Sziasztook!
Boldog Mindent Mindenkinek! Vége a szünetnek, de aki azt hinné, hogy mostmár naponta fogok kitenni részeket, azt el kell szomorítsam, de a lényeg még mindig az, hogy vége a szünetnek! Karácsony alkalmából este jött a jézuska és hozta az ajit (a részt). Remélem tetszeni fog és örülnök (ösztönző lenne), ha kommentben kapnék visszajelzéseket pozitív és negatív kritikát egyaránt.
Előre is köszi és mégegyszer boldog mindent!
9.Csütörtök
Hajnali négy óra van. Nem tudok aludni, Lysander még nincs itthon és kiszáradt a torkom. Inni kéne valamit, de nincs kedvem felkelni. Erőt veszek magamon és feltápászkodom az ágyból, felkapcsolom a villanyt és elindulok a konyha felé. Hmm? Ég a villany a nappaliban? Nem. Ez a TV. Will ilyenkor tévézik, vagy Lysander ért haza? Bekukucskálok a nappaliba, de senki nem ül a kanapén. Bekapcsolva hagyta valaki a tévét? Mindegy, akkor én kikapcsolom. Kinyomom a tévét és félhomály borul a szobára. Ijesztő!
- Hé, kapcsold vissza! - utasít egy hang. Felkiáltok és a hang irányába fordítom a fejem. A kanapén fekszik valaki, de ebben a sötétben semmit nem látok belőle. Egy biztos. Ez nem Lysander.
- Will, te vagy az?
- Igen, persze. Egy 40-es éveiben járó vén fasz vagyok. Kapcsold vissza a TV-t! - utasít újra az idegen, mire én már csak azért is, hogy világosság érjen bennünket, bekapcsoltam a TV-t. Rávilágított a képernyő fénye, így jobban meg tudtam nézni. Nálam pár évvel idősebb fiú, rövid szőkésbarna haja van, nagy királykék szeme és helyes arca. Stílusra az az átlagos srác. Póló, pulcsi, fekete csőnadrág és tornacipő. Hogy jött be ide? Mit keres ő itt? Miért van rajta cipő a lakásban?
- Mit nézel rajtam ennyire? - kérdezi.
- S-semmit.
- Akkor elállnál a TV elől? Zavarsz.
- M-mi? Te ki vagy?!
- A hőn szeretett bátyuskád. Mer'?
- Miről maradtam le..?
- Kiállnál végre a képből?!
- Nem! Magyarázd meg, hogy mégis miként értsem ezt?! - mondtam, kinyomtam a tévét, a villanyhoz mentem és felkapcsoltam, majd vissza hozzá, és karba tett kézzel álltam meg mérgesen előtte. Mégis kinek képzeli ez magát?!
- Csak egyszer mondom el. Kapcsold vissza a TV-t és takarodj.
- Mégis mit képzelsz te, ki vagy?! - kérdezem ingerülten, mire feláll, én pedig várakozással néztem rá. Egy ideig csak dühösen fujtat rám, következő pillanatban pedig a földön vagyok, ahogy az ütése erejétől elestem. Ez... Ez a fiú... Megütött engem. Könnybelábad a szemem ahogy a fájdalom lezsibbasztja az arcom és belenyilal a lábamba az eséstől. Ő eközben visszakapcsolta a TV-t és újra kényelembe helyezte magát a kanapén.
- Te idióta, hogy vagy képes megütni egy nőt?! KI A FASZOM VAGY?! - ordítom a könnyeimmel küszködve, ő pedig rám néz és szóra nyitja a száját, majd becsukja.
- Louis vagyok. Az új bátyád. - közli végül, mintha mi sem történt volna.
- Ez nem ok arra, hogy megüss! V-várj, te Will fia vagy?
- Mer' mi van ha igen?
- De hol fogsz aludni? Egyáltalán, hogy tervezték ezt?
- Maradj csendben. Filmet nézek.
- Szarok a te hülye filmedre! - vágok vissza idegesen. Feláll, kikapcsolja a TV-t, de a felkapcsolt villany miatt most is látom. Látom, ahogy idegbeteg fejjel közeledik felém. Ilyedten nézek rá, de őt nem zavarja. Nem tudom, mit tervez, szóval a földön csúszva hátrálok. Látom, ahogy meglendíti a lábát, próbálok kitérni, érzem, ahogy az idegesség szétáramlik a testemben, de a lába utat talál a hasamhoz és ahogy belém mélyed a lába és a rugása eltalál, vért köhögök. Görnyedezek a padlón egy ideig, mialatt Louis elment valamerre, én pedig a meglepettségtől és a fájdalomtól, köpni-nyelni nem tudok. Érzem, ahogy a könnycseppek rápotyognak a reszkető kezemre és ekkor veszem észre, hogy egész testben remegek. Minnél inkább csitítgatom magam, annál jobban sírok, sok-sok ideig. Ajtócsukódást hallok és próbálom visszafogni a sírást. Ez a bejárati ajtó volt. Biztos, hogy Lysander az. Letörlöm a könnyeim, az orrom, és lefekszem a kanapéra, ahol alvást színlelek. A léptek közelednek, de az ajtóban megállnak, lekapcsolódik a villany, majd a szobám felé halad. Majd reggel megmondom, hogy itthon voltam, csak itt a kanapén és ezért nem feküdtem mellette. Biztos, hogy nem vett észre, mivel onnan én sem vettem észre Louist. Hmm? Mik ezek a hangok? Lysander beszélget valakivel? Nem. Veszekszik valakivel. A szobába ment, nem? Mi van ha...? Uramisten! Sántikálva rohanok a szobához, aminek ajtajában Lysander áll. Megfogom és visszábbrántom az ajtóból és a sejtésem beigazolódik. Louis az ágyon fekszik és magasról tesz arra, amit Lysander mondott neki, bármi is volt az.
- Ki ez? - kérdezi Lysander, anélkül, hogy rámnézne. Legszívesebben elmondanám neki, hogy mit tett Louis, hogy büntesse meg, de szörnyen félek. Félek, hogy az a fiú többre képes, mint amennyit nekem mutatott és Lysandernek valami bántódása esne.
- Louis. - felelem, de én sem nézek rá.
- Megcsalsz? - kérdezi, én meg felé fordulok és hatalmas szemeket meresztek rá. M-mi van? NEM! Szóra nyitom a szám, hogy megmondjam neki, miért is van itt Louis, de épp, hogy ezt tenném, a szoba irányából Louis egy kézzel átkarol, magához húz, és Lysander arcába hajol.
- Igen, már az enyém. - mondja vigyorogva, én meg vágok hozzá egy grimaszt és a nyugodt Lysander felé fordulok. Helyesbítek, az eddig nyugodt Lysanderhez. Most olyan haraggal néz az új lakótársunkra, amilyet még sose láttam, főleg nem tőle. Bal kezével megfogta a csuklómat, magához húzott, a jobb kezével, ezzel egyidőben, pedig Louisnak húz be egyet.
- N-ne, Lysander! - átölelem Lysander nyakát, mire ő ellök magától. - Ő Will fia... Még az apjával együtt költözött ide tegnap. - motyogom könnybelábadt szemmel, erre pedig szorosan átölel és nem mond semmit. A csendet halk tapsolás töri meg, hátrafordítom a fejem, ahol Louis önelégült képpel tapsol nekünk halkan, gúnyosan.
- Azta. Milyen nyálas, filmbe illő jelenet.
- Bocs, hogy megütöttelek. - mondta neki Lysander anélkül, hogy figyelembe vette volna Louis előbbi mondatát, majd felemel, megcsókol, én pedig a lábaimat a csípője köré fonom miközben bevisz a szobába. Ahhw, a közelsége, az illata, a szenvedélye miatt elfelejtkezem a fájdalomról és Will fiáról is. Lassan rádönt az ágyra, ahol tovább csókolózunk. Annyira édes csókja van és én annyira kívánom őt. Beletúrok a hajába, mire gyengéden megharapja az ajkam.
- Lysande~r... - sóhajtom, miközben minden procikámmal őt kívánom.
- Igen Lysander, ne zavartasd magad. - vág közbe Louis egész közelről és érzem ahogy besüllyed mellettem a matrac. Sóhajtva válok el Lysandertől, de megakadályoz és visszahúz magához. Most mi van? Nem igaz, hogy ő nem vette észre Louist!
- Nem fogom. - vágja oda Louisnak, majd ismét rajtam van. M-mi? Na ne. Most mit...? Remélem nem gondolja komolyan Lysander, hogy miközben itt van Louis aközben akarja.
*tű-tű-tű*
Az ébresztő... Kimászok Lysander alól és a telefonomhoz megyek, hogy kikapcsoljam. Visszafordulok Lysanderhez és ahhoz az idegbeteg állathoz, és nem tudom, hogy mit mondhatnék. Annyira kínos ez. Nem kéne zavarban lennem emiatt.
- Megyek öltözni. - nyögöm ki végül és bemegyek a fürdőszobába a cuccaimmal. Felkapcsolom a villanyt, hogy lássak is valamit és felöltözöm. Öltözés közben, akarva-akaratlanul is belenéztem a tükörbe. Az arcom kicsit fel van dagadva és egy picikét még piros is, de hamar el fog múlni, nem marad nyoma, ahogy a lábamon sem látszik, hogy elestem. A hasam más téma. Most véraláfutások vannak ott ahol 1-2 órája megrúgott az a görény és épphogy megérintem erős fájdalmat érzek. Jobb is, ha egy ideig Lysander nem lát. Nem akarom, hogy konfliktus legyen közte és Louis között. Ha nem jönnek ki jól, akkor valószínűleg Lysandernek kellene mennie, nem pedig Willnek és Louisnak, pedig amíg 3-an voltunk, semmi probléma nem volt. Nem akarok anyu és Will közé állni, de amit Louis leművel, az már túlzás. Nem tudom, hogy mondjam el anyunak. Lehet, hogy nem is kéne neki elmondani. Többször biztos, hogy nem történik meg ilyesmi. Álmosságot színlelve sétálok ki a fürdőből, aminek ajtajában Lysander fogad. A karomnál fogva magához húz és szorosan átölel. Így maradunk pár percig, mikor elenged és menne útjára, de én nem akarom, hogy elmenjen. A kezét megfogva megállítom, lábujjhegyre állok és megcsókolom. Ebbe a csókba mindent beleadok. Azt, hogy mostanában mennyire hiányzik, mennyire szeretem és legfőképp azt, mennyire akarom őt. Ugyanilyen hevesen viszonozza a csókom, az államat és a nyakamat fogva, én meg ettől felbátorodva a farzsebébe teszem a kezem. Egymáshoz simulva, egyre vadabbul csókolózunk, amit én szakítok félbe és a fejemet a mellkasába temetve ölelem tovább.
- Iskolába kell mennünk. - suttogom.
- Nem muszáj. - válaszolja, én pedig megrázom a fejem és betessékelem a fürdőszobába. Mire mindketten elkészültünk, addigra Louis rejtélyes módon eltűnt. Fura. Fogvacogva sétaltunk Lysanderrel az iskolába és nagy szerencsénkre még csengő előtt beértünk. Ugyanúgy ahogy minden reggel, a teremajtónkban egy csókkal elváltunk és bementem a termünkbe, ahol leültem a helyemre. Legalább a suliban minden átlagos és unalmas. Olyan nyugodt. Ahogy bejött a tanár, mindenki elcsendesült és elkezdett figyelni.
- Gyerekek, új osztálytársatok érkezett. Fogadjátok nagy szeretettel és legyetek kedvesek hozzá. Bejöhetsz Louis. - m-mi?? Naneee... Ez nem lehet az a Louis, ugye? Nyílik az ajtó és a legrosszabb sejtésem beigazolódik. Louis sétál be és a reggel bemutatott nemtörődöm arckifejezésével megáll a tanár mellett.
- Ülj le valahová és meg is kezdjük az órát. - sürgeti leplezetlenül a tanár, Louis pedig körbenéz. Azt veszem észre, hogy megint reszketek, mert az előttem lévő hely most épp üres. Ki is szokott ott ülni? Új bátyuskám megindul és elfoglalja az előttem lévő helyet, majd félig hátrafordítja felém a fejét, így természetes fényben, közelről meg tudom nézni az arcát. Hatalmas szemein hosszú sötét szempillák vannak, amitől egy átlagos fiú csajosnak nézne ki, de ő csak még helyesebbé válik tőle. Viszont bármennyire is néz ki jól, a modora és a viselkedési stílusa szörnyű. Feleszmélve bambulásomból, veszem észre, hogy míg én őt néztem meg sem mozdult, ami igazán szokatlan. Mosolyra húzódik a szája és a gyönyörű, de ijesztő szemével egyenesen a szemembe néz, amitől egész testben kiráz a hideg.
- Félsz már tőlem? - kérdezi és az eddig visszatartott vigyora most felszínre tör, én pedig hirtelen felállok a padban, mire minden szem rám szegeződik és "enyhén" kínos helyzetbe kerülök. A tanár meglepetten és várakozva néz rám, én pedig lehajtom a fejem, hogy ne lássam a sok kiváncsi szempárt.
- Elnézést. - motyogom, és leülök. Szedd össze magad Amarill! Nem rángathat úgy, ahogy a kedve tartja. Szünetig Louis felém sem néz, én pedig alig várva a csengőre kirohanok a teremből, egyenesen a "C"-sekhez. Ugyanis sulibajövet jött egy SMS Rosalytól, hogy az 5-kor kezdődő romantikus vígjátékra megyünk. A címét nem árulta el, de különösebben nem is izgat. Az ajtóban kaptam el Idorit és Alexyt, akik egyszerre öleltek meg.
- Khh, megfojtatok... - mondom vigyorogva, mire mindketten nevetve elengednek.
- Na? Mi hír hozott kiscsaj? - kérdezi Alexy, én pedig Idori felé fordulok.
- Rosaly üzent, hogy ma 5-kor kezdődik a film. Ott találkozunk.
- Oké. És mi a címe? - kérdezi.
- Hát, azt nem tudom, de valami romantikus vígjáték.
- Ez komoly? Valami nyálas szart nézünk? - méltatlankodik, mire én hitetlenül nézek rá.
- Nem biztos, hogy rossz lesz. Bízz már egy kicsit Rosalyban!
- Oké. Mi megyünk Armint boldogítani. Jössz te is?
- Most kihagyom, de legközelebb biztos, hogy megyek.
- Te tudod. Szia!
- Sziasztok!
- Szia Amarill. - köszön el Alexy is, és elmennek mellettem, én pedig visszafordulok a termünk irányába. A terembe érve leülök a helyemre és azon gondolkozom, hogy miért ilyen Louis. Will nem tűnik olyan embernek akitől ezt tanulhatta, akkor mégis miért ilyen fura? Ahogy ezen gondolkozom, akaratlanul is őt nézem. Olyan szép a nyaka íve... Váá, mikre nem gondolok! A halántékomra teszem a kezem és összeszorítom a szemem. Megőrjít! Oldalra fordulok, de ott meg Nataniellel találkozik össze a tekintetünk. Meglepetten emelem fel a fejem, hogy meggyőződjek róla, tényleg engem néz-e. Továbbra is engem figyel, majd végül a csengő vonja el a figyelmét. Érdekes. Elgondolkozva fordulok vissza a füzetem irányába, de egy gyönyörű kék szempár megzavar és ahogy eljut az agyamig, hogy épp Louis néz, ültemben ugrok egyet.
- A szívbajt hoztad rám, idióta! - mondom és elkezdem lapozgatni a füzetem.
- Szóval neked az ilyen unalmas csávók jönnek be?
- Tessék?
- Biztos nagyon rosszul érne, ha esetleg valami bántódása esne a szöszinek.
- Nem tudom miről beszélsz. Mi csak barátok vagyunk.
- Szóval nem zavar, ha kórházba juttatom, igaz? - kérdezi, mire nagy szemeket meresztek rá. Miről beszél ez? - Hahaha, ha látnád most az arcod. - közli vigyorogva - Remek szórakozási lehetőséget nyújtassz.
- Louis... - kezdem, nemtörődve azzal amit az imént mondott - Mi történt édesanyáddal?
- Nincs.
- Meghalt?
- Mondom, NINCS! - kiabálja miközben felpattan a padból és az asztalomra csap és teljes csend telepszik az osztályteremre, és közben mindenki minket néz.
- Will nem mon... - kérdezem szinte suttogva, de félbeszakít ahogy a kezét lendíti. Védekezésre emelem a kezem és felkészülök az ütésre, ami nem jön. Kinyitom a szemem és az a kép tárul elém, ahogy Kentin lefogja Louis karját és közben farkasszemet néznek. A szám elé kapom a kezem, mikor Louis a másik kezével próbálja megütni Kentint, aki valami fura mozdulattal megállította és kitekerte Louis karját, amitől összegörnyedt. Nem tudom, hogy mit gondoljak, olyan gyorsan történnek a dolgok!
- Kentin, hé, elég. - kérlelem, miközben arra a karjára teszem a kezem, amelyikkel fogja Louist.
- De hát meg akart ütni!
- Kentin! - utasítom erőteljesebben, mire Kentin végre elengedi Louist, aki abban a pillanatban ahogy Kentin elengedte, megfordul a tengelye körül és ezzel a lendülettel üt meg.... Engem.
- Nincs szükségem a segítségedre. - mondja, miközben lényegében még fel sem eszmélek az előbbi ütéséből és abból, hogy elestem.
- Amarill, jól vagy? - kezdi Kentin - Nem esett bajod?
- J-jól vagyok.
- Elviszlek a gyengélkedőre.
- Nem kell, Kentin, tényleg jól vagyok.
- Rendben. - mondja és kinyújtja a kezét felém - Állj fel. - készségesen elfogadom a kezét és felállok.
- Nagyon érdekes. - elmélkedik Louis - Van az, akivel alszol, a szöszi és ez a csavó. Hány pasival kavarsz összesen?
- Nem tudom miről beszélsz. - suttogom. - Nekem csak Lysander van.
- Ne foglalkozz vele Ami. - szakít félbe Ken, de épp, hogy ellentkeznék a tanárt pillantom meg, aki rosszallóan néz hármunkra.
- Ti hárman! Az igazgatóiba! Most! - utasít minket és a karjával is az ajtó felé mutat. Louis lazán megindul, Kentin várakozóan néz rám, de én csak le vagyok dermedve. Ismét megfogja a kezem és Louis után sétálunk. Louis van elől, bekopog és mielőtt engedélyt kapna, belép. Szorosan utánna ott megyünk mi is. Az igazgató meglepetten néz fel, hisz Louissal még nem igazán találkozott.
- Miben segíthetek? - kérdezi kedvesen.
- Verekedtünk a csávóval. - Kentinre mutat - A csajt meg megütöttem. Mondja meg mi a büntetésünk. - közli Louis, mintha csak egy haverjával beszélne. Az igazgatónő meglepetten néz egy ideig, aztán megköszörüli a torkát.
- Önnek behívom a szüleit, a többiek most az egyszer megúszták. Elmehetnek.
- Ne kérem! Nincs semmi szükség arra, hogy behívja Louis édesapját! - tiltakozom.
- Tessék? - kérdez vissza meglepetten.
- Én nem haragszom és biztosra veszem, hogy Kentin sem haragszik már rá. Kérem most az egyszer nézze el Louisnak is!
- Örüljön, hogy maguk megúszták ennyivel! Most pedig kifelé mielőtt meggondolom magam!
- De... - kezdem, mire Kentin karon ragad.
- Rendben, viszont látasra. - köszön el, majd kimegy és a kezemnél fogva maga után húz. Louis is kijön, majd megelőz minket és még előttünk a terembe megy. Én is indulnék, de Kentin nem enged. Kérdőn nézek rá, ő pedig nagyon dühös pillantásokat küld felém.
- Van valami... Baj? - kérdezem.
- Miért akartad ezek után is megvédeni azt az állatot?!
- Én...
- Nem elég, hogy bunkó, de még bántott is! Az is biztos, hogy nem köszönné meg, bármit is tennél érte. Akkor miért?!
- Nem tudom, hogy elmondhatom-e. Sajnálom. Menjünk órára és sajnálom, hogy ebbe belekevertelek.
- Menjünk. - egyezik bele végül és elnézést kérve lépünk be az osztályterembe. A többi szünetben Louis egyedül ül a padjában és én sem mozdulok a helyemről. Senki nem jön még csak a közelünkbe se. Kentin természetesen viselkedik, Nataniel meg egyre csak engem és új testvérkémet figyeli. Suli végeztével elindulok haza. Pár méterrel előttem megy Louis... Mi lenne, ha együtt mennénk? Odafutok mellé és anélkül, hogy hozzászólnék mellette sétálok. Félek, hogy valami rosszat mondok. Bocsánatot szeretnék kérni amiért felemlegettem az édesanyját és, hogy miattam Kentinnel is verekedett, de ezzel lehet, hogy csak olajat öntenék a tűzre. Ehellyett a jeges utat nézem és próbálok nem elesni. A szótlan út után hazaérünk és ő a mosdóba, míg én a szobámba megyek. Lefekszem az ágyra és várom, hogy teljen az idő. 5-ig semmi dolgom nincsen, tanulni meg nem fogok. Megvárom míg kijön Louis a fürdőszobából, aztán én is bemegyek, lefürdöm és készülődöm. Mást úgy se tudnék csinálni, maximum kockulni, azt meg majd inkább hétvégén. Az ajtó mellett várom, hogy kijöjjön, legalább 10 percig mire végre kitolja a képét. Fordulok, hogy bemenjek helyette, de leblokkolok a látványtól. Ez... Ez a csavó... Úgy áll itt előttem, mintha egy rossz sorozatban lennénk. Egy törülköző van a csípőjére tekerve, azon kívül semmi nincs rajta. Sőt, még csak meg sem törülközött rendesen! A haja tincsekben áll és elég sűrűn vízcseppek hullanak le róla. Ezen kívül az egész testén csurdogálnak a vízcseppek. Nyelek egyet és feleszmélek, hogy már legalább egy perce bámulom és közben önelégült vigyor terült szét az arcán. Elfordulok és próbálom visszafogni, nehogy elpiruljak.
- Mit csinálsz? Miért nem öltözöl fel? Meg fogsz fázni...
- Miért mondod ezt? Úgy láttam igazán tetszett a látvány.
- Heh? Valamit biztos félrenéztél.
- Akkor biztos meg tudod magyarázni, miért néztél olyan sokáig. Ugye?
- Igen! Csak azt néztem, hogy nem esett-e bajod miközben Kentinnel verekedtél.
- Chh! Te most lenézel engem?! - vádaskodik és megunva, hogy a hátamat látja, a karomnál fogva maga felé fordít és továbbra is erősen fogja a karom, mire én felszisszenek.
- Louis, engedd el a karom, ez fáj!
- Félsz már tőlem?
- Louis. - suttogom.
- Válaszolj! - kiabál és feljebb emeli a karom, én pedig önkéntlenül is, de teszek egy lépést előre, ami miatt túl közel kerülök hozzá. A kezemre nézek, amit még mindig fájdalmasan erősen tart, aztán az arcára, ami nagyon ingerültnek tűnt. Nem tudom mit mondjak neki. A szemeibe nézek, hogy ki tudjam fürkészni, mégis milyen választ akar, miközben ő azért néz a szemembe, hogy rájöjjön, eléggé megijesztett-e már, de ahogy elnézem, egyikünk sem talált választ a másik szemeiben.
- Chh! - fújtat és odébblök. Azt hiszem, hogy elesek, de szerencsére a fal megtámaszt. Sóhajtok, ahogy végre biztonságban tudom magam és közben azt lesem, hová tűnhetett Louis. Nem is érdekel. Inkább készülődöm.
Hosszas készülődés és unatkozás után, végre itt az ideje, hogy elinduljak a moziba. A legfurcsább az, hogy Lysander még nem jött haza. Megint Castielnél van? Nem érzi úgy, hogy egy kicsit elhanyagol? Kezdek féltékeny lenni Castielre.
A film kezdése előtt 5 perccel érek a moziba, mikor már Rosaly és Idori is megérkezett.
- Sziasztok. Bocsi, hogy késtem.
- Semmi baj. Menjünk, vegyük meg a jegyeket. - ajánlkozik Rosaly, miközben már el is indult.
- Ros, meg tudnád venni nekünk is? Mi itt megvárunk. - mondja Idori, Ros pedig bólint és elmegy jegyeket venni.
- Mi miért nem mentünk Rosalyval? - kérdezem.
- Mi történt?
- Tessék? - nem értem a kérdését. Minek kellett volna történnie?
- Olyan fura vagy. És hallottam, hogy az új srác megütött. Mit csináltál?
- Mi?! Már mindenki tudja?
- Nagyjából.
- És... Lysander tudja? - csak remélni tudom, hogy erre azt válaszolja, hogy "nem".
- Passzolom.
- Mindegy. Menjünk Rosalyhoz.
- Oké. - egyezik bele végül Idori.
A film nagyon érdekes volt, de viccesnek nem mondanám. Még Idorinak is tetszett, pedig ő nagyon ellene volt. A film után egy-egy öleléssel elváltunk és én is elindultam haza. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elővettem a telefonom, hogy bekapcsoljak egy zenét, de a telefonom szerint volt egy nemfogadott hívásom, nem is olyan rég. Jéé, Castiel hívott úgy 5 perce. Visszahívom, hogy vajon mit akarhatott. Bepötyögöm a számát és tárcsázok. Kicsöng egyet, kettőt, majd Castiel felveszi.
- Szia Castiel.
- Amarill? Otthon vagy?!
- Ööö, nem.
- Menj haza, MOST!
- Miért?
- Lysander megtudta ami veled és Louissal történt órán, basszus. Próbáltam eltitkolni, de... - folytatta volna, de lecsaptam és őrült módon futni kezdtem. Ha futok akkor csak néhány perc mire hazaérek, Castielék háza viszont aránylag messze van, úgyhogy van esélyem arra, hogy Lysander előtt érjek haza. Louison kívül senki nincs otthon. Ha így találkoznak nem is tudom, mi sülhet ki belőle.
Otthon berohanok a házba és mindenfelé rohangálok, hogy felmérjem a terepet. Louis a nappaliban döglik, Lysander meg sehol. Huhh, megkönnyebbülés. Megyek ki a kapuhoz, hogy Lysander útját álljam, ha jön, de még a bejárati ajtóban összefutunk.
- Lysander! - kiáltom és megölelem. Ő is magához szorít aggódóan, türelmetlenül. - Lysander, hé. Nincs semmi baj, hallod?
- Hol van? - kérdezi, meg sem hallva azt amit mondtam.
- Ne legyél ilyen. Megijesztessz. - suttogom és erősebben szorítom, de ő elenged, odébbtol és dühösen megy be a házba. Feléfordulok és megfogom a karját, de lerázza a kezem.
- Lysander, ha most itthagysz..! - fenyegetőzöm, szavaim viszont süket fülekre találnak. Győzködés helyett inkább követem, ahogy szobáról szobára megy, végül a nappali előtt újra megkísérlem lefogni.
- Lysander, legyszíves. - ismét lerázza a karom és erőteljesen megy Louishoz, aki a jelek szerint már várta, hogy bejöjjünk. Lazán a falnak támaszkodva nézte, ahogy Lysander közeledik felé és szó nélkül tűrte, mikor Lys a pólójánál ragadta és a falhoz szorította. Lysander, Louis képébe hajolt és úgy vicsorgott, mint egy kutya, de Louis ugyanolyan elégedett fejjel nézte Lysandert, mint mikor bejött, annyi különbséggel, hogy már nem csak mosolygott, hanem vigyorgott. Nem láttam még ilyennek Lysandert és ez szörnyen megijeszt. Bevillannak az emlékek arról amit még anno Deborah mondott, hogy milyen volt gyerekkorában. Az, hogy Lysander mennyire aggódott, hogy ha ezt megtudom, akkor annyira félni fogok tőle, hogy már a közelében sem tudok lenni. Visszacsöppennek a gondolataim a jelenlegi helyzetre. Lysander tovább szorítgatja Louis felsőjét, miközben mindketten egymás szemébe néznek. Biztos vagyok benne, hogy Lysander sem akarja ezt. Azért nem ütötte meg egyből Louist, mert ő maga is vívódik. Hátulról megölelem Lyst, mire a teste megfeszül.
- Lysander, te nem ilyen vagy. Hagyd őt békén. - Lys kezei erősebben szorítják Louis felsőjét, majd lassan elengedi, mire én fellélegzek.
- Ennyire vagy csak nagylegény? - kötekedik Louis, Lysander pedig Louis feje mellett a falba csap.
- Menjünk. - jelenti ki határozottan Lysander és a karomnál fogva húz kifelé a házból. Még visszanéztem Louisra egyszer, de unalom volt az arcán. Ő talán ezt élvezi?! Észre sem veszem merre megyünk, csak mikor megérkeztünk. Lysander magabiztosan megy be Castiel hazába maga után húzva engem is. Bent megkeressük Castielt, aki a szobájában van.
- Itt maradtok? - kérdezi Castiel, Lysander pedig bólint. - Oké. Tiétek a másik szoba. - remek. Amelyikben Deborah volt. Én nem akarok itt maradni. Nem akarok Castiellel egy házban lenni. Anyuék nem is tudnak az egészről. Nagyon aggódni fognak, ha nem találnak otthon. Lysanderrel átmentünk a másik szobába és ott elengedett. Az ablakhoz sétált, kinézett és úgy is maradt egy ideig.
- Esik a hó. - jelentette ki, végre nyugodtan. Odasétáltam mellé, megfogtam a kezét és együtt néztük a hóesést, nagyon sok ideig.