Ma még semmi értelmeset nem csináltam. Felkeltem délben azzal a tudattal, hogy ma fontos dolgokat fogok véghezvinni. Aztán rájöttem, hogy péntek van. Holnap megyünk mamáékhoz, de még egy zenét vagy videóklippet sem töltöttem le azok közül amiket összeírtam. Ezt a hiányosságot pótoltam be háromig, aztán folytattam a Sono Kukori Hanage c. animét. Most fél 6 van és sikeresen kijelenthetem, hogy beértem a jelenleg is futó animét. Mostmár hetente egy részt nézhetek csak. Új anime keresésének látok neki - a szezonálisak között - és ekkor találok rá a Mangaka-san to Assisent-sanra. Elolvasom a kommenteket, ami szerint egy orbitális nagy hülyeségről van szó. A nézettsége egész magas, szóval nem lehet olyan rosz.
Arra gondolok, hogy vele szeretném megnézni. Mindig úgy nézünk animét, hogy én már azelőtt láttam. Végre úgy akarok animét nézni, hogy mindketten elsőnek látjuk.
Hirtelen hatalmas baromságnak tűnik ez a két hét.
Péntek van. Ma van pont egy hete, hogy veszekedtünk. Holnap szombat. Hivatalosan szombatonként találkozunk. A valóságban suli időben kedd és szerda reggelenként, néha csütörtök délután, szombaton egész nap és vasárnap este is találkozunk. Mióta szünet van, sokkal sűrűbben találkoztunk. Jó volt ez a kis egyhetes szünet és lehet jövőhéten is maradok apunál, még nem tudom, de nem értem mit bizonyítanánk azzal, hogyha holnap sem találkoznánk.
De a két hét...
Mitől más két hét, mint egy? Ha egy hét alatt is rájövök ugyanarra, mint amire két hét alatt kellett volna, már semmi értelme tovább várni, nem igaz?
Az lehet, hogy én rájöttem, de ő nem biztos. Vagy ő végig biztos volt mindenben? Végig tisztán látta az egészet? Nem felejthetek el mindent, csak mert hiányzik! Hiszen neki nem hiányzom. Ő nem érzi azt amit én. A pár másodperc alatt, míg erőt vesz rajtam a hiánya, addig megírom neki, hogy írjon ha feljön. Ma láttam egyszer, hogy fent van, de ő sem írt nekem, ahogy én sem neki. Kicsit lehiggadva nyugodtan végig tudom gondolni ezt a kell-e két hét, vagy nem kell-e két hét dolgot. Saját magam ellen cselekszem, ha holnap találkozom vele. Amit írt, amit mondott... Ezeket nem lehet ilyen könnyen elfelejteni. Mégis egy kis énem azt suttogja, mit számítanak ezek? Nem lehet minden ember ugyanolyan. Miért erőltetem magunkra, mindkettőnkre ezt a két hetet? Miért cselekszem a szívem ellen? Tudom, tudom, hogy eldöntöttem, ezekután csak a fejem után megyek, de nem megy. Egyszerűen nem vagyok ilyen!
Mit tegyek?
Találkozni akarok vele. Túlságosan szeretem. Igen. Úgy érzem kellett ez a hét. Talán a két hét is kéne, de az lehet, hogy már ártana. Nem tudhatom, mégsem akarom kipróbálni. Pedig, hogy is mondtam anno?
"Egyszer az életben mindent ki kell próbálni."
Ezt mégsem akarom. Nem akarom kipróbálni, hogy milyen nélküle élni. De mit mondjak neki? Hogy kérdezzem meg?
"Mit csinálsz holnap?"
Egyből leesne neki a szándékom. De ez miért is baj? Hisz találkozni akarok vele, nem? Lehet, mégsem kéne. Gyengének tűnnék a szemében, ha nem bírnám ki a két hetet. Most miért ijedtem meg? Szükségem van rá. Még az animenézés sem tudja úgy elvonni a figyelmemet a valóságtól, mint ő. Függőséget okoz, mi? Majd megmondom neki, hogy tetováltassa magára. Ő az én drogom. És ezt boldogan jelentem ki. Felhívom.
Szurkoljatok.