Sziasztoook! :P
Végre valahára itt a 9.Szerda... Csak, hogy legyen okotok szapulni engem, már két npja készen volt, csak nem volt "lelki erőm" (hogy szépen fogalmazzak), hogy feltegyem. Ez egy nagyooon hosszú rész lett, kétszer-háromszor olyan hosszú, mit a normál/átlag részek. Remélem ez elég kárpótlás a sok kimaradt időért, köszönöm, hogy olvassátok és...
További jó olvasást! :)
9.Szerda
Hosszas győzködés ellenére, Lysander nem tágít affelől, hogy a rajza pontos. Nem az, hogy ismerősöknek megengedném, hogy bármit is csináljanak Lysanderrel, de egy régi ismerőst csak nem verhetek el. Nem tudom, de Franciska nem tűnik "olyan" lánynak. Ő nem az a fajta. Nem tudom, hogy miért, de valamiért nem vagyok képes róla elhinni, hogy ilyet csinálna, pedig megtette és most pont ezért érzek ilyen kuszán. Meg akarom mondani neki a magamét, de mivel ő Franciska, ezért elbizonytalanodtam. Elbizonytalanodásról beszélve.... Lysander nem volt otthon mikor felkeltem. Nem volt jó érzés nélküle felkelni, sőt... Már teljesen elszoktam attól, hogy egyedül ébredjek. Hiányzott ahogy mellettem szuszog. De mégis merre ment el ilyen korán? Remélem iskolába azért jön. Ahogy beérek a suliba olyan benyomásom van, mintha mindenki az udvaron lenne. Ilyen mikor nem csak berohanok a terembe, hanem előtte szét is nézek? Furcsa. Mindenki olyan energikus, annyira jó érzés nézni. Jesszusom, úgy beszélek, mint valami rossz öregasszony. A terembe beérve látom, hogy azért a szokásos emberek bent vannak, mint például Nataniel is. Lepakolok, aztán kiveszem a táskámból a füzetét és felétartom.
- Köszönöm. - mormogom, ő pedig szó nélkül elveszi a füzetet. Ettől felbátorodva a padjára ülök és nézem mit csinált eddig. Mintha valami kirándulást szervezne. Elkezdem olvasgatni, mire összecsukja a füzetet, de továbbra sem mond semmit.
- Mégis mi a problémád, Nataniel? - kérdezem ingerültebben, mint kellene. Lehet, hogy aggaszt amiért reggel Lysander nem volt otthon? Biztos csak Castiellel találkozott suli előtt. Igen, ez lehet az oka!
- Semmi. - válaszolja, én meg hirtelen azt se tudom, hogy mire mondta.
- Ööö... Ja igen. Az jó. Milyen kirándulást szervezel?
- Az osztálykirándulást.
- Hogyhogy? Az még nagyon messze van.
- Ahhoz, hogy jó és olcsó helyre tudjunk menni, ahhoz hamar el kell kezdeni intézkedni.
- Aha, az jó dolog. - hadarom el gyorsan, mert időközben Kentin lép be a terembe, én meg beszélni akarok vele. Megvárom míg lepakol és odamegyek hozzá.
- Kentin! Szia.
- Szia, Amarill. Mizu?
- Ohh, semmi különös. Csak azt akartam mondani, hogy tök jó volt tegnap veled beszélgetni és örülök, hogy azért annyira mégsem változtál meg.
- Látod? Én mondtam. És én is nagyon jól éreztem magam tegnap, majd egyszer megismételhetnénk.
- Mindenképp. Amúgy... Emlékszel még Franciskára?
- Milyen Franciskára?
- Tudod, aki általánosban osztálytársunk volt.
- Ja, igen, persze. Mi van vele?
- Neked, öhm... Mi a véleményed róla?
- Haha, vicces, hogy pont engem kérdezel.
- Miért?
- Mert én most járok vele.
- Tessék? - ööö - Mióta?
- Már egy ideje. Azt hittem, tudsz róla.
- Nem, erről nem tudtam. Akkor sok boldogságot.
- Köszi, de mit akartál még kérdezni?
- Mi? Én? Ja, semmit, igazán semmit! - mondom és visszaülök a helyemre. Most még jobban összezavarodtam. Kentin csaja kiszívta a pasim nyakát. Már nem sok időm van csengetésig, szóval a helyemen maradok, de következő szünetben meg kell látogatnom Franciskát. Lassan eltelik az első óránk és kicsengetnek. Összepakolok és elindulok a "B"-sek terméhez. Bemegyek és a szememmel kutatom Franciskát. Közben feltűnik, hogy Armin egyedül van, Castielnek és Lysandernek pedig csak a cucca van itt. Elkerültük egymást, szuper. De Franciska sincs sehol. Lehet, hogy következő szünetben kéne visszajönnöm. Kezdem kínosan érezni magam.
- Amarill! - köszön és integet Armin, mire én visszaintegetek neki és elmosolyodom. Végül is, ha már itt vagyok akkor beszélhetek Arminnal, vagy nem? Odamegyek hozzá és leülök a mellette lévő székre.
- Szia, Armin, mizujs? Milyen órátok lesz?
- Semmi különös, ének.
- Ének? Ohh, akkor majd hallgatózom! - cukkolom és beleboxolok a vállába.
- Verekedni akarsz? - vigyorog és támadó állásba helyezi magát. Védekezésre emelem a kezem, de már késő. Elkezdett csikizni, mire én csak ficánkolódtam minden felé és kérleltem, hogy hagyja abba, ő pedig nagy nehezen leállt.
- Gonosz vagy. *liheg* Meg akarsz ölni? - vigyorgok rá ártatlanul, ami nem tudom, hogy jött össze, de összejött és ez nagyon profi dolog tőlem.
Írói megjegyzés:
De kajak! Próbáljatok meg ártatlanul vigyorogni! Kurvanehéz o.o Majd írjátok le kommentbe, hogy sikerült-e x) kíváncsi vagyok 3:)
Írói megjegyzés vége
- Igen. - kezdte bajjóslóan - Elrabollak, bezárlak, aztán halálra csikizlek! - fenyegetett és ismét támadásba lendült, én pedig röhögve hátraestem a székkel. Ööö, hupszi... Hatalmas csattanást (gondolom a szék) és néhány ember nevetését hallom, majd Armin aggódó fejét látom magam előtt, amitől még jobban röhögnöm kell. Megfogja a kezem és felhúz, én meg felállítom a széket.
- Nem esett bajod? - kérdezi még mindig komolyan, mire én csak vigyorogva nézek rá.
- Még csak nem is fájt. Jó a fejem bevertem egy kicsit, de már sokszor estem hátra székkel, úgyhogy mindegy. - mosolygok rá, aztán hallom ahogy közvetlen mögöttem valaki rágót pukkaszt.
- Nem is csodálkozom! Az ilyen szerencsétlen emberek, mint te, előbb-utóbb hatalmas balesetet okoznak. - a rágó tulajdonosa vágja hozzám ezt a hatalmas sértést, amitől szörnyen meghatódtam, de komolyan. Hátra sem fogok fordulni hozzá. Egyszerűen még annyira sem érdekel a csaj, hogy szóra méltassam.
- Mondd csak, Amber, te alapból vagy ilyen idegesítő vagy otthon gyakorlod? - tette fel neki a kérdést Armin, mire nekem vigyorogva leesett az állam és már muszáj volt hátra fordulnom, már csak azért, hogy meglessem a hisztihercegnő reakcióját!
Írói megjegyzés:
- Buzi vagy fiam?
- Nem, apa, hejcegnő!
Írói megjegyzés vége
De ahelyett, hogy értelmesen reagált vagy visszavágott volna, csak felkapta az orrát és látványosan elvonult.
- Iiiiiiistenem, de nagy díva... - mondom ki, mire Armin kinevet. - Megtudhatnám mi olyan vicces? - kérdezem és sértődött arcot vágok hozzá.
- Bocsi, csak ez annyira nem Amarillos volt. - mondja, aztán újra elkomolyodik. - Ugye nincs semmi baj?
- Dehogy, minde...
*csrrrrrrrr*
- Minden rendben, de megyek órára, szia! - köszönök el és szapora léptekkel haladok kifelé, de még így is látom, hogy Franciska már visszajött a terembe, míg én Arminnal voltam elfoglalva. Ohh, basszus, én meg elhülyültem az időt. Mindenképp kell beszélnem vele. Lehet, hogy nem is Franciska volt. Először azt akarom megtudni, hogy egyáltalán ott volt-e a bulin, mert ha nem, akkor semmiképp nem lehetett ő. Ahogy visszamegyek a terembe, a tanár pont előttem akarta becsukni az ajtót, ami elég szarul esett, ezért ingerülten fogtam meg az ajtót és húztam hátra, amitől kénytelen volt elengedni az ajtót, majd hátranézett, hogy mi akadályozta meg őt, eme egyszerű tevékenységben. Megpillantott, ahogy villámokat szór a tekintetem, aztán visszafordult és gyorsan a helyére sietett. Most miért? Igazán észrevehette volna, hogy még jön valaki! Nem az én hibám, hogy kiakadtam ezen! Mindegy. Így pont a tanár után léptem be a terembe, aki nem írt be későnek.
Írói megjegyzés:
Látjátok, így kell megfenyíteni egy tanárt x'D
Írói megjegyzés vége
Leültem a helyemre és álmodozva néztem ki az ablakon, ahol egy ismerős fát találtam. Mióta lehet az osztálytermünkből rálátni Castiel fájára? Valószínűleg mindig is rá lehetett látni, de én mégsem vettem észre. Mitől voltam eddig ennyire elvarázsolva? Miért nem figyeltem eddig ezekre az apró részletekre? Egyre csak figyelem a fát és azon gondolkozom, hogy mennyi mindenről maradhattam le, csak azért, mert átsiklottam a részletek felett. Álmodozásom a szünetet jelző csengő szakítja félbe. Majd még gondolkozom ezen, de most le kell zárnom ezt a dolgot Franciskával, akár ő volt akár nem, már csak azért is, hogy megnyugodhassak. A "B"-sek terme előtt toporogva várok, hogy kijöjjön a tanáruk a teremből, aki minden jel szerint ebben a pillanatban is bent van a teremben. Már kicsengettek, szóval pattanjon fel a seggéről és vonuljon be a tanáriba. Ez egy tanár dolga, nem pedig, hogy a szünetben tanítson! Nyílik az ajtó, gondolom "ah, végre kijön a tanár és mehetek be", aha, persze. Melyik pizsamámban álmodtam ezt? A tanár helyett Castiel vágtatott kifelé és amennyire sietett, annyira profin jött nekem. Miért botlunk mindig egymásba?! Idegbeteg fejjel nézett fel, majd amikor észrevette, hogy "csak én vagyok", lesajnálón a kezét az arcára tette és elmosolyodott.
- Persze, hogy nem haragszom amiért fellöktél Castiel, ugyan, nincs miért bocsánatot kérned, nem haragszom. - mormogom ironikusan neki, mire végre rám méltat nézni, de egyből elkapja a tekintetét és feláll.
- Remélem kényelmes a föld. - mondja mikor mellém ér és szépen elhalad mellettem. Hátrafordulva kinyújtom rá a nyelvem és felállok. Nem sok idő múlva a tanár is kiront a teremből. Lysander jön utánna, egy pillanatra találkozik a tekintetünk, de ő tovább siet, megelőz és kikerül sok embert, majd továbbhalad arra, amerre Castiel is ment. Hát, oké. Ne állj meg, ne mondd el, hogy merre voltál reggel és ne is köszönj. Nem fog érdekelni. Most nem. Mikor úgy láttam, hogy akik akartak kijöttek, besétáltam a terembe egyenesen Franciskához. Megállok a padja előtt és megvárom, míg a telefonja nem köti le ennyire a figyelmét és végre rám is tud figyelni.
- Szia. - köszön.
- Szia Franciska. Nem tudnál egy kicsit eljönni velem sétálni? Valamit szeretnék megkérdezni.
- De, menjünk. - mondja, feláll és egymás mellett elindulunk ki az udvarra. Megállok annál a fánál, ahol Castiel szokott ülni és szembefordulok Franciskával.
- Mizu? Te is ott voltál Castiel buliján hétfőn? - kérdezem.
- Megvagyok és igen. Miért? - ohh, szóval ott volt.
- Találkoztál Lysanderrel? - kérdezem, mire elpirul és lesüti a szemét.
- Igen...
- És te szívtad ki a nyakát. - mondom kimérten, ő pedig továbbra is a földet nézi. Hallgatás beleegyezés, ez köztudott. - Tudtad, hogy együtt vagyunk. - mondom magabiztosan, közben viszont egyáltalán nem vagyok benne biztos, de a reakciójából ezt vontam le.
- Ittam. Sokat ittam és Lysander is csak támolygott ott jobra-balra, aztán elkezdtem vele táncolni és csak úgy megtörtént. Nem az én hibám! Ha tudnád milyen vadítóan nézett ki abban a cuccban! - áradozik az ÉN pasimról és az ajkát harapdálja, közben pedig egy csekély megbánást sem tanúsít, maximum annyit, hogy nem néz a szemembe. E-erre nem tudok mit mondani... A sírás folytogatja a torkomat, pedig ezeket eddig is tudtam. Mindent amit elmondott én is tudtam. A kezem ösztönösen mozdul és a gyomorszájába vágok, ő pedig tipikusan összegörnyed. Állok ott pár pillanatig, mire leesik, hogy én most megütöttem őt, pedig mikor elindultam elhatároztam, hogy semmiképp nem fogom megütni.
- B-bocsi! - mondom és aggódva a vállára teszem a kezem, amit egyből el is lök. Hirtelen felegyenesedik és a dühösen villogó szemeivel szinte megbénít.
- Nem hogy inkább örülnél neki, hogy olyan állapotban nem csináltam semmi többet! - kiabálja.
- Azt hittem barátok vagyunk! A barátok nem szívják ki a barátaik pasijának a nyakát! Kentin egyáltalán tud róla?! Őt miért nem vitted magaddal?
- És Lysander vajon miért ment nélküled? Nem hiszem, hogy én voltam az egyetlen csaj aznap este aki rámá... - mondaná tovább, de egy pofonnal félbeszakítom.
- Nem tudsz te semmit! - ordítom és előtörnek a könnyeim. Mielőtt bármit reagálhatna elrohanok be a lány WC-be és magamra zárom az egyik fülke ajtaját.
- Min hisztizel már megint? - kérdezi valaki a WC ajtó mögül. Eltelik egy kis idő, nem válaszolok neki. - Kérdeztem valamit!
- Momo?
- Gyere ki. - mondja, mire kimegyek ő pedig a homlokát ráncolva néz végig rajtam. - Még mindig a nyak kiszívás miatt rimánkodsz?
- Részben... - dünnyögöm, mire kaptam egy "szánalmas vagy" nézést.
- Tudom, hogy miként tudnád ezt megoldani.
- Hogyan? - kérdezem reménykedve, ő pedig a fülemhez hajol.
- Szívasd ki a nyakad valakivel. - suttogja és visszahúzza a fejét.
- Mi?! Nem! Megtudtam, hogy Franciska volt és rosszul kezeltem a helyzetet. Nem akarok ebből nagyobb ügyet csinálni. Ilyen többé nem fog előfordulni. Ez biztos.
- Te tudod. - mondja, majd sarkonfordul és kimegy a WC-ből. Én most hazamegyek. Nem érdekel mások véleménye, mert semmi kedvem itt maradni és az sem lenne a legjobb, ha észrevennék, hogy sírtam. Lassan hazabattyogok és mikor hazaérek meglepetten tapasztalom, hogy nincs bezárva az ajtó. Belépek és bőröndöket találok, majd miután levettem a cipőm, beljebb sétálok és anyut találom a konyhában.
- Anyu... - kezdem, mire ugrik egy kisebbet.
- Ohh! Megijesztettél. Hogy-hogy ilyen korán itthon?
- Nem éreztem jól magam. Mik ezek a bőröndök az ajtóban? - terelem a szót, de erre amúgy is kíváncsi vagyok.
- Will ideköltözik. - mondja és bennem megáll az ütő. Hirtelen mintha lefagyott volna a világ és anyu mondata betűnként áramlik a fejembe, míg szép lassan felfogom. Ne. Nem akarom, hogy ideköltözzön. Nem akarom, hogy anyu továbblépjen apán. Elfelejtette? Már el is felejtette, hogy kit szeretett régen? Mintha Lysander hangja szólna valahonnan messziről a fejemben. "Nem akarod, hogy boldog legyen?" De én akarom, viszont azt, hogy Will ideköltözzön azt nem. Tudom, hogy Lysander mit mondana erre. Megmondaná, hogy anyu azt is engedi, hogy ő itt lakjon, szóval nekem ebbe nem igazán lehet beleszólásom. Miért nincs itt, hogy meggyőzzön az igazáról? Vajon hány szóba tömörítené ezt a mondatot? Hol van most? Tényleg az lenne a helyes döntés, ha Will ideköltözne? Lysandernek van igaza. Ebbe nincs beleszólásom. Minden erőmet összeszedve egy mosolyt erőltetek magamra és úgy nézek anyára.
- Az klassz. Nem baj, hogyha én most elmegyek egy kicsit? Megígértem egyik barátnőmnek, hogy átmegyek. Este jövök.
- Örülök, hogy ilyen jól fogadtad. Azt hittem, hogy gondok lesznek belőle. Kezdesz felnőni, Amarill. Menj nyugodtan és érezd jól magad. Amíg Will átcuccol, addig leszedem a fát.
Írói megjegyzés:
Karácsonyfát. (ha valakinek nem lenne egyértelmű)
Írói megjegyzés vége
- Igen, már amúgy is le kellett volna, nagyon hullajtja a tüskéit. Szia anya. - mondom és amilyen gyorsan tudok kihátrálok a szobából és kisietek a házból. Nem tudom, mit kéne gondolnom. Vagyis tudom, de az érzelmeim mást diktálnak. El kell mennem valahová. Minden ismerősöm még iskolában van, idekint pedig nem maradhatok, mert átfázok. Elmegyek a butikba, ott úgy is olyan régen voltam már. Amint belépek megszédít, hogy itt milyen jó ruhák is vannak. Egyből találok vagy hatot amibe első látásra beleszeretek, viszont mikor ránézek az árukra, rögtön rájövök, hogy ez egyoldalú szerelem. Szomorúan nézelődök tovább, de a többi fel sem ér ahhoz a néhányhoz amit elöl láttam. Kifele megyek, aztán meglátom Leigh-et, amint épp a pénztárnál unatkozik. Nekem van időm, ő unatkozik, akkor miért ne beszélhetnénk?
- Szia Leigh!
- Szia.
- Mizu? Régen nem láttam Rosalyt, megvagytok?
- Igen, nemsoká jön be, ha vége az óráinak.
- Na az tök jó. Nem bánod ha megvárom veled? Jó lenne egy kicsit beszélni vele és Idorival gondoltuk, hogy Rosnak lehet, hogy lenne kedve eljönni velünk valahová. Mondjuk moziba, holnap.
- Lehet. Egy órán belül itt lesz, szóval meg tudod kérdezni.
- Oké. Te hogy-hogy nem vagy suliba?
- Esti suliba járok.
- Úúú, az nagyon jó. - vámpír, tuti, hogy vámpír. - És Lysander miatt nem aggódtok? Mármint, hogy már nagyon sok ideje nem ment haza.
- Az iskolából még nem kaptunk értesítőt, hogy túl sok igazolatlan hiányzása lenne, szóval valószínűleg rendszeresen bejár. Amíg jár iskolába addig biztos, hogy semmi baja nincs. Nem kisgyerek ő már, hogy vigyázni kelljen rá. Biztos Castielnél vagy valamelyik másik haverjánák van.
- Igen, biztos. És a szüleitek?
- Mi van velük?
- Ennyire megbíznak bennetek, hogy még egy kicsit sem aggódnak? - vagy csak nekem bizarr ez? Mindenkinek szíve joga, hogy miként neveli a gyerekét, de ez még az én "laza" anyám mellett is meglep.
- Nincs okuk rá, hogy ne bízzanak meg bennünk.
- Aha. És Lysander egyszer sem látogatott haza azóta? - tudom, hogy tudnom kéne róla, ha ilyesmit csinál, de ennyire nem tartom számon, hogy mikor hová megy. Bármikor beugorhatott haza, hogy "ja, amúgy még élek", vagy nem? És szeretném azt hallani, hogy rendszeresen hazalátogat, mivel akkor lenne egy kis esélyem arra, hogy Lysander bemutasson a szüleinek.
- Még nem. - és itt száll el minden reményem, hogy egyszer talán megismerhetem Lysander szüleit. - Miért érdekel ennyire Lysander? - ajajj! Most mondjam el neki? Szerintem jobb lenne, ha Lysander avatná be őket akkor mikor úgy érzi, hogy eljött a pillanat.
- Tudod, engem igazából minden érdekel. - mosolygok - Szeretek beszélgetni az emberekkel, viszont nem vagyok pletykás. Megtartom magamnak amit mondanak nekem. - általában.
- Remélem.
- Na, jó. Majd felhívom Rosalyt otthonról, most nem igazán van témánk és nem tudom miről beszélhetnénk, szóval szerintem én megyek.
- Rendben, szia.
- Szia! - köszönök el és immár vidáman kisétálok a butik ajtaján, nem gondolva anyára, Willre, Franciskára, és a gyönyörű, de drága ruhákra. Sétálgatok csak úgy random a járdán és észreveszem, hogy Rosaly jön velem szembe. Elkezdek neki vadul integetni, mire nagy nehezen észre vesz és szaporábbra veszi a lépteit, míg hozzám nem ér és szorosan átölel.
- Amarill! Ezer éve nem beszéltünk! Mi újság, hogy vagy?
- Remekül! Pont beszélni akartam veled. Voltam a butikba, Leigh mondta, hogy nemsoká jössz, de nem volt türelmem megvárni téged, szóval elindultam. Örülök, hogy mégis találkoztunk!
- Én is! És miről akartál velem beszélni?
- Van kedved holnap eljönni Idorival és velem moziba?
- Persze, mit nézünk?
- Arra gondoltunk, hogy majd te kiválasztod, biztos jobban értesz az ilyesmihez, mint mi. Benne vagy?
- Igen. Akkor majd küldök SMS-t, hogy hol és mikor találkozunk és, hogy pontosan melyik filmet is nézzük.
- Rendben, ennek örülök!
- Akkor én most megyek is Leigh-hez, biztos nagyon vár már. Szia!
- Szia. - köszöntem, közben már el is szaladt. Olyan kis romantikusak. Ahogy elnézem őket, olyan egyszerűnek tűnik a kapcsolatuk, közben viszont biztos, hogy nekik is rengeteg problémával kell szembenézniük. Én is ilyen kapcsolatot akarok Lysanderrel. Amibe senki és semmi nem kavar bele, de ha mégis akkor azt közösen megoldjuk. Tovább sétálok utcáról-utcára és nézek ki a fejemből, gondolkozom az élet nagy dolgain, mikor megtorpanok, mivel ismerős környékre tévedtem. Oldalra nézek, ahol Castiel háza virított. Hogy kerültem ide? Végül is, már haza kellett érnie. Úgy sincs jobb dolgom és ha már itt vagyok... Bemegyek az ajtóig és megnyomom a csengőt. Eleinte semmi, de aztán léptek hangja hallatszik és kinyílik az ajtó. Legnagyobb meglepetésemre Lysander nyitja ki, aki legalább olyan meglepetten néz rám, mint én rá. Eszembe villan amit Franciska mondott és a torkomat ismét kaparja/szorongatja a már jól ismert sírás, és minden erőm össze kell szednem, hogy visszafogjam.
- Szia Lysander! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mikor fogsz hazajönni?
- Mi a baj? - hol kezdjem? A Franciskásat nem mondom el neki. Nem tartozik Lysanderre.
- Will hozzánk költözött. - jut először az eszembe, és ahogy ez hozzácsapódik a Franciskás ügyhöz gondolatban, úgy folytogat dupla olyan erőteljesen a sírás, amit már képtelen vagyok visszafogni. Nekidőlök Lysander mellkasának és halk zokogásba kezdek. Olyan meleg. Annyira kellemes érzés. Érzem ahogy átkarol és kissé felemel amint beljebb hoz, majd becsukja az ajtót. Csitítgat és a hátamat simogatja, amíg már csak szipogok.
- Nincs semmi baj. - vigasztal.
- Tudom...
- Anyukád boldog.
- *szip* Tudom...
- Mit mondtál neki?
- Arra, hogy Will hozzánk költözik?
- Ja.
- Azt, hogy klassz.
- Jó. Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Nem tudtam. Sétálgattam minden fele és itt kötöttem ki.
- Értem. - mondja és még szorosabban ölel.
- Lysander... - suttogom.
- Lysander, ki jött? - hallatszik Castiel közeledő hangja és nem soká ő is megjelenik az előbbi hang irányából. - Minek jöttél? - kérdezi én pedig megrázom a fejem. Nem tartozik rá. - Remek. Ülj le valahová és várj itt. Lysander, te pedig gyere. - mondja, mire Lysander megfogja a kezem és elhúz egy fotelhez, puszit ad az arcomra és Castielhez megy, majd együtt bemennek valahová és eltűnnek. Rendben, akkor várjunk. Én várok. Itt van wifi? Előveszem a telefonom és meglepetésként ér, hogy itt igen is van wifi. Egyből rácsatlakozom és elkezdek kockulni, de egyre csak furdalja az oldalamat a kiváncsiság, hogy mit csinálnak ezek ennyi ideig. Egyre csak szemezgetek az ajtóval, amin bementek, és nézem, mikor jönnek már vissza. Tudom, hogy azt mondták, hogy maradjak itt, de én utánuk akarok menni. Egyáltalán nincs kedvem itt várni míg visszajönnek. Bátortalanul felállok és odasettenkedem az ajtóhoz. Rátapasztom a fülem, de semmi. Az égvilágon semmit nem hallok, de amit mégis, azt sem teljesen tisztán. Amilyen halkan csak tudom, kinyitom, majd egy lépcsővel találom szemben magam. Egy ideig egyenesen megy lefelé, a vége pedig csigavonalban elfordul. A fordulópontig megyek, ott kikukucskálok és meglátom a fiúkat.
- Nem tudom. - mondja Lysander, de nem tudom, hogy mire.
- Mindegy, akkor vidd haza, aztán majd utánna visszajössz.
- Ok.
- Maradsz reggelig, vagy reggel megint jössz?
- Visszajövök. - mondja egy kis idő után Lysander, mire Castiel csak megrántja a vállát.
- Oké.
- Izé... - kezdek bele és mindketten erre kapják a tekintetüket. - Hazamegyek egyedül is, nem kell Lysandernek emiatt eljönnie.
- Mennyit hallottál? - kérdezi Lysander, mire Castiel arcán kisebb vigyor jelenik meg.
- Hát... Annyit, hogy haza akarsz kísérni, aztán megint visszajössz, reggel pedig újra eljössz Castielhez.
- Nem muszáj visszajönnöm. - mondja Lysander.
- De hazakísérned sem muszáj. Nem akartam zavarni, csak... Nem is tudom miért jöttem. - mondom zavartan és nem tudom, hogy most forduljak vissza, vagy mit csináljak?
- Jó, akkor menj. Lysander majd kikísér a kapuig, aztán mi tovább próbálunk. - közli határozottan Castiel, Lysander pedig megindul felém. Hátat fordítok nekik és elindulok visszafele a lépcsőn. Felérek és bevárom Lysandert, aki kikísér a kapuig, ahol mindketten megállunk.
- Lysander... - kezdem, de nem tudom, hogy kéne befejezni.
- Mondd.
- Valamikor be fogsz mutatni a szüleidnek?
- Szeretnéd? - kérdezi halál nyugodtan, az arcán pedig a meglepettség legkisebb jele sem mutatkozik. Számított a kérdésemre?
- Nem tudom. Mi van ha nem tetszem nekik?
- Lehetetlen.
- Majd szólsz, ha hazáértél?
- Aludni fogsz.
- Akkor kelts fel, jó?
- Jó.
- Szeretlek, Lysander. - mondom és megcsókolom. Elszakadunk egymástól és a szemembe néz.
- Én is szeretlek. - mondja, hátrébb lép, és becsukja maga előtt a kaput. Olyan fura ez. Nem jó érzés, ahogy ez a kapu közöttünk van. Mintha csak azért lenne itt, hogy közénk álljon. Nézünk egymásra egy darabig, majd megfordul és visszamegy a házba. Szomorúan nézem még egy ideig a helyet ahol az előbb ált és én is hazaindulok. Az út felénél járok és mintha szállingózna valami. Mi ez? Hisz ez... Esik a hó! Vigyorogva fordulok az ég felé és élvezem, ahogy a hópihék az arcomra szállnak, ott pedig elolvadnak. Minden rosszban van valami jó, nem?