Köszönöööm!
Woww... Visszanéztem a dolgokat és igen... Eljutottunk idáig. Itt a fordulópont a meghatározó történés, amit azért halogattam, hogy itt legyen! Igen, pont ITT!!! Megcsináltuk. Mecsináltátok. 500like a ficire, ami elképesztően rengeteg!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! És ahogy ígértem, most egy hétig minden nap estefele hosszú részekkel kedveskedem nektek! Itt az első! Jó olvasást és mégegyszer köszönöm, hogy olvassátok az én agymenéseimet! Arigato Gosaimasu! ♥
Ps.: Köszönöm az 500 like-ot emlékszem mikor még elkezdtem és ott virult a fejem, hogy "30 like? úúristen! ez rengeteg!" és most nem tusom normálisan kofejezni az érzéseimet,m ert nem ismerek olyan szót ami leírná mit érzek 500 like láttán. Nagyjából el sem hiszem!
7.Kedd
*útban a suli felé egyedül, mert Lysander még ébresztő előtt lelépett*
A tökèletes tervem készen áll! Már csak beszélek Nataniellel és teljesen lefixálódik. Lehet, hogy bunkónak, gonosznak, esetleg kegyetlennek és szemét alaknak fog hinni emiatt, de amilyen mazochista belemegy. Ebben biztos vagyok. Igazából a "legjobb" haveromat, (akivel mostanában nem is beszélek) Armint kellene megkérni, de ő most Idorival jár, szóval ez lehetetlen. Direkt hamar jöttem suliba, hogy ismét kettesben beszélhessek Nataniellel. Hát nem remek? Vonakodva nyitok be az osztályterembe. Mi van, ha nem vállalja be?
- Natanieeel. Sziaaa.
- Szia Amarill. Hát te? Ilyen korán?
- Öhm, igen. Mizu?
- Nem sok minden történt velem. És veled? Tegnap miért nem jöttél suliba?
- Hát, öhm, épp erről akartam veled beszélni. Tegnap történt valami velem és Castiellel... Ööö, nameg Lysanderrel... Szóval... Ööö, mindegy is. A lényeg az, hogy megkérhetlek arra, hogy játszd el a kedvemért azt, hogy együtt vagyunk? - kérlelve nézek a mozdulatlan arcára. Meghalt? - Nataniel?
- Uhh. - tudom, hogy merész kérés volt, de azért ennyire nem kell ledöbbenni.
- Izé... Szóval?
- Hát, nem is tudom Amarill...
- Szóval nem.
- Nem ezt mondtam. Belemegyek csak... Nem is tudom. Azt hiszem, pont ezért szeretlek téged.
- Inkább nem akarom tudni, hogy ezt hogy érted. És... Köszi, de tényleg. Egy isten vagy. Megmentettél. - legalábbis azt hiszem. Biztos, hogy ez volt a helyes döntés?
- Meddig fogunk elmenni? - m-mi? Nataniel... Jogos kérdés, csak én erre rohadtul nem gondoltam.
- Az arcrapusziig. Asszem.
- Ok.
Ezután elmentem a 'B'-sek terméhez, hátha Idori már bent van, de egy csajon kívül senki nincs bent.
- Sziaa. Ööö, át tudnál adni egy üzenetet Idorinak?
- Jam. - ez igen lenne?
- Szóval azt szeretném, hogyha megérkezik mondd már meg neki, hogy kerestem és, hogy mielőbb keressen meg.
- Jóm. - asszem ezzel elintéztem a dolgokat. Nyomás vissza a terembe. Megyek kifelé az ajtón és nekiütközöm a bálkirálynőnek.
- Ambeer, mi szél hozott? - ironikusan - Remélem, jól vagy.
- Haha. Lehet nagy a szád, de Castielt elszúrtad. Méghozzá a bátyámmal. Szánalmas vagy. És még te nézel le engem.
- Ohh, valóban elszúrtam? Ha akkor az nem történik meg, akkor soha nem tudtam volna meg, hogy milyen jó a bátyáddal lenni.
- Mégis miről beszélsz? Egy csóktól még nem jártok. Ennyi erővel már én is járnék vele. - heeee? Akkor ők ketten...? Mi van?! Hová csöppentem, embereek? A döbbent fejemet látva csak elröhögi magát. Haha. Nagyon vicces mondhatom.
- Nem számít. És nem csak egy csók volt, sőt. Mostmár hivatalosan is együtt vagyunk. Ma reggeltől kezdve.
- A bátyámmal?
- Nem, az én bátyámmal! Persze, hogy Nataniellel, ki mással? - most én röhöghettem volna az ő döbbent fején, de ehelyett csak megveregettem a vállát és diadalittasan visszamentem a termünkbe, majd leültem a helyemre. Megvárom Idori érkezését, utánna aktívabban játszom a szerepem és Nataniel közelébe leszek, de most semmi kedvem nincs hozzá. Amúgy sincs bent senki, az meg egy kicsit fura lenne, ha bejönne valaki és én hirtelen ráugranék Natanielre, nem?
*később*
- Amarill! - felemelem a fejem a padról és a hang irányába fordulok. Idori integet az ajtóban állva. Visszaintek neki, odamegyek hozzá és kiljebb húzom a folyosóra.
- Na? Mit szeretnél mondani? - kérdezősködik.
- Huhh, te aztán fel vagy pörögve.
- Persze, persze, de mondjad már!
- Jujj, képzeld, Nataniellel járunk!
- Eeee?
- Ma reggeltől kezdve. Annyira aranyos pasi! - áradozok róla, mintha életem szerelme lenne. Hááát, pont nem. De mivel vele léptem félre, ezért hihető hazugság.
- De... Mikor? Hogy?
- Hát, tudod volt az a csók... Aztán többet beszéltünk a dologról és.... Hát megtörtént. Nem is tudom igazán, hogy mikor kezdtem el így érezni iránta.
- Hát... Ha neked így jó. Pedig összeillettetek Castiellel. És, sok boldogságot nektek!
- Köszi! És amúgy veletek mizu Arminnal?
- Úúú, annyira romantikus! Ohh, nem is tudom, hol kezdjem. Annyira tudja, hogy egy nő mikor mire vágyik. Armin úgy viselkedik egy kapcsolatban, mintha épp most lépett volna ki egy romantikus filmből. Nagyon szeretem!
- Ennek örülök.
- Remélem ti is ilyen boldogok lesztek Nataniellel és nem lesz felhős a kapcsolatotok!
- Én is remélem! - mondom, ő pedig megölel. Én visszaölelem és meglátom, hogy a háta mögött Lysander áll. Az érdektelen arcába nézek, kíváncsian, hogy vajon mit fog szólni a dolgokhoz. Szorosabban ölelem Idorit, mikor Lysander visszamegy a saját termükbe. Most el fogja mondani Castielnek. Innen már nincs vissza út.
- A-amarill... Hé, megfolytassz. - fuldokol a karjaimban Idori.
- Jujj, bocsi. - elengedem, és bocsánatnézően nézek rá. - Ne haragudj.
- Semmi baj, tudom mennyire boldog vagy most. Na, oké, én lelépek.
- Sziaa. - integetek Idori távolodó alakjának és bemegyek a terembe. Oda kullogok Natanielhez és felülök a padjára. Csendben nézem ahogy tanul és a diákönkormányzat ügyeit másolja egyik lapról a másikra. Olyan sokat tanul.
- Legyszíves egy kicsit arrébb tudsz menni? Eltakarod a fényt, szerelmem. - mondja Nataniel én pedig leesett állal állok fel és lépek odébb.
- Mi volt ez?! - Kentin szólít meg mögülem.
- Mi?
- Szerelmem? Meg, hogy ott a közelében vagy. Nem idegesít már az elnök?
- Már nagyon nem. Tudod mi... Mi együtt vagyunk.
- Várj, mi? Én úgy tudtam, hogy utálod őt! - és igen, ordítsd világgá, te idióta!
- Az még akkor volt mikor leléptél! Mostmár... Szeretem Natanielt!
- Ja. Vagy úgy. Tök világos. Velem viszont egy próbát sem ért volna meg, igaz?
- Már "próbálkoztunk" ha nem emlékeznél és semmi értelme nem volt! Úgyis megint szétrebbennénk! Meg a régi Ken legalább kedves volt veled ellentétben.
- Ok. Felfogtam. - mondta, felkapta a cuccát és kirohant a teremből.
- Mond csak, te minden pasin átmész? - kérdezte Nataniel. Hátrafordultam és a leggyilkosabb vigyorommal méregettem.
- Most meghaaaalsz.
- Csak egy kérdés volt. - mondta tök ártatlanul és visszafordult a papírjaihoz.
- Hé, Nataniel. Nincs kedved ma átjönni hozzám?
- Minek?
- Hát mert talán a pasim vagy?
- Jó, rendben. Akkor suli után hozzád megyünk és megcsináljuk a házit.
- Oks. - ezután bejött a tanár. Minden szünetben a padjára ültem és néztem ahogy tanul, vagy ahogy gondolkodik. Mindenki furán nézett ránk, szóval gondolom Amber megtette a hatását. Lysander hallotta a dolgokat, Castielt pedig józan állapotában gondolom egy cseppet sem érdekli a dolog, mivel nem jött ide.. Hát ok. Lys, az magában fogja tartani, bármi legyen is a véleménye erről. Lényegtelen. A fő problémát megoldottam. Mostmár senki nem fog csak úgy random lekapni, vagy érzelmileg sarokbaszorítani. Szerintem ez akkor is jó ötlet volt. Hazafele csendben, kézenfogva mentünk Nataniellel. Lysander itthon van. Benyitunk a szobába és az ágyon fekszik, mikor belépünk semmit sem szól. Letelepszünk a földre Nataniellel és elővesszük a tanulnivalót.
- Nem fogjuk zavarni Lysandert? - suttogja.
- Dehogy. Őt még egy atomrobbanás sem ébresztené fel.
- Értem. Izé... Várjcsak. Lysander miért van nálad? Miért alszik itt napközben?
- Hosszú sztori, de egy ideje már nálunk lakik. De ezt ne mondd el senkinek. Titok. - mondom, de csak néz. Most is gondolkodna? - Vagy akarod, hogy én hallgattassalak el? - suttogom kihívóan, de ő még mindig "gondolkodik" - Jajj ne már! Mit kell ezen ennyire meglepődni?!
- Szóval te együtt laksz Lysanderrel.
- Igen.
- És akkor ti már szeretkeztetek is.
- Mi van?! - pirulok... Nagyon pirulok - Nataniel, te normális vagy?! - suttogom erőteljesen - Tudod, hogy én csak téged szeretlek. - mondom neki, lágy hangon, de szúrós tekintettel. Ez megőrült?
- Én is szeretlek téged. - oldalrafordultam, hogy felálljak, és összeszedjem a holnapi cuccokat.
- Ááá! - wow - Lysander! Te mióta állsz itt?! - igen, Lys mögöttem áll. Mögöttem állt. Mikor kelt fel? Miért nem vettem észre?
- Elmegyek boltba. Mutasd meg mit vegyek.
- Ohh, oké. Mindjárt jövök Nat, csak írok egy listát Lysandernek.
- Rendben. Menj csak. - mondta, én feltápászkodtam és kimentem Lysander után.
- Melyik boltba mész? - kérdezem, ő meg a fejét lehajtva halad előttem. - Lysander? - nem válaszol. Kiértünk a konyhába, elővettem egy lapot és elkezdtem ráfirkálni a dolgokat. - Köszi, hogy kettesben hagysz minket Nataniellel, mert tu.... - Pffm! Lysander hátulról befogja a szám és átkarolja a derekam, amivel lefogja a kezeim.. Miért? Nem tudok beszélni. Nem tudok hozzászólni. Lysandeer!
- Fogd be.
- Mmm! - nem megy! Mit akarsz már Lys?! Menj boltba most! Mozgolódok, hátha sikerül, de gyengéden beleharap a nyakamba én pedig elolvadok. L-lysander... Erőteljesen kezdi szívni a nyakam, nekem pedig eláll a lélegzetem. Ohhw, Lys...
- Élvezed.
- Hmm, mgrrmm! - Hogyne! Idióta! Mi van már veled?! Mi van már velem?! Magamnak sem akarom bevallani, de tényleg tetszik amit csinál. Én csak azt akarom, hogy olyan legyen, mint régen.
- Sírsz.
- Nmm shrrr mmm! - nem sírok! Csak...
- Nem fogom vissza magam. - de az, hogy nem fogof vissza magad, az nem azt jelenti, hogy molesztálj! Azt, hogy mostmár beszélj velem, és mondj el mindent, visszafogás nélkül! Lysander, ha ilyeneket csinálsz, a végén én tényleg... Nem! Te az én aranyos kicsim vagy! Maradj még gyerek.
- Lelkem rózsájában különleges virág bimbódzik,
Lelkem mélyén egy új érzés leledzik.
Szívem csücskében váratlan forfulat,
Karjaim között, örökké itt maradsz. - Lysander. Még jobban elkezdek könnyezni. Ez gyönyörű vers volt. Ezt mikor írtad? Miért nekem mondod? Mondd el ezt a szíved választottjának, ne nekem. Én mi vagyok? Elenged és maga felé fordít, átölel és magához szorít.
- Soha nem engedlek, maradj itt mellettem,
Soha nem szerettem ennyire senkit sem.
Örökkön-örökké, itt maradsz szívemben,
Soha nem engedlek, át mostmár senkinek.
- Én... Nem tudom, mit mondjak... - szipogom halkan.
- De tudod.
- Sz-szeretlek Lysander. De... Nataniellel járok.
- Nem.
- De.
- Miért hazudsz?
- Mert nem akarlak bántani.
- Nem tudsz bántani.
- De igen, tudlak. Natanielt is folyton bántom.
- Nem.
- De... Te... Te Castiel legjobb barátja vagy.
- Igen.
- Dehát. Mindegy. Akkor sem lehet. Sajnálom.
- Miért?
- Nem tudom. Valamiért úgy érzem, hogy nem lenne helyes. És ha együtt lennénk is... Mit gondolnának az emberek rólam? Mindenki úgy tudja, hogy Nataniel mától együtt vagyunk.
- Senki nem tudja így.
- Tessék?
- Mindenkinek elmondtam, hogy te Lysanderrel vagy együtt. Nem Nataniellel és csak félreértés volt az egész. - ez a hang... Ez Castiel!
- Castiel? - hátrafordulok és Castiel áll az ajtóban. Ő... Dehát ő... Hisz, de én, izé, én ezt nem értem.
- Miért nézel így rám? Lysandert választottad. Felfogtam. Legyetek boldogok. Ő a legjobb barátom. Egész végig szeretett, de az enyém voltál. Chh, fenébe is. Legyetek boldogok, oszt csá. Nem megy nekem az érzelgősség. - mondta már a hátát mutatva, intett és lelépett. Igen. Ez Castiel... Köszönöm. Kibújtam Lysander karjai közül, megmostam az arcom és bementem Natanielhez.
- Szia, Nataniel. Figyi, akadt egy kis gond. Öhm, nem tudnál most elmenni, légyszi? Ja és nem kell tovább azt tettetned, hogy járunk. Köszi, mindent amit ma értem tettél! - Nataniel elmosolyodott és köszönés nélkül kiment az ajtón. Kikísértem a kapuig, aztán visszarohantam Lysanderhez aki a szobában volt. És... Aludt.... Jó, oké. Igen, épp mostantól vagyunk együtt, igen és épp nagyonnemtudom, hogy mi van, mert nekem ez az egész helyzet új, mert tegnap ilyesmiről álmodni se mertem volna, de igen, aludj nyugodtan! Chh, igen. Ő Lysander. Lényegében semmit nem változott. Ezt a Lysandert szerettem meg. Igen. Ő az.