-Csak ha nem adod tovább neki. -súgja, mire védekezően felemelem a kezeim. (Lysandertől tanultam)
-Milyen embernek nézel te engem? Na, akkor halljuk!
-Kentin.
-K-kentin? Hogyhogy pont ő?
-Tudod, mikor felelsz vagy mersz-eztünk, akkor levette a felsőjét és annyira sexy felsőteste volt és annyira... -félbehagyja az áradozást, majd bocsánatkérően rám néz- Ne haragudj, nem akartalak megbántani.
-Tessék? Miért bántottál volna meg?
-Amarill. Tudom, hogy együtt voltatok Kentinnel.
-Honnan?! Megígérte, hogy titokban tartja... Légyszi, ne mondjátok el senkinek, jó? -bociszemekkel nézek rájuk, ők pedig bólintanak.
-De miért szakítottatok? -kérdezte Idori.
-Nem tudom megfogalmazni. Valahogy elillant a nagy szerelem.
-De... Az még a régi Kennel volt, nem? -kérdezősködik tovább.
-De.
-De, azt hogy??? Hisz ő olyan... Tök normális kapcsolatotok volt meg minden??
-Ööö, igen. Mondjuk az is igaz, hogy Cassal a mostani kapcsolatunk sokkal szenvedélyesebb. Mondjuk nem tudom ez mennyire kapcsolat.
-Ne így állj hozzá a dolgokhoz. Igen is kapcsolatotok van. A "járás" az csak egy szó. Már jó ideje szeretitek egymást és nem léptek félre, igaz?
-Hát részemről igen.
-Szerintem Castiel is pont úgy érez irántad, mint te őiránta. Érted?
-De, akkor... -nem tudtam befejezni a mondatot, mert Idori felpofozott.
-Idori!!! -Alexy néz Idorira rosszallóan, én pedig meglepetten. Sőt. Óriási, csodálkozó szemeket meresztettem a dühös Idorira.
-Már túl sok mindent tűrtem el Amarill! Nem lehetsz ilyen hülye! Miért nem veszed észre, hogy szeret?! Idióta! -szidott le, majd elment. Alexy bocsánatkérő pillantások kíséretében követte őt. E-ez mi volt? Még mindig a sokk hatása alatt lépek be a terembe és ülök le a helyemre. M-mi volt ez? Tényleg ennyire szörnyű lennék? Úristen! Idorinak pont ebből van elege! Ebből az önsajnáló hülye Amarillból! Mikor lettem ilyen? Jól van! Megváltozom! Kin teszteljem le?
-Nataniel! -odamegyek hozzá. Ő pedig még csak nem is köszön.
-Mizuu? -kedvesen nézek rá, ő pedig megenyhül.
-Alig aludtam, mert tanulni kell a vizsgákra.
-Vizsgák?
-Igen, negyedéves dolgozatokat írunk matekból és magyarból.
-E.... Erről én miért nem tudtam???
-Nem tudtad?
-A-a.
-Akkor igyekezz a tanulással, pénteken írjuk!
-Pénteken???
-Segítsek a tanulásban?
-Ööö, hát az jó lenne. Köszi.
-Viszont én csak ma érek rá, holnap már nem.
-Nem baj. Mindent megtanulok. Elég ha csak egyszer elmagyarázod. De amúgy nem is a magyarral van a baj, hanem a matekkal. Tényleg segítesz? -meghatódottan nézek rá, ő pedig bólint, majd örömömben átölelem.
-Köszönöm!
-Suli után hazamegyek, majd 4-5 körül átmegyek. Rendben?
-Aha! Akkor várlak. -a beszélgetésünket az szakította félbe, hogy bejött a tanár. Egész órán az alvás ellen küzdöttem, de sikertelenül. Elaludtam és csak arra keltem fel, mikor a tanár megfogta a kezem és felhúzott a padból. Uhh ez gázos lesz. M-mi? Ez a matek tanár? Matek óra van? Az előbb még... Milyen óra is volt az előbb? Nem tudom, de biztos nem matek! Ott állok szemtől szemben a tanárral aki idegesen méreget.
-Nos, kisasszony? Jól aludt?
-Nem aludtam!
-Nem? Akkor mégis mit csinált a padon csukott szemmel és miért nem vette észre mikor szólítottam?
-Ööö... A negyedéves matekdogán gondolkoztam, hogy vajon melyik tananyaggal kéne kezdeni a tanulást.
-Aha. Rá van írva a homlokomra, hogy "hülye"?
-Nincs. De nem muszáj ráírni. Ha esetleg elfelejti, mi majd szólunk.
-Hogy mondta? -kérdezi beszívott fejjel- Próbáljon meg tisztelettel beszélni velem! Fel fogom hívni a szüleit!
-Nyugodtan hívja fel apámat. Sőt akár meg is látogathatja. -ez az én kis burkolt halálkívánságom önnek.
-Meg is fogom, ne aggódjon!
-Remélem is. Most pedig visszaülhetnék? Tudja, nemsoká itt vannak a vizsgák. Tanulni szeretnék.
-Grr! -"mondta", majd visszafordult a táblához és tovább magyarázott, közben pedig kaptam egy levelet Kentintől.
"Ez nagyon merész volt"
"Ugyan. Ellenem egy tanár sem nyerhet. Hanyadik óra van?"
"3. mit csinálsz délután?"
3.? Akkor rohadt sokat aludtam.
"Tanulok"
"Tanulhatnék veled"
"Köszi, de már Nataniel felajánlotta, hogy ma segít matekból."
"És a magyar?"
"Abból jó vagyok, de azért köszi"
"Nekem nem segítenél? Mert én viszont kurva szar vagyok belőle."
"De, persze. Én menjek át vagy jössz te?"
"Majd én megyek"
"Rendben."
Ezután jó kislány módjára az összes többi órán figyeltem. Mondanom se kell, suli végére kifáradtam és bágyadtan cammogtam haza. Anyu még nincs itthon. Nemsoká jön Nataniel. Mit is mondott 3-4 körül jön? Vagy 5-4? Áhh, mindegy az. A lényeg, hogy jön. Egyedül vagyok. Lysandernek még suli van? És anyu? Már reggel is fura volt. Mindegy, akkor addig Free!-t nézek. Harukaaa! Ma jött ki a 10. rész és muszáj megnéznem!
*ding-dong*
Na akkor kezdhetjük az agytágítást. Nyitom az ajtót és Kentin áll velem szemben.
-Kentin, ha jól emlékszem azt beszéltük meg, hogy holnap jösz.
-Rájöttem, hogy nem ártana egy kicsit frissíteni a tudást, és ha Nataniel elmagyarázza akkor én is jobban megértem.
-Kentin menj el.
-De hát tanulni akarok.
-Kb annyira akarsz tanulni, mint amennyire én tanultam matek alatt! Ha nincs jobb hazugságod, akkor mehetsz is.
-Hé, ne legyél már bunkó. Elmegyek, de ugye holnap azért segítesz? -olyan arányosan néz rám, hogy teljesen elolvadok.
-Persze, hogy segítek. -integettem neki, majd rácsuktam az ajtót. Nem sokkal később újra csengetnek. Nyitom az ajtót. Kérlek, ez már Nataniel legyen!
-Szia Amarill! -köszön Nataniel.
-Natanieeel! -Ölelem meg, majd behívom és bemegyünk a szobába.
-Honnan kezdjük? Egyenletek, függvények, egyenlőtlenségek? -kérdezi, mire én nagy szemekkel nézek rá- Akkor kezdjük az alapoktól.
-Szerintem is. -őszinte megkönnyebbüléssel nézek rá, majd előveszem a füzetem, ő pedig elkezd magyarázni. Woow! Elképesztő milyen értelmesen magyaráz! Ezt... Ezt én megértettem!!! Sose hittem volna, de ez igazán egyszerű. Mikor már úgy érzem szétrobban a fejem a sok matektudástól, felállok.
-Kérsz inni Nat?
-Igen, köszi.
Kimegyek, 2 pohárba töltök dzsúszt, majd visszamegyek és Nataniel kezébe nyomom.
-Te mindenből ilyen jó vagy?
-Igyekszem. Meg kell felelnem a szüleim elvárásának.
-Szerintem már rég megfeleltél. Én örülnék egy ilyen rendes gyereknek.
-Hát, igazából gyerekkoromban eléggé rossz voltam, ezért még mindig csak bizonyítok, hogy már megváltoztam. -miközben mondta, kisebb véraláfutásokat vettem észre a kezén.
-Mi történt a kezeddel? -mutatok a foltokra, mire ő rutinosan lejjebb húzza az inge ujját.
-Mi történt Nataniel? -ijedten húzom fel az inge ujját, ahol még több folt és seb van- Ezeket ki csinálta? -feláll és visszahúzza az inge ujját.
-Ez nem igazán tartozik rád, Amarill.
-Szüleid bántottak? Vagy verekedtél? -nem ezek nagyon fura helyen voltak. Hogy szerezhette őket?
-A szüleim??? Ugyan Amarill, ezt még te sem hiszed el... Ezeket... Tudod....
-Nekem elmondhatod.
-Én csináltam őket.
-Te? -csendben bólint én pedig emésztem a hallottakat- Direkt okoztál magadnak fájdalmat? -ismét bólint. Akkor ő...
-Mazochista vagyok.
De... Ez... Akkor....
-Vagdosod az ereidet is?
-Nem! Csak nem teherként tekintek a fájdalomra. És pont ezért vonzódom hozzád.
-Mert én... Bánatalak téged...? -lassan és halkan beszélek. Mi van itt emberek?!
-Mert tudom, hogy te Castielé vagy és szereted őt, és így nem kaphatlak meg soha és ez fáj.
-Nem akartam fájdalmat okozni. Sajnálom.
-Nem kell bocsánatot kérned. Erről nem tehetsz. Ahogy te sem tudod irányítani, hogy kit szeretsz így én se, hogy mit élvezek. Szeretem, ha megbántasz.
-De... -nem tudtam befejezni a mondatot, mert megcsókolt. Az elején erőteljesen, majd miután nem ellenkeztem lágyan. Én... Nem akarom megbántani. Lehet, hogy ő ezt szereti és szeretném boldognak látni, de szándékosan nem megy.
-ROHADÉK! -üvölti Castiel, majd ellöki Natot. Én nekiesem a falnak, Nataniel az ágyra, Castiel pedig ugrik utána. Én... Én ezt, hogy tehettem?
-Castiel, állj már le! -Lysandert pillantom meg az ajtóban aki szórakozottan nézi a jelenetet, megfogja a kezem és kihúz a szobából, a fiúkra csukja az ajtót és befogja a fülem.
-Ezt nem kell hallanod. -közli szárazon, majd kihúz az utcára. Teljesen ledermedtem, gondolkodni se tudtam. Mi történt? Lehetetlen. Ilyen a valóságban nincs! Nincs ilyen, tuti, hogy nincs! Nem érkezhet meg Castiel pont akkor mikor Nataniel megcsókol, nem eshet neki egyből, Lysander nem nevethet az egészen és legfőképp nem állhatok itt tétlenül!
-Lysander vissza kell mennünk szétszedni őket!!!
-Minek?
-Hogyhogy minek? Hogy ne verekedjenek, azért!
-Mit tennél?
-Együtt... Együtt szét tudnánk őket szedni! -kétségbeesetten ütögetem Lysander mellkasát. Ez nem történhet meg!
-Tudtad nem? Ha Nataniellel csókolózol, azt Castiel nem hagyja annyiban.
-De én nem...
-"Mégis meddig jutottatok? Mióta vagytok már ott? Miért nem ellenkeztél?" Ezek a gondolatok kavaroghatnak Castiel fejében. Te mit tennél, ha te láttad volna ezt? Ha te láttad volna meg Castielt egy másik csajjal?
-Jééé most milyen sokat beszélsz!
-Válaszolj.
-Deborah. Ennyi a válaszom. De értem, hogy mit akarsz mondani. Köszönöm Lysander. -megöleltem, majd mikor indultam volna vissza a házba megragadta a karom. Miért olyan ismerős nekem ez a jelenet?
-NEM KELL HALLANOD!!!
-L-lysander. -félek- Lysander jól vagy?
-Bocsánat. Gyere. -a karomnál fogva húzott el az utcán végig. Hogy alakulhatott így ez a tanulós este? Leültünk egy kerítés szélére, majd csendben ültünk (sok ideig), amíg Lysander egy SMS-t kapott. Azután megfogta a kezem és visszahúzott a házhoz. Bementünk, majd anyut pillantottuk meg. Lysander gyorsan elment, így ketten maradtunk.
-Arra jövök haza, hogy a szobádban a paradicsom és egy szöszi verekszik. Elküldtem őket, majd próbáltalak felhívni, de itt csörgött a telefon! Elmondanád mi történt?!
-Nem tudom. Én tényleg... A szöszi átjött, hogy segítsen matekban, aztán bevallotta, hogy mazochista és megcsókolt, de pont akkor érkezett meg Castiel. Lysander elrángatott az utca végéig, majd hazajöttünk.
-Ohh, drágám! Mondd meg a szöszinek, hogyha egy ujjal is....
-Anyaa! -szakítottam félbe, majd berohantam a szobába, az ágyon fekvő Lysander lábához (keresztbe) feküdtem és álomba hüppögtem magam.
Írói megjegyzés~ A hüppögés az az amikor nem akarsz sírni, de sírógörcsöt kapsz és fura hangokat adsz ki a sírás elfojtása miatt. ~Írói megjegyzés vége.