Sziasztok! :)
Visszatértem! Jeee... Na szóval, először is szeretnék tisztázni egy félreértést. A blog nem szűnt meg... Csak kib@szott lassan haladok, mivel egy fogadás megnyerése érdekében többet kell teljesítenem a suliban, mint eddig ><"" Szóval lassan, de biztosan teszem felfele a részeket, oké? :) A másik félreértés pedig... Amarill ask-ján kívül semelyik másik ask-et nem viszem (sőt egy ideje Amiéhez sem léptem be) szóval nem engem degradálni a z ott szereplő válaszok miatt, stimm? Nagyszerű!
Jó olvasást, és sose hagyjon el benneteket a remény!
9.Péntek
Ahh, nem tudok aludni… Este küldtem anyunak egy üzenetet, hogy ma egy barátnőmnél alszom és mivel nem hívott, feltehetőleg megértette. Még van egy fél órám a telefon csörgéséig, de nincs kedvem annyi ideig csak itt feküdni. Lysander olyan békésen alszik itt mellettem, hogy semmi szivem nincs felkelteni csak azért mert én nem tudok aludni. Óvatosan kimászok az ágyból és kisettenkedem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy teát. Undorítónak érzem magam, hiszen nincs váltó alsóneműm, ezért ma is ugyanabba kell lennem, mint tegnap. Minél hamarabb haza akarok menni, hogy átcseréljem. Így is, hogy ne legyek annyira gusztustalan, ezért csak alsóneműben és egy pólóban aludtam, de szerencsére itt Castielnél jó meleg van, ezért nem fázok. Ha megittam a teám, azután felöltözöm, mert azért csak nem flangálhatok itt bugyiban meg pólóban. Hmm, egyáltalán hol tartja Castiel a teáját? Mondjuk nekem forrócsoki vagy kávé is tökéletesen megfelel, csak valami kellemes legyen így kora reggel. Na akkor menjünk szekrényről szekrényre, előbb-utóbb csak megtalálom amit keresek, bármi is az. Alsó szekrényekben nincs, fiókokokban nincs, akkor csak valamelyik felső szekrényben lehet. És igen! Ott is van legfelül! De azt, hogy fogom elérni? Na akkor nyújtózkodjunk. Íííí, mindjárt elérem...
- Megvaaan! – örvendezek, mikor végre elérem a kis Pickwick-es dobozt, de valami mégis eltereli a figyelmem. Egy pillanatra fény villan az ajtó irányából, de egyből el is tűnik, mintha… A bejárat felé kapom a fejem és Castielt pillantom meg egy fényképezővel a kezében. Ijedtemben elejtem a teásdobozt és combközépig húzom magamon a pólómat, ami a nyújtózkodás miatt felcsúszott a hasam közepéig.
- Mit csinálsz itt, te idióta?! – kérdezem kissé ingerülten, mire elveszi a feje elől a fényképezőgépet és semleges arccal néz rám.
- Ez az én házam.
- Na nem mondod?! De miért nem szóltál, hogy itt vagy és mennyi ideje nézel? Várjunk csak… Te az előbb lefotóztál engem?! Töröld ki! TÖRÖLD KI MOST! – utasítom egyre erőteljesebben, mire rájövök, hogy Lysandert azért nem kéne felkelteni, úgyhogy halkabbra veszem a hangom. – Csukd be a szemed.
- He? – értetlenkedik.
- Visszamegyek a szobába és felöltözöm, amíg bemegyek, addig takard el a szemed.
- Minek? Úgy sincs rajtad semmi látnivaló.
- Ha úgy sincs rajtam semmi látnivaló, akkor igazán be tudod csukni a szemed, mivel úgy sem maradsz le semmi érdekesről, igazam van? Nagyszerű! Csináld!
- Milyen parancsolgató vagy, chh. – panaszkodik, de ennek ellenére a szeme elé teszi a kezét. Kislisszolok mellette az ajtón, mielőtt még meggondolná magát és berohanok a Lysanderrel közös szobánkba, ahol gyorsan felveszem a ruháimat. Végül teljes öltözetben újra kimegyek a konyhába, ahol legnagyobb melepetésemre Castiel egy teát kortyolgat és a mellette lévő szék előtt ott egy másik pohár is. Jajj, de aranyos, ezt nekem csinálta? Odaállok mellé és nagy szemekkel nézek rá, de ő fel sem néz rám. Megköszörülöm a torkom, mire végre rám méltat nézni.
- Ez itt az enyém? – kérdezem, miközben hálás szemekkel nézek rá és a pohár gőzölgő teára mutatok.
- Nem.
- He?
- Azt mondtam, hogy nem a tiéd.
- De miért? Akkor mégis kié?
- Az enyém.
- De neked ott a másik.
- Mert csak egy csésze teát ihatok a saját házamban?!
- Csinálj amit akarsz. – törődök bele és nekikezdek elkészíteni a saját teámat. Hamar végzek és leülök Castiellel szembe, ahol lassan fújogatom a forró teát. Hirtelen egy kéz zavar meg, ami lenyúlja a teámat és magához húzza.
- Castiel, az az ÉN teám volt! – kötekedek, hogy visszaszerezzem a teám.
- Lényegében az is az én teám.
- De én készítettem!
- Az én vizemmel, az én filteremmel és az én bögrémben.
- De neked ott a másik kettő!
- És ki mondta, hogy nekem kettő elég?
- Add vissza! – követelőzök és a teámért nyúlok, mire ő egy húzásra lenyomja az egészet, amit én tátott szájjal és kidülledt szemekkel figyelek.
- BASSZUS! A rohadt élet, ez kibaszott forró! – káromkodik, és a csaphoz megy, hogy hideg vízzel lehűtse a száját. Észre sem vettem, de ijedtemben a testem magától mozgott és tudtomon kívül odasiettem mellé.
- Jól vagy? – kérdezem, miközben a kezem a vállára teszem és aggódó tekinteteket küldök felé.
- Ja. – feleli és egy vállrándítással lelöki magáról a kezem.
- Mégis mi bajod van?! – de tényleg nem értem. Mit tettem, hogy mostanában így viselkedik velem?
- Semmi.
- Már egy ideje olyan furán viselkedsz velem. Csináltam valamit?
- Nem.
- Oké. Gondolom már nem akarod meginni a teádat.
- Nem.
- Akkor megihatom?
- Beleköptem.
- Hazudóóól. – vádolom, de egy kéz zavar meg, ahogy hátulról átkarol. – Lysandeeer!
- Főzök neked új teát. – közli teljesen nyugodt és szenvedélyes hangon, mire én eléggé elpirulok.
- Nem kell, már mindegy. Inkább készülődjünk suliba. – mondom, miközben Castiel megunva a mi romantikus csevejünket, megkerült minket és elment a… Valamerre. Közben Lysander fele fordultam, akin csak egy nadrág volt. Hmm, milyen szexi. Végighúzom az ujjam a mellkasán miközben éhesen nézek rá, de eszembe jut, hogy nem kéne látnia a véraláfutásaimat, ezért tűrtőztetve magam, az ajkamba harapok és lesütöm a szemem.
- Baj van? – kérdi, én pedig megrázom a fejem. Elszakadok tőle és megkerülve őt a fürdőszobába tartok. Miután elvégeztem minden dolgom egy székre ülök és már csak Lysanderre várok. Lysander helyett Castiel dobja le magát a mellettem lévő székre és ezután együtt várjuk Lysandert. Ő a térdére könyököl és unottan néz maga elé, én pedig kissé kényelmetlenül érzem magam a társaságában. Szerencsére hamar hozzánk csapódik Lysander, aki egyből megfogja a kezem és maga után húzva megindulunk a suliba, miközben utánunk Castiel sétál. Olyan feszült a hangulat. Ez nagyon nem tetszik.
- Lysander? – kérdezem, de nem is tudom, hogy miért. Csak egyszerűen meg akarom törni ezt a feszült csendet.
- Hmm?
- Jól vagy?
- Chh… - fúj, mire én értetlen fejeket küldök felé – Nem miattam kéne aggódnod. - ezt, hogy értette?
- Lysander, mi a baj? Olyan furcsa vagy. – jelentem ki, de ő csak megrázza a fejét és csendben sétálunk tovább. Nem értem ezt az egészet. Nem kéne ezzel foglalkoznia. Miért köti le ennyire Louis? Ma úgy is haza kell mennünk, nem tudom, hogy miért idegeskedik ennyire. Vajon mit forgat a fejében?
Lassan beértünk a suliba és szokásosan a terem ajtónk előtt elválunk, de most csók nélkül. Csalódottan nézek Lysander után, aki eddig sose csinált ilyesmit. Miért romlottak meg a dolgok köztünk ennyire, röpke egy nap alatt? Szomorkásan sétálok a helyemre, ami jelenleg foglalt. Unottan nézek Louis-ra, aki szabadon hagyva előző helyét, most az én helyemen portyázott.
- Visszaülnél a helyedre? – kezdem.
- Mégis miért tenném?
- Talán mert én év eleje óta itt ülök?
- Épp itt az ideje, hogy új helyet találj.
- Hosszú volt a tegnapi nap, és nem aludtam valami sokat. Megtennéd, hogy most nem csesztetsz?
- Ó, el tudom képzelni mennyit aludtál. Végre kettesben lehettél az egyik csávóddal.
- Ehez aztán tényleg nincs semmi közöd. – közöltem. Végül beletörődve, hogy nem kapom vissza a helyem, leültem a Louis előtti helyre, amit később meg is bántam. Ugyanis Louis egész óra alatt papírfecnikkel dobált. Komolyan, ez hány éves?! Egyszer úgy viselkedik, mint egy gyerek aztán, mint egy lázadó, utána pedig agresszív üzemmódba vált. Nem tudom követni a hangulatváltozásait. Sőt, nekem ilyenekhez energiám sincs. Kicsengettek első óráról és tegnapi jótevőm, Kentin szambázott ide mellém. Kedvesen felnézek rá, hogy bármit is akar mondani, figyelek.
- Ma lenne kedved elmenni velem valamerre? – kérdezi.
- Nem igazán tudom.
- Ennyivel tartozol nekem, nem gondolod? – teszi fel a költői kérdést.
- Persze, igazad van... Hova szeretnél menni?
- Csak úgy sétálni.
- Öööm, oké. – Min aggódok? Lehet, hogy régen szeretett, de neki már ott van Franciska, nekem pedig Lysander. Nem lesz gond. Ő már csak egy régi barátom, akivel jól el lehet beszélgetni és aki nagyon kedves hozzám. – Kentin?
- Igen?
- Köszönöm, hogy rád mindig számíthatok. – mondtam, tökre komolyan, mire ő elnevette magát és visszaült a helyére. Emiatt gúnyos pillantásokat küldtem felé, majd visszatekintettem a füzetemre. Hmm, unatkozom. Mielőtt még bármire is gondolhatnék, a csengő szakítja félbe a gondolatmenetem. Egy újabb óra telik el, amin papírfecnik landolnak a ruhámra, hajamra és padomra, annyi különbséggel, hogy mostmár Louis a székemet is rugdossa közben. Grr, mérges leszek! Idegességemben, amint kicsengetnek kirohanok a teremből és a „C”-sekhez kanyarodok. Út közben próbálom a lehető legtöbb mutyit leszedni magamról, hogy mire odaérek tűrhetően nézzek ki. Az ajtó tárva nyitva, úgyhogy bekukucskálok és egyből meg is találom Momot és Shizut. Shizu épp egy csajjal dumál, Momo pedig a helyén ül és a telefonjával babrál valamit. Jól sejtem, hogy valami itt nincsen rendben? Most oda szeretnék menni Momohoz, hogy megkérdezzem, hogy mégis mi van? De valami azt súgja, hogy inkább nem kéne beleavatkoznom. Ajj, de... Ez így nagyon nem jó! Végül magamat meggyőzve, magabiztos léptekkel haladtam Momo felé és ültem le a mellette lévő székre. Épp megszólalnék, de a szavamba vág, közben pedig továbbra is a telefonját bámulja.
- Ha azért jöttél ide, hogy az apró-cseprő gondjaiddal traktálj, akkor el is mehetsz. - jó, erre a kitörésre nem számítottam tőle.
- Ööö, mi? - értetlenkedek.
- Tudod... Nekem is vannak problémáim. Neked is. Én megoldom a sajátjaimat, te pedig minden kis szarért sírsz és úgy csinálsz, mintha csak neked lennének gondjaid a földön. Most pedig ha felfogtad, akkor el is mehetmnél. - úgy érzem, hogy a mondadóját ezzel be is fejezte. Most nem tudom, hogy is érzek pontosan. Néztem rá egy ideig, aztán idegesen otthagytam őt a fenébe. Mit érdekel engem. És én még azt hittem, hogy a barátom. Valahogy Shizunál és a csajnál kötöttem ki, akivel egész végig beszélt, majd megbökdöstem Shizu karját - bár nem értem, hogy miért, eddig is mindketten engem néztek, hogy mit keresek ott - és magammal rángattam a folyosóra. Mikor megálltunk, aranyos nagy szemekkel nézett rám. Jajj, de kis cuni! DE, most nem ez a lényeg!
- Mi van most Momoval? Olyan fura...
- Szakítottunk.
- Mi?! Miért? Mégis, hogyan? Vagy... Miért, mi történt?
- Már más tetszik.
- Heee~? Ki? A csajt akivel dumáltál?
- Ja.
- De nem hagyhatod így el Momo-t! Ez nem helyes... Vagyis... Nem is tudom. Ez olyan nagyon szomorú.
- Megyek. Szia.
- Szia, Shizu. - miután elköszöntünk egymástól, visszamentem a saját termembe, ahol Louis újra a saját helyén ült. Ezt lerendeztem néhány meglepett pillantással, aztán gyanakodva leültem a helyemre. Louis újra előttem van. Zavaromban oldalra fordított fejjel ültem, amíg a tanár be nem jött. Amíg a felelés tartott, addig pedig a másik irányba néztem, ahol meglepve tapasztaltam, hogy Nataniel megint néz. Kezd már zavarni. Azt hiszem, beszélnem kell vele. Hmm... Észrevettem magamon, hogy próbalok mindenféle indokot kitalálni csak amiatt, hogy minnél kevesebbet kelljen a helyemen lennem. Öhm, ezen még gondolkoznom kell.
Az óra eltelt, amit a csengő is jelzett, én pedig már "csakazértis" módon álltam Nataniel padja mellé és kérdőn néztem a szemeibe, de kifürkészhetetlen tekintete volt. Mintha nem én jöttem volna ide, hogy kérdőre vonjam, hanem ő hivatott volna ide, hogy kikérdezzen... Hogy megtörjem a kényelmetlen csendet, megköszörültem a torkom, amivel semmire se mentem, csak még kínosabban érzem most magam. Azt hiszem, ideje lenne megszólalni.
- Nataniel. Van valami érdekes rajtam?
- Én nem így mondanám. - mi? Ezt, hogy érti?
- Ööö, akkor, hogy?
- Érdekes a viszonyod az új diákkal.
- He? Mi?
- Régebbről ismeritek egymást? Jártatok valamikor?
- Miii?! Nem! Anyu élettársának a fia, ezért nálunk lakik. Semmi nincs és nem is volt köztünk, a kölcsönös utálaton kívül.
- Értem.
- Miért érzem úgy, hogy nem jól érted?
- Csak olyan bennsőségesnek éreztem a viszonyotokat.
- Ezt, hogy érted?
- Próbáltad megóvni az igazgató haragjától, sokszor nézed hosszabb időn keresztül, emellett olyan dolgokról beszélgettek, amit csak ti értetek.
- Azért próbáltam az igazgatónőt rávenni, hogy adjon neki még egy esélyt, mert nem akartam, hogy Willnek ilyenekkel kelljen foglalkoznia. És csak azért néztem, hogy rájöjjek, mi is jár a fejében. Azt pedig, hogy azt a beszélgetést csak mi értettük, meg tudom érteni. Mások nem igazán tudják, hogy nállunk lakik. - de... Honnan tudja, hogy meg akartam védeni Louist? Hmm, végül is, ő a DÖK elnök. Valószínűleg mindenről tud.
- Szóval nem szeretnéd, ha továbbadnám másoknak az infót, igaz?
- Ha megtennéd.
- Rendben. De előbb- utóbb, úgyis megtudja mindenki.
- Remélem inkább utóbb...
- Tőlem senki nem fogja megtudni, ne aggódj.
- Köszönöm. - zártam le a beszélgetést, majd visszaültem a helyemre. A többi óra hál'istennek nyugisan telt. Szünetekben a padon feküdtem és zenét hallgattam. Ennek csak annyi hátulütője volt, hogy volt mikor nem vettem észre, hogy bejött a tanár. Kínos... Most, hogy eltelt minden óra, mehetek haza! Ahh, végre. De... Hova menjek? Egyértelműen nem mehetek Castielhez. Viszont... Még haza sem mehetek, mivel megígértem Kentinnek, hogy nosztalgiázunk! A cuccaim összepakolásával végezve felvettem a kabátom és a hátizsákot, majd Kentin padja mellett megálltam.
- Indulhatunk? - kérdeztem, ő pedig gyorsabban vette fel a kabátját és együtt elindultunk valamerre.
A suliból kiérve még mindig nincs témánk. Valamiről beszélni kéne, nem?
- Elolvadhatna már a hó, nem?
- Hát, igen. Kezd unalmassá vállni. Még hógolyót gyúrni sem lehet belőle, mert már megfagyott.
- Ja. Amúgy megyünk is valamerre, vagy csak random sétálgatunk?
- Nem terveztem sehova menni. Vagy szeretnél? - mi? Miért kérdez vissza?
- Nem, dehogy. Csak érdekelt. Nemsoká itt a félév vége. Milyenek lesznek a jegyeid?
- Semmiből nem bukok szerencsére. Te?
- Na, az tök jó! Én sem bukom semmiből. - mondtam mosolyogva, mire végre ő is elmosolyodott.
- Hazakísérlek, rendben?
- Aham! - az út, amíg a kapuba értünk, kínos csöndben telt. Végül a kapuban egy öleléssel elbúcsúztunk. Monoton haladtam a szobámba, ahol nem a megszokott látvány fogadott. Minden össze-vissza volt dobálva, Louis pedig az ágyamon feküdt a laptopommal az ölében.
- Louis! Mit csináltál?! - tuti, hogy ő csinálta ezt a rendetlenséget. Senki más nem volt itt.
- Unatkoztam. - rám sem néz. Miért?! Ha hozzám beszél, legalább nézzen már rám!
- És ezért kellett mindent így felforgatni?! - kérdezem dühösen és az ágy mellé állok, úgy nézek le rá. - Uramisten... - olyat vettem észre amit nem kellett volna.. Az arca véres és több helyen is sebes. A kezén is horzsolások vannak. Verekedett. De... Kivel? Hirtelen átfut rajtam a heves aggodalom Lysander miatt és minden szobába benézek, de sehol senki. Visszatérve Louishoz, nem tudom mit gondoljak.
- Már elment. - szakítja félbe a gondolatmenetem.
- Lysander? - nem válaszol - És anyuék?
- Elmentek.
- Hova? - kérdezem, mire egy vállrándítást kapok válaszul, de közben Louis arca megrándul. Elég rosszul fest. - Le kell kezelnünk a sebeid! Nem maradhat így. Hozok kötszert és betadint.
- Ne játszd meg magad, nem áll jól. - mondja, én pedig ráhagyom. Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de ha már összevérezte az ágyneműt, akkor legalább ne vérezzen el teljesen. Segítenem kell neki.
Mindenféle cuccal felpakolva értem be újra a szobába, ő pedig ugyanúgy ül ott, mint mikor kimentem.
- Ülj fel. - utasítom.
- Faszt.
- Nem érdekel, hogy akarod vagy sem, de én segíteni fogok. Most pedig ülj fel magadtól, hacsak nem akarod a fájdalmasabb megoldást választani.
- Ha ezt folytatod, az neked lesz fájdalmas.
- Most fenyegetni próbálsz? Csak mert ha ilyen állapotban teszed, az elég szánalmasan fest.
Írói megjegyzés:
Gomenasai!!!!! Tudom, hogy hirtelen változott meg Amarill hangulata/viselkedése, de ez azért van, mert kezd megnyílni Louis felé és kezdi elfogadni. És természetesen Louis érdekében is teszi. Ja meg persze elég ideges is a történtek miatt. Szóval sok minden közrejátszik ><""
Írói megjegyzés vége.
- Chh... - dünnyögi, de végül beadva a derekát, felül. Rosszabb az állapota, mint gondoltam. A felsője is meg van szakadva. Ez így nem lesz jó.
- Vedd le a felsőd.
- Minek?
- Látnom kell a sebeket, hogy le tudjam fertőtleníteni.
- Akkor vedd le rólam.
- Megőrültél? Na. Most ne gyerekeskedj. Vedd le. - mondom, mire elkapja a kezem, de épp, hogy elkezdené szorítani, valami miatt visszarántja a kezét és a másik kezével megfogja, miközben sziszeg. Csak nem... Fáj neki? Akkor ezért nem veszi le magától a felsőjét, mert túl fájdalmas lenne számára a folyamat? Miért tölt el ez mélyen belül örömmel? - Jó. Leveszem. Maradj nyugton. Most úgy sem tudnál semmit tenni, szóval inkább törődj bele. - mondom és elkezdem kigombolni az ingjét. Ahogy haladok egyre lejjebb, annál több lila folt lesz látható számomra. Ezt tényleg Lysander tette volna? Kezdek ideges lenni... Mikor végzek a gombokkal, lehúzom az egyik karjáról, majd a másikról. Levéve a felsőjét megkönnyebbülök, mivel rosszabbra számítottam. Először a kezét, majd a karját fertőtlenítem és kötözöm be, majd a másikat, végül a mellkasához és a hasához érek. A legabszurdabb az egészben, hogy Louis még horzsolásokkal tele is jól néz ki. Nem értem őt. Egy kis kedvességgel bármelyik csajt megkaphatná. Mi történhetett vele, ami ennyire mélyen érintette, hogy ilyenné vált?
A jobb bordáinál járok, mikor ajtócsukódást hallunk. Valaki hazajött. Nem figyelve a közelgő léptekre, én tovább tisztítom Louis sebeit. Mikor az ajtóhoz ér az a valaki aki jött, Louis izmai megfeszülnek a kezem alatt, ami miatt én is hátra nézek, hogy mégis ki lehet az. Lysander áll az ajtóban és épp akkor ejti le a táskáját, amikor odanézek. Megindul felénk, én pedig felállok Louis elől és Lysander útját állom. Ahogy elnézem Lysander látható sérülések nélkül megúszta hál'istennek. Viszont ez azt is jelenti, hogy Lysander a sérült vagy akár a földön lévő Louist ütötte. Kételkedve nézek rá, amit ő viszonoz és látszik rajta, hogy vazillál, mégis mit kéne tennie. Újra meg akarja ütni? Nem látja, milyen állapotban van Louis?!
- Ha megtámadsz egy sérült embert, köztük mindennek vége. - jelentem ki.
- Szóval őt választod?
- Mi?! Lysander, nézz már rá! Ezt te tetted vele! Érted?! - akadok ki, mire Louis megfogja a kezem, lehúz maga mellé az ágyba, ugyanezzel a lendülettel feláll és most ő néz szembe Lysanderrel.
- Látod a kötéseket a testemen? Mind a barátnőd csinálta. Ahol csak sebet látsz rajtam, ott a barátnőd fogdosott. És tudod mi a legjobb? Teljesen önszántából tette. - tálalt ki Louis, önelégült mosollyal az arcán, én meg csak a fejemet fogtam. Ez most tényleg meg akar halni? Hogy tud ennyire szemtelen lenni, miközben ilyen állapotban van? Lysander a kezét ökölbeszorítva néz farkasszemet Louissal. Mit kéne tennem?!
- Ohh, szóval nem akarod, hogy a barátnőd tudja, milyen is vagy valójában? - kérdezi Louis, tovább feszítve a húrt Lysandernél, mire én a gatyájánál fogva visszahúztam az ágyra. Felálltam és megfogtam Lysander kezét, aki ellökte az enyémet.
- Szeretlek. - mondom, mivel csak ez jön a számra. Olyan érzelmekkel mondom, amiket még fel sem fedeztem magamban. Ettől függetlenül ő ennek hallatára hátrafordult és kisétált a szobából, majd a bejárati ajtó csukódása jelezte, hogy teljesen elhagyta a házat. Én visszafordultam Louishoz és csendben folytattam a sebei ellátását. Mikor befejeztem, felálltam, kikapcsoltam a laptopot és a helyére tettem.
- Állj fel az ágyról.
- Nem.
- Louis kérlek... Át akarom húzni az ágyneműt. - mondom, ő pedig visszafekszik az ágyra és ahogy elnézem alváshoz készülődik. Most ez komolyan semmibe vesz?! Épp az előbb láttam el a sérüléseit és vesztem össze a barátommal miatta, cserébe pedig levegőnek néz? Na szép. Mérgemben lehúzom róla a takarót, magam mellé dobom a földre, majd kihúzom alóla a lepedőt és a párnát is, mire gyilkos tekintetet kapok válaszul.
- 5 másodperced van, hogy vissza add.
- Nem! Megmondtam, hogy át kell húzni. Tedd inkább hasznossá magad és segíts vagy ne hátráltass!
- Kettő...
- Nem tudsz megfélemlíteni többé!
- Lejárt. - közli, közben felül, feláll, elindul felém és megáll előttem. Próbál ijesztően nézni (ami sikerül is neki), de én állom a tekintetét. Azt hiszem, hogy feladja (természetesen rosszul), mert ehelyett megragadja a torkom és tol hátrafelé. Riadtan hátrálok, neki pedig elégedett vigyor térül szét az arcán és ez így folytatódik, amíg falnak nem ütközöm. Ott szorosabbra veszi a torkom szorítását, mire mindketten felszisszenünk. Ilyedtemben megrúgom "azon" a pontján, aminek hatására elenged. Mindketten összerogyunk. Káromkodás közben, a levegőt kapkodom és az ajtóhoz hátrálok. Szőkés tincsei mögül ördögien néz. El kell mennem. Most.
- Mosd ki az ágyneműt! - utasítom és amilyen gyorsan tudok, kifutok a házból és az utca végéig meg sem állok. Ott lelassítok és észreveszem, hogy innen már nincs olyan messze Castiel háza. Lysander ott van? Ott kell lennie, nem? Magabiztosan haladok Castiel házához, viszont az ajtóban megtorpanok. Mi van ha Lysander nincs itt? Ki tudja mit csinált? Én még sose láttam ilyennek, mint mostanában. Úgy félek. Félek, hogy elveszítem azt a Lyst, akit szeretek. Idegesen lépek be a házba, ahol Castiellel találom szembe magam.
- Lysander? - kérdezem reszkető hangon.
- Takarodj.
- M-mi? - mi zaklatta fel ennyire Castielt?
- Takarodj innen, nem hallod?! - szólít fel határozottabban, ennek ellenére megindulok a tegnap esti szobánk felé, ami Castielnek feltehetően nem tetszik, mivel karon ragad és visszahúz, amitől (ismét) a falnál kötök ki. Félek... Most ő is megüt? Nem... Ő nem Louis. Ő nem bántana engem. Testileg legalábbis biztos, hogy nem.
- Engedd el a karom, legyszíves. - kérlelem. Idegesen néz rám, amit én viszonzok. Próbálom kiszabadítani a karom, de mivel nem sikerül, ezért a másik kezemmel próbálom eltolni magamtól, mire azt a kezem is lefogja. Nem igaz már!
- Meg foglak rúgni! - fenyegetem, mire elengedi az egyik kezem. Várakozóan nézek rá, hogy a másik kezem nem akarja véletlenül elengedni? Közben ő a zsebébe nyúl és kivesz belőle valamit. Egy papír az. Nem. Ez egy fénykép. Felmutatja nekem és magam ismerem fel rajta. Reggel! De... Hogy... Mi?!
- Miért mutatod ezt meg nekem? És miért nem törölted ki reggel?!
- Nézd meg jobban. Nézd meg a hasad. - mondja, mire egyből jobban megvizsgálom a képet, amin egyértelműen kivehető a véraláfutásom. Neee...
- Ugye ezt nem mutattad meg Lysandernek?
- Hülye vagy? Megölte volna azt a hímribancot!
- De akkor miért verte meg??
- Te tényleg ennyire idióta vagy?! Louist én vertem meg! Ha Lysander tette volna, akkor nem úszta volna meg ennyivel.
- Hogy...? Nem Lysander volt?
- Nem.
- Castiel, engedj el! Muszáj beszélnem Lysanderrel! - utasítom, de nem enged. Akkor jön a drasztikus megoldás! Épp a rugás közepénel járok, mikor
oldalra ránt és eltéríti a lábam. - Ne már! Miért nem akarod, hogy beszéljünk?!
- Akkor menj, bazd meg! - akad ki és az ajtó felé lök. Nem érdekel. Beszélnem kell Lysanderrel.Tovább haladva az ajtó elé érek és halkan benyitok. Bekukucskálok és Lysander az ágyon fekszik. Ez ilyenkor is tud aludni?! Becsukom az ajtót és mellé fekszem az ágyba.
- Miért nem mondtad, hogy nem te voltál? - kérdezem, de válasz híjan tovább folytatom a kérdezősködést. - Mikor hazajöttél már tudtad, hogy Castiel mit tett vele? - ismét nem kapok választ. Már kezd idegesíteni! - Szeretlek. Sajnálom, hogy azt feltételeztem, hogy te voltál. Viszont azért nem fogok bocsánatot kérni amiért elláttam egy sebesült ember sérüléseit. Remélem ezt megérted és meg tudsz bocsájtani. - fejezem be a végén már akadozva a "gyönyörű" bocsánat kérésemet. Kis időn belül szó nélkül magához ölelt és sok ideig így maradtunk. Együtt.