- Kellj fel.
- Hagyjál már.
- Hallod? - kelteget Lysander.
- Nem akajok felkelni.
- Suli van.
- Cöhh. Nem akarok suliba menni. - mondom, megfordulok és alszok tovább. Legalábbis ezt tervezem. Ijedten pattan ki a szemem, mert Lysander körbefog és felemel, majd elkezd cipelni.
- Ááá! Tegyél le! - kiáltom, kicsit késve. Felnézek rá és tök komoly arccal visz a fürdőszobába, majd az ajtajában megáll.
- Miért aludtál kint?
- Mert csak.
- Elő szeded a cuccod, vagy én adjam oda?
- Nem fogok suliba menni.
- Hozom.
- Neee! Ne turkálj a cuccaim között! Előszedem magamnak, na. - egyezek végül bele, összeszedem a cuccaim és rádobom őket a mosógépre. Elégedetten mennék végre tovább aludni, de Lysander az utamat állja. - Na, mi van?
- Öltözz.
- Ez pont úgy hangzott, mint a "vetkőzz".
- Magadtól öltözöl, vagy én öltöztesselek fel?
- Mi van?! - elkezd közeledni - Menj innen, hülye perverz! Felöltözöm, hallod?!
- Ok. - mondja, kimegy és becsukja maga után az ajtót. Ezt meg mi lelte? Miért kéne felöltöznöm? Most a sulival is ezt fogja csinálni? "Vagy elmész, vagy elviszlek?" Ez annyira röhejes. Mindegy. Ha már megígértem, akkor felöltözök, de semmiképp nem megyek suliba. Mikor elkészültem, egyenesen az ágyba sprinteltem magam, közben pedig végig farkasszemet néztem Lysanderrel, aki az ajtó mellett állt, és biztos nem számított erre a gyors kirohanásra. Egyértelműen nem tetszett neki.
- Suliba. - közli.
- Nem megyek! Kész. - fekszem, és a párnába temetem az arcom. Le akarom zárni a témát, vedd már észre! Egy kéz telepedik meg a fejemen és lassan cirógat, olyan kedvességet sugározva, hogy sírni kezdek. Halkan zokogok a párnába gyűjtve a könnyeimet.
- Mi történt? - miért csak most akarja tudni? Tegnap nem érdekelte.
- Semmi.
- Mit mondott?
- Deborah... Deborah-val... - nem tudom végig mondani, mert elhal a hangom. A torkomhoz kapok, ő pedig lassan megfordít. Szomorúan néz a könnyes szemembe.
- Utálom ezt. - közli.
- Mit?
- Hogy ennyire sokat jelent neked.
- Lysander... Miért?
- Nem tudom.
- És miért van az hogy van mikor érzelmes vagy, néha kihívó, de legtöbbször csendes és unott?
- Passz. - közli, én pedig nevetni akarok, de nem megy.
- Suliba kéne menni. - egyezek bele.
- Nem kell. - mondja, én meg értetlen fejjel nézek rá. Most akkor mi van? - Maradjunk itt.
- M-miért?
- Passz.
- Miért nem nyílsz meg előttem?
- Magam előtt sem szoktam. - ez mit jelent?
- Aludni akarok.
- Ok.
- De úgy nem megy, ha nézel!
- Ok. - mondja, de nem megy el.
- Főzünk valamit? - kérdem, végül lemondva az alvásról.
- Aham.
- Akkor menjünk. - mondom, felállok és követ. Álmos vagyoook. Valamiért úgy érzem, már annyira nem is érdekel ez az egész. Legyenek együtt, ha nekik úgy jó. Én nem fogok beleszólni a kapcsolatukba. Végül is Castiellel nem is voltunk együtt. Game over, mi? Nem nekem kéne bánkódnom emiatt. Pontosan ez van Nataniellel is. Űzze szabadon a "szenvedély"-ét, de engem hagyjon ki belőle! Mi van már az emberekkel?! Egy valamit szeretnék igazán. Meg akarom verni Deborah-t. De áhh, nyugton kell maradnom!
- Amarill? - Lysander hangja ébreszt fel a gondolataimból, mert időközben csak megálltam a konyha közepén.
- Ööö, mit főzzünk? - kérdem.
- Amit akarsz.
- Öhh, én nem igazán tudok főzni.
- Én igen.
- Bármit lehet?
- Ja.
- Akkor... Rakott karfiolt tudsz készíteni?
- Nincs hozzá alapanyag.
- Akkor... Esetleg, talán, veszünk?
- Ok.
- Mi ez az "ok"-ozás most nálad?
- Passz.
- Ismét hozod a bőbeszédű formádat.
- Megyünk?
- Mondjuk még így is, többet beszélsz, mint régebben. Akkoriban nagyon nem értettelek. Jaaa, de menjünk, ja. - mondtam, felvettük a cipőnket, a kabátot és elmentünk a zöldségesbe. Mikor az úton kellett átmenni, időben visszarántottam Lysandert a kocsi elől, amiből valaki valamit kiordibált, de nem hallottam, hogy mit. Majd a boltban Lysander szakértői szemmel vizslatta a karfiolokat és kiválasztott egyet, ami szerintem pont ugyanolyan volt, mint a többi, de ő tudja. Mikor hazaértünk, nekilátott a kajának. Én csak néztem nagyokat, hogy "úristen Lys ilyet is tud?", ő pedig csak sürgött forgott minden fele és folyton belém ütközött. Végül feladtam, hogy ne legyek az útjában és felültem a szabad pultfelületre, direkt oda, ahol valószínűleg útban leszek. És láss csodát, egyszer se voltam útban. "Amit keresel, az mindig az orrod előtt van". Ez egy nagyon okos mondás, fogadjátok meg. Lysander betette a sütőbe a rakott karfiolt és jobb híján várakozóan rám nézett. Most nekem kéne témát mondanom? Jobban mondva én fogok beszélni, ő meg néha válaszol?
- Mióta tudsz főzni?
- Passz. - kezdődik.
- Engem is megtanítasz?
- Ha akarod.
- Most?
- Aha.
- Ééés, mivel kezdjük?
- Krumpli hámozás.
- Ööö, ok. Hozom. - hoztam be néhány krumplit és elkezdtem hámozni az elsőt. Huhh, ez nehéz.
- Vékonyabbra a héját, ha azt akarod, hogy krumpli is maradjon.
- Könnyű azt mondani! Ha olyan menő vagy, mutasd meg magad! - hisztizek, ő pedig mögém lép, hátulról átfog, meg fogja a két kezem és úgy kezdi hámozni a krumplit, én meg teljesen belepirulok a műveletbe. Így sokkal könnyebb. Kész az összes krumpli, de Lysander továbbra sem engedi el a kezem.
- Ööö, Lys? - kezdem pironkodva, ő pedig elveszi a kezét. Gondolom, "ok, akkor folytassuk valami nehezebbel", de amint elengedi a kezem, a hasamnál fogva átkarol. - Lysander...
- Hmm?
- Nincs kedved elengedni?
- Nincs.
- Még mindig túl őszinte vagy.
- Jobb lenne, ha hazudnék?
- Nem. Álmos vagyok.
- Nemsoká kész a rakott karfiol.
- Íííí, rakott karfioool! - örömömben egyből a tűzhelyhez rohannék, de ahogy megfordulok Lysanderrel találom szemben magam, aki immár a derekamat fogja. Megszeppenve hátrálok, mert szokatlan a közelsége, ő pedig szomorúan elenged. Miért fáj a mellkasom? Kikerülöm, és a tűzhelyhez megyek, hogy meglessem a készítményt. Vajon jó ez így?
- Kész van már? - kérdezem türelmetlenül, miközben a sütőben lévő illatos ízére mutogatok. Lysander idejön és mellém térdel, majd kijjebb húzza a kis vasizét egy aranyos kis kesztyűvel a kezén (ezt meg mikor vette fel?) és alaposan megnézi a készítményt, majd beleszúr egy villával.
-Tűpróbaaa! - kiáltom, hogy bizonyítsam, annyira nem vagyok analfabéta a főzéshez ő meg fapofával rám néz és elröhögi magát. Kawaii! Lysander elképesztően helyes, amikor nevet! Lesütöm a szemem, nehogy elpiruljak. Ilyenekre gondolnom sem szabad. Lysander nem az a srác, akibe csak úgy beleeshet az ember. Ő különleges. Én vagyok az "anyja" és gondoskodnom kell róla. Most az egyszer magam elé mást kell helyeznem.
- Mi a baj? - kérdezi. Ne, Lysander, ne te gondoskodj rólam. Nem engedhetem, hogy értem kelljen aggódnia.
- Semmi. Mi baj lenne? - kezdem széles mosollyal az arcomon - Úgy örülök, hogy jól érzed magad. Kezdem végre azt érezni, hogy megnyílsz előttem.
- Nem hiszem.
- Naaa, Lysander. Ez milyen dolog már? - mondom és böködöm közben. Várom, hogy nevessen, vagy visszabökjön, de egyik se következik be.
- Jobban szeretem, ha magadat adod. - mondja, mire én ismét elpirulok.
- Szóval azt mondod, hogy nem vagyok jó színész? - kérdezem baljós hangon. Válaszként védekezően felemeli a kezét én meg elnevetem magam.
- Ilyen vagy te. Ezt szeretem benned. - duruzsolja tök váratlanul a fülembe és a színemet immár egy rák is megirigyelhetné. Nem jó, ez így nagyon nem jó. Feszengve állok föl, tányérokat veszek elő és elkezdek téríteni. Igen, ő nem az, akivel egy ekkora próbát tehetek. Őt semmiképp nem akarom elveszíteni, mert akkor végképp egyedül maradok. Ott lennének a többiek, de Lysander az más. Ő már az elejétől kezdve más volt. De vajon milyen kapcsolat fűzheti Castielhez? Miért tesz meg mindent, amit mond, és miért mondd el neki mindent? Mikor megterítettem, mindketten odaültünk az asztalhoz. Lysander elképesztően jól főz! Ezt muszáj MINDENKINEK megkóstolnia!
- Nem akarsz szakács lenni?
- De.
- Akkor miért nem valami szakács suliba mentél?
- Abba mentem. - hmm? De a mi sulink nem szakács suli.
- Nem vettek fel?
- De. Ott voltam eddig. Aztán átjöttem ide.
- Ne szivass! Csak Castiel miatt otthagytál egy ekkora lehetőséget?
- A banda miatt.
- Nem bántad meg?
- Nem.
- Miért nem?
- Találkoztam veled.
- Hihi, igazad van. Ha nem találkoztál volna velem, most hol laknál?
- Passz.
- Én mégis sajnálom. - sajnálom, hogy nem lehet belőled szakács, Lysander.
- Nem kéne mindig a múlton rágódnod.
- Igazad van. Álmos vagyok.
- Aludj.
- Nincs kedvem.
- Nem kedv kérdése.
- Olyan vagy, mint anyám.
- Annyira nőies?
- Ha-ha. Nem. Mind a ketten folyton hülyeségeket beszéltek.
- Ezt most bóknak veszem.
- Tedd azt. - mondom vigyorogva és lelépek aludni. Embeer. Még délután sincs, hogy lehetek ilyen álmos?!
*később*
Dél körül felkeltem és valami nagyon jó illatot éreztem. Mi ez? Süti? Kimegyek, hogy meglessem, mi van, és Lysander épp egy tortára ír habbal valamit.
- Lysander? - kérdezem meglepetten, ő pedig hátrafordul és elmosolyodik. Lysander rejtélyes mosolya, amiről csak legendákban hallunk!
- Boldog névnapot.
- Tessék?
- Amarill nap van, nem?
- Jujj, baszki tényleg! Teljesen kiment a fejemből. És te tudtad? Óóó, de aranyos vagy. Igazán nem kellett volna ezzel fáradoznod. Köszönöm, Lysander! - mondom és odarohanok hozzá, hogy a nyakába ugorjak.
- Nincs mit. - mondja, miközben én szorongatom.
- Olyan cuki tőled, hogy figyeltél erre. Úúú, milyen torta ez? - mutogatok az ínycsiklandó finomságra. Egy nap két finomság is. Ííí, névnapom van!
- Dobostorta.
- Gyíí, kajaaa! - esnék neki, de Lys feltart.
- Még nincs kész.
- De olyan finomnak néz ki...
- Nincs kész.
- Oké-oké, felfogtam. De akkor is jól néz ki. Elképesztő vagy Lysander. - Hogyhogy őt még nem láttam elpirulni? Én itt bókolgatok neki, ez meg mintha ez tök átlagos lenne, úgy viselkedik. Leülök egy székre, amíg várom, hogy Lys tökéletesítse a művét. Mikor elkészül, elővesz két tányért és két villát, az asztalra teszi, és behozza a tortát. Ííí, tortaaa! Vág belőle egy szeletet és a tányéromra teszi. Vág még egyet és a másik tányérra teszi és elnéz mögöttem.
- Jó napot. Haza jött? - mondja Lys a hátam mögé beszélve. Megfordulok, hogy én is lássam, mi van. Hazajött anyuuu!
- Ööö, sziasztok. Nektek nem kéne még iskolában lenni?
- Már nem. - zárja rövidre Lys.
- A torta honnan van? - mennyit kérdezel anyu. És miért nézed Lysandert ilyen gyanakvó tekintettel?
- Sütöttem. - Lys kimérten válaszol anyunak. Ez olyan fura szitu. - Önnek is vágtam. - fejezi be és odaviszi anyunak a tortaszeletet. Anyu elveszi, de azt se tudja, hogy mit mondjon.
- Ööö, köszönöm. - válaszolja, beviszi a szobájába, leteszi, majd kijön és megölel. - Boldog névnapot, kicsim! - mondja, megpuszilja a homlokom és egy kis dísztasakot nyom a kezembe.
- Ohh, anyu, igazán nem kellett volna.
- Dehogynem, kicsim. Még van 1-2 dolog, amit el kell intéznem, de estefele hazajövök. Sziasztok, gyerekek.
- Nem vagyunk gyerekek. - duzzogok és integetek neki. Lysander időközben eltűnt. Megettem a tortaszeletet, bementem a szobába és megtaláltam Lysandert. Alszik. Milyen kis cuni arca van, amikor alszik. Áhh, ezt azonnal fejezd abba, Amarill! Nem nézegetem álmában! Én aztán nem.