Na mire ébredtem? Mire? Na? Na? Na? Na? Na? Nem is hiszem el.
- Lysander!!!
- Hmm?
- Hóóó!
- Az jó.
- Nem! Nem jó. Ez elképesztően hiperszuperjó.
- Te biztos, hogy nem székfoglalóztál pénteken?
- Ha-ha-ha. Nézd már meg. - mondom és a kezénél fogva próbálom az ablak felé rángatni. - Gyere már, légyszives. - fogom könyörgőre, miután kudarcot vallok a kényszerítéses tervemmel.
- Megyek. - mondta és felállt én pedig a kezét fogva odapattogtam az ablakhoz.
- Gyönyörű, nem?
- Ühüm.
- És még suliba se kell menni. Olyan jól kezdődik ez a nap!
- Ja.
- Viszont nekem el kell mennem. Megvársz vagy jössz velem?
- Hová mész?
- Ööö, khm, nőgyógyászhoz. Tudod, mi... Khm, mi nem védekeztünk és fogamzásgátlót sem szedek, úgyhogy megyek, hogy felírjon valami esemény utánit a doki.
- Ok.
- Öhm, szóval?
- Maradok.
- Oks. Akkor majd jövök. Sziaaa! - köszönök el, mennék ki, aztán leesik, hogy előtte fel kéne öltözni. Felöltözöm, aztán indulok is a dokihoz. Azért durva, hogy anyu is csak vasárnap reggel jött haza. Gondolom nem a rokonoknál malmozott, mert ugye Willhez is ment. Nem nehéz kitalálni, hogy mivel üthették el az időt. Váá, miért gondolkodom én ilyeneken?! Utálok nőgyógyászhoz járni. Mikor először mentem, akkor anyuval voltam, de ő miért nem vette észre, hogy mennyire perverz-szatír-pedofil kinézete van a doktornak? Aki még csak nem is NŐ! Legalább egy NŐgyógyász legyen már nő! Biztos, hogy be akarok én ide menni? Kisebb vazillálás után, arra a döntésre jutottam, hogy mivel nincs ismerősömnek olyan ismerőse, akinek van olyan ismerőse, aki tud szerezni egy ismerősétől feketén esemény utánit, ezért túl kell esnem ezen. Mikor belépek a doktor ugyanolyan pedofil képet vág, mint általában. Nagyot nyelek és csak arra gondolok, hogy túl kell esnem ezen. Miután végigszenvedtem az egész kínos és kellemetlen "látogatást" a dokinál, kiírt egy gyógyszert. Megkönnyebbülve állok be a sorba a gyógyszertárban, majd szinte örömkönnyeket hullajtva hagyom el a gyógyszertár területét, ahol könyörtelenül megcsúszok a jégen és felborítok egy kedves idegent. Szitkozódva állok föl, aztán sűrű bocsánatkérések közepette nézek végre rá az áldozatomra.
- C-castiel?
- Vau! - ugat közbe Démon, mire megsimítom a buksiját.
- És Démon! Mizu veled kutyuli? - gügyögök neki, miközben Castielnek nyújtom a kezem.
- Bocsi, hogy fellöktelek. - mormogom, ő pedig megfogja a kezem és feláll.
- Nem baj. Már megszoktam, hogy ilyen béna vagy.
- Chh, persze. Na akkor én megyek is, nem zavarlak, nehogy sérüljön az a hatalmas egód.
- Várj, ezt elejtetted. - mondja, mire én a kezében tartott valamire nézek, amit ő nagyban szugerál. Na, nee.
- Váá, add ide! - basszus! Az esemény utánim! Kikapom a kezéből, mire ő csak nagy szemekkel néz rám, majd elneveti magát, én meg csak elpirulva a földet bámulom.
- Haha, nem olyan, mint én? Na, persze! Igazad van, ő nem olyan, mint én. Sokkal jobb színész nálam.
- Mondj amit akarsz! Ehhez neked semmi közöd! Lysander a legjobb társ akit csak kívánhat egy lány!
- Hmm, egy gruppenbe nem lennél benne? Mondjuk inkább Lysandert kéne erről... - egy pofonnal szakítom félbe a mondandóját.
- Undorító vagy! - kiabálom, majd elrohanok mellette ami miatt mégegyszer elesem és itt törik el a mécses. A földön feküdve kezdek el sírni és tök kellemetlenül érzem magam. Castiel itt áll mögöttem és biztos jól szórakozik. Ha-ha, nagyon jó mulatság lehet. Miért kellett neki épp erre jönnie? Miért kellett elejtenem azt a kurva esemény utánit, mikor olyan rohadt drága volt?! Az élet nem fear! Valami meleg és érdes dolgot érzek az arcomon. Odanézek és Démon nyalogatja tovább az arcom többi részét is, mellette meg Castiel áll és aggódó tekintettel néz. A keze félig ki van nyújtva felém. Olyan, mintha vazillálna. Megtörlöm a szemem és felállok, mire ő is feláll és visszaveszi a szokásos "kit érdekel mi van?" arckifejezését.
- Igazán élveztem a beszélgetést. - mormogtam, majd elindultam szép lassan, dolgomra.
- Gondolom mást sokkal jobban élvezel. - kacérkodik, én pedig megfordulok és megvetően nézek rá.
- Igen! Milyen igaz! Most, hogy mondod, sok minden van amit jobban élveztem volna. És képzeld, egyikben sem vagy benne! - fakadok ki, mire egy tized másodpercre, mintha valami nagyon nem Castieles dolgot láttam volna a szemeiben, majd ismét visszajött a "semmi nem érdekel" arca, megfordult és elindult, maga után húzva Démont.
- Felőlem. - mondta, majd egy ideig álltam ott és néztem a távolodó alakját, majd rájöttem, hogy rohadtul semmi közöm Castiel érzéseihez, nekem haza kell mennem Lysanderhez. Amúgy is, ma el akarom mondani anyunak, hogy együtt vagyok Lysanderrel. Nem akarom, hogy valakitől mástól tudja meg és úgy érezze, hogy kihagyom a magánéletemből. Végülis 16 vagyok, már igazán senki nem dobálhat meg kővel, amiért járok egy fiúval. Esés mentesen tértem haza, majd elolvastam a gyógyszer leírását és bevettem. Amilyen drága volt, biztos, hogy hat. Mostantól át kell térnünk a gumira vagy a fogamzásgátlóra, ha nem akarjuk erre költeni az összes pénzünk vagy nem akarunk 9 hónapos meglepetést.. Márpedig nem akarunk. Nagyon nem. Idegesen járkálok körbe-körbe a lakásban. Nem tudom, hogy kéne anyu előtt találni.
"- Szia anyu, együtt vagyok Lysanderrel, aki velem egyszobában, egy ágyban alszik. Ez remek, nem?
- Sok boldogságot."
Hát... Mennyire örülnék neki, ha így lenne. Mondjuk ő most egyáltalán itthon van? Bekopogok a szobájába, de semmi. Ne már! Nincs is itthon?! Cajj, nem is érdekel az egész! Berohanok Lysanderhez a szobába és ledobom magam az ágyba, pontosan Lysander mellé. A párnába temetem az arcom, nehogy lássa az elfojt sminkem.
- Na?
- Szörnyű volt.
*csend*
- Nem is érdekel, hogy mi volt olyan szörnyű benne?
*csend*
- Még elviselhető lett volna maga az orvos és a gyógyszerkiváltás, de Castiellel találkozni a gyógyszertár előtt, aztán elejteni az esemény utánit, amit ő vesz fel! Hát... Feledhetetlen élmény.
- Érdekel, hogy mit gondol rólad Castiel?
- Nem ez most a lényeg! El tudod képzelni milyen cinkes szitu volt?
- Érdekel?
- Nem tudom. Csak egyszerűen nem akarom, hogy ilyen dolgokat megtudjon rólunk.
*csend*
- Várj... De te.... Neked ő a legjobb barátod. De, nem. Ez még a lányoknál sem divat. Vagy a fiúknál épp ezért az?
- Hmm?
- Ti Castiellel elmondjátok egymásnak az ilyen dolgokat?
- Ja. - oh, my god. Na ezt szuperül megcsináltuk. Na mindegy. Örülök, hogy nem álltam a barátságuk közé. Miközben ezen gondolkodom, Lysander elkezdi puszilgatni a nyakamat. Hihi, Lysander, csikis vagyok. Elhúztam a fejem, megfordultam és a gyönyörű szemeibe néztem.
- Sírtál.
- Grr, megláttad.
- Miért?
- Elestem.
- Fáj valahol?
- A térdem egy kicsit, de nem vészes. - mondtam, mire ő lejebb mászott az ágyon, megnézte a nadrágom, ami ki van szakadva. Nee, ez volt az egyik kedvencem! Kiment a szobából, én pedig az ágyban vártam. Mikor visszajött, a kezében egy vizes zsepit tartott. Ohh, de aranyos! Levette rólam a nadrágom, aztán letörölte a vért a sebemről. Nem is volt nagy seb, csak nagyon vérzett. Alig látszik. Megpuszilta a térdem, majd visszament egy ragtapaszért és letapasztotta. Ohh, de kis édi vagy, Lysander. Felültem, megfogtam a felsőjét és magamhoz húztam, megcsókoltam, ő pedig közelebb és közelebb jött, míg én hátradőlni nem kényszerűltem. Felettem volt és úgy csókolóztunk. Miért nem láttam még egyetlen egy ilyen romantikus fiút se, mint Lysander? Előjátékunknak az ajtócsukódás hangja vetett véget. Anyu hazajött! Csalódottan toltam el magamtól Lysandert és vettem vissza a nadrágom, miközben ő visszafeküdt aludni. Most beszélnem kell vele. Nem tudok nyugodtan a szemébe nézni, miközben tudom, hogy semmiről nem tud.
- Szia anyu!
- Szia kicsim! Lysander itthon van?
- Igen. Milyen volt a szombat?
- Nagyon jó volt. Ja, most hogy mondod, mamáék ezt küldték neked. - mondta, majd felémtartott egy kis borítékot amiben pénz volt. Váá, ezaz! Nem térült meg teljesen a mai károm (NAGYON drága volt a gyógyszer), de legalább így elviselhető a dolog.
- Jujj, mondd meg nekik majd, hogy köszönöm.
- Rendben. Veled valami újdonság?
- Hát... Épp erről akartam veled beszélni.
- Ugye nem történt valami baj? - aggódóan végignéz rajtam - Kiszakadt a nadrágod. Megvarjam?
- Igen, az jó lenne, de nem éppen erről akartam veled beszélni.
- Görcsölsz?
- Nem! Had mondjam már végig légyszíves! - fakadok ki, mire ő csak meglepetten néz rám - Bocsi. Csak épp egy jó hírt próbalok neked elmondani.
- Semmi baj. Mi az?
- Hát... Lysanderrel járunk. - mondom, mire ő csak néz rám.
- Hova? - tescoba. Hova más hova?
- Úgy értem, hogy egy pár vagyunk.
*csend*
Anyura nézek aki épp próbálja feldolgozni, hogy a lánya együtt van azzal a fiúval akivel egy szobában alszik.
- Mi óta?
- Már egy ideje.
- Úristen. - mit kell most ezen ennyire kiakadni? Ezelőtt is jártam már emberekkel.
- Valami baj van?
- Az én édes kicsi lányomat megrontották. - várj, m-mi?
- Ööö...
- Jól vagy? Védekeztetek?
- Heee?
- Nem kell szégyellened, de mindenképp mond el, mert ha nem, akkor el kell mennünk a nőgyógyászhoz és...
- Álj, álj, álj, álj. - szakítom félbe - védekezünk, oké? - kérdezem fülig pirulva, mire ő úgy ölel meg, mintha most halt volna meg valaki.
- Az én pici lányom.... *szip-szip* Nem szabadott volna belemennem, hogy... - hisztizne, de én ellököm magamtól és mérgesen nézek rá.
- Úgy csinálsz, mintha ez egy "hiba" lenne, amit mi elkövettünk, közben meg teljesen természetes. Szóval ne állítsd be úgy, mintha ez valakinek a "hibája" lenne. Megyek be a szobába, te meg nyugodtan mehetsz Willhez. - mondom sértődötten, mivel tudom mit akart mondani. Azt akarta mondani, hogy nem kellett volna Lysandert beengednie a házba. Micsoda hülyeség. Ennél jobb döntést nem is hozhatott volna. Boldog vagyok. Befekszem Lysander mellé az ágyba és nyöszörgök neki.
- Baj van? - kérdi.
- Fáj a fejem.
- Mellékhatás.
- Mellékhhatás?
- A gyógyszernek.
- Én erről miért nem tudtam? Úgy érzem magam, mint akit most mostak ki. Szarul vagyook.
- Holnapra elmúlik.
- Remélem. - mondtam, majd hozzádörgölődztem, mire ő megsimogatta a fejem és átölelt. Még nem kéne elaludnom, korán van még ahhoz, de olyan fáradtnak érzem magam.