Ó, istenem. Hasogat a fejem, alig aludtam, és álmos vagyok. Még csak az első óra telt el, de már számolom a perceket, hogy mikor mehetek haza. És mi a legjobb?! Még ma el kell döntenem, melyik klubba akarok járni, de a jobb klubbok már beteltek, mert a tegnapi Ofő órán (amikor a betegszobán voltam) döntötték el, hogy ki melyik klubba akar járni. Már csak a kertész klub és a kosaras klub maradt. Ken ma reggel egyből le is támadott, hogy ő a kertész klubot választotta, és hogy válasszam én is azt! Haha, még mit nem! Azért is a kosaras klubot választom!
- Nathaniel!
- Ohh Amarill, jobban vagy? - kérdezi.
- Igen, egy kicsit. Na mindegy, azért kerestelek hogy elmondjam, a kosaras klubot választom!
- Remek. Fel is írlak, te meg akkor keresd meg még ma a kosaras klubot órák után.
- De nem tudom, hol van.
- Sajnálom, de ebben én sem tudok segíteni, és suli után nem is érek rá.
Na szép. Nem elég, hogy végig kell szenvednem ezt a napot, még menjek valami hülye klubba is.
*órák után az udvaron*
- Castiel!
Ohh, épp zenét hallgat. Biztos nem hallotta meg, hogy neki szólok. Hmm, ilyesszünk rá egy kicsit?
*gonosz mosoly*
A háta mögé lopakodtam, de épp mikor lecsaptam volna, megfordult, megpördített és hátulról lefogta a két kezem! Ez a kézlefogás egy nagyon rossz szokása.
- Hé! Engedj el!
- Komolyan azt hitted, hogy nem veszlek észre? Nézz csak le a földre.
- Mi a...?
- Úgy van! Az árnyékodból mindent láttam. Legközelebb ügyesebb legyél!
- Jó, rendben, csak engedj már el.
- Ó nem, kislány! Mit gondolsz, büntetés nélkül megúszod?
- Castiel, ez nem vicces. Valami hülye kosaras klubot kell megkeresnem, amiről fogalmam sincs hogy hol van. Épp elég bajom van így is!
- Szóval hülye kosaras klub? Milyen érdekes, én is pont abba a klubba járok. Nem szeretnéd, hogy együtt keressük meg?
Ez most viccel?
- Rendben, hogyha elengedsz.
- Áll az alku. Vagy mégsem? Megmutatom a kosaras klubot, elengedlek, de mit kapok cserébe én?
- Jó társaságban lehetsz?
- Haha! Igaz. Hogy is felejthettem?
- Mehetünk? - kérdezi, miközben a kezét nyújtja.
Most mit csináljak?! Csak nem foghatom meg a kezét, vagy igen? De visszautasítani meg bunkóság lenne.
*megfogja a kezem*
- Ne szenvedj már! Gyere!
Váá! Castiel megfogta a kezem! Milyen nagy keze van! Nem Amarill, neked most az útra kell figyelned! Jegyezd meg, merre kell menni!
- Na itt is vagyunk.
*elengedi a kezem*
- A tornaterem? Ez mindvégig itt volt?
- Igen, ha egy kicsit megerőlteted magad, egyedül is ment volna. És miért is kellett ide jönnöd?
- Nem tudom. Nathaniel azt mondta, lesz itt valaki akinek segítenem kell. Kérdezzük meg azt a fiút.
- Leléptem. Majd találkozunk.
- Pedig azt hittem, segíteni fogsz.
- Eddig nem segítettem?
- Hát végülis de... Akkor, szia.
- Csá!
Odamegyek ahhoz a sráchoz. Biztos ő az akiről Nathaniel beszélt!
- Szia! - köszönök.
- Hali!
- Nekem azt mondták, kell valami segítség a klubban. Nem tudod véletlenül, kinek kéne segíteni?
- De. Nekem. Dajan vagyok.
- Én pedig Amarill. És miben kell segítenem?
- 5 labdánk eltűnt, meg tudnád őket keresni?
- Persze! Egy perc, és itt vagyok.
- Oké!
Milyen cuki fiú, és még helyes is!
*kimegyek az udvarra*
Ohh, a fa alatt van egy labda! Meg a fán is! Azt meg hogy szedjem le onnan? Szereznem kell egy gereblyét!
- Castiel! Nem tudod, honnan szerezzek egy gereblyét?
Miért kell folyton őrá támaszkodnom?
- Hagyjál már lógva, miért mindig engem nyaggatsz?
Erre inkább nem válaszolok! Bemegyek a terembe, hátha ott van.
Jé, itt is van egy labda! De jó! Viszont gereblyét nem látok. Megkérdezem Nathanielt.
- Nathaniel! Nem láttál egy gereblyét valamerre?
- De, a szertárba van egy. Gyere, elkísérlek!
*szertárban*
- Tessék, itt van!
- Hé, Nathaniel, az ott egy kosárlabda?
- Igen.
- Ide tudnád adni azt is? Épp kosárlabdákat gyűjtők a klubnak.
- Persze, tessék. És Amarill... Ha ezzel végeztél, nem lenne kedved eljönni velem valahova?
- Sajnálom Nathaniel, de ma nem vagyok valami jól. Holnap?
- Rendben.
Jajj istenem! Mibe mentem már megint bele? Milyen sok helyes pasi van körülöttem, akkor miért nem vagyok képes legalább egybe beleszeretni? Mindegy, jobb is ez így.
*leesik a fáról a labda*
Ezzel 4 meg is van, hol lehet az ötödik? Áh! Ott, a bokorban! Basszus, alig vettem észre! Remek, most már vihetem vissza Dajannak!
- Dajan!
Hová tűnhetett?
- Itt vagyok! Megvannak a labdák?
- Igen, itt van mind.
- Okés, én is kész vagyok. A segítségért cserébe meghívlak fagyizni.
- Sajn...
- Na mi az? Csak nem vissza akarsz utasítani?! Az tudod milyen undok dolog lenne. Mondd, hogy nem ezt akartad mondani.
Végülis... Miért is ne?
- Rendben menjünk.
Úgyhogy hazafele menet Dajannal fagyiztam és beszélgettünk. Kiderült, hogy ő nem is a mi sulinkba jár, csak néha bejár kosarazni. Milyen aranyos, hogy ennyire rajong a kosárért! Elsőre kicsit fura volt, de igazán rendes srác!