A tévé hangjára ébredek. Fáradt vagyok és semmihez nincs kedvem. Hét óra van. Ahogy tegnap megbeszéltük, apu mesével kelti fel húgomat. Nyűgösen forgolódok, aztán feladom a visszaalvás lehetőségét. Megyünk Debrecenbe. Megint. Apu nagynénjét visszük a kórházba, valami ártalmatlan kis ellenőrzés végett. Egy ideig nézem a mesét, aztán fél nyolckor apu elviszi húgomat valami nappali táborba. Még megvárom az adott mese végét - Thomas, a gőzmozdony -, aztán elmegyek a reggeli teendőimet elvégezni. Mikor újra meghallom apu hangját, már csak fésülködnöm kell. Együtt megreggelizünk - miközben k-popot hallgatunk - és összepakolunk. 9 órakor már a kocsiban ülünk és indulásra készen állunk. Azaz ülünk. Egész út alatt, míg Debrecenbe megyünk én a zenével szenvedek, hogy ne akadozzon már! Apu csak úgy tudott rávenni erre a hülye kocsikázásra, hogy azt mondta, a kocsirádiót megcsináltatta. Aha... Álló helyzetben tökéletesen működik, de mihelyst komolyabban rázkódni kezd a kocsi, a rádió feladja a szolgálatot és nem közvetíti tovább egyik másik előadó hangját. Épp most Takerunál akadozik! Nem értem mi baja van! Miért mindennek Takeruval van baja?! Egyszer vele is azon vesztünk össze, hogy ha csak el is kezdődött egy SuG szám - amiben Takeru az énekes - kiment a szobából, vagy továbbvitte a zenét. Mert nekem átküldi az angol zenéit, sőt vagyok annyira toleráns, hogy hallgatom is őket, de ő nem képes egy kis SuG-ot sem hallgatni. Biztos belehalna. Én még a hülye TeenTop - Crazy-nek a végét is beállítottam csengőhangnak, mert ő megvágta a zenevágó programommal, hogy legyen megint közös csengőhangunk. Persze ő ezekre sem kért meg, de én megtettem. Mert úgy gondoltam örülne neki. Ő mit csinált mikor összevesztünk amiatt, hogy egy másodpercnyi SuG-ot sem képes meghallgatni? Megmondta, hogy én már megint besértődtem (ezt onnan vette, hogy kikapcsoltam a zenét és behoztam a googlet), majd elkezdte sorozatban nézni a SuG klippeket. De hogy annak mi értelme volt? Közben facebookon beszélgettünk és megírta, hogy jogosan haragudok.
Ennyi.
Aztán megint én kértem bocsánatot - miért is? Mert ő azt hitte, hogy besértődtem és, hogy legyen már megint igaza, bocsánatot kérek? Persze neki mindig igaza van. - és láss csodát, szent a béke. Időközben megérkeztünk. Miközben apu a nagynénjét kíséri a Kenézybe, addig én a kocsiban maradok és zenét hallgatok. Legalább álló helyzetben tökéletesen működik. Visszatérve az előbbi gondolatmenetemhez, tényleg nem értem. Folyton elfut Takeru elől, egyszer meg elkezd SuG-ot hallgatni. És én sértődtem be. De ha otthon hallgatna SuG-ot... De inkább nálam csinálja, hogy lássam és, hogy vezekeljen, amiért szándékosan van az ellen amit szeretek. Szereti a Fairy Tail-t, én kevésbé. Már rég elolvastam mangába azt a részt, ahol most az anime jár. De én megnézem vele. Látta rajtam, hogy nem akarom nézni, mégis néztem vele. És mi lett a vége? Elaludtam rajta. De amint felkeltem tovább néztem! Amúgy sem volt nehéz úgy bekapcsolódni, hogy már olvasta a mangát az ember.
Apu visszajön és beszáll a kocsiba.
- És most hova? - kérdezem. Mert amíg a nagynénje a korházban van, mi Debrecenbe mászkálunk.
- Nem tudom. Itt hol van Spar? - kérdez vissza.
- Ööö, pasz. Malompark?
Ezzel meg is beszéltük, hogy a malomparkba megyünk. Bementünk a Sparba öblítőért, de nem volt olyan amilyen kellett. Feladtuk és inkább átsétálunk a Praktikerbe. Az én kedvenc Debreceni boltom! Mikor még kicsi voltam, ritkán jártunk Debrecenbe, de ha jöttünk, szinte mindig útba ejtettünk a praktikert. Mindig is a kedvenc helyem volt. Olyan jó a mozgólépcsőjük! Még így érett fejjel is felcsillan a szemem, ha idejövünk. Itt időzünk egy kicsit, szét nézünk, aztán továbbmegyünk a közeli mekihez. Különösebben egyikünk sem éhes, ezért apu fagyit, én shake-et eszem. Apunak megcsörren a telefonja. A nagynénje az, azt mondja kész van, mehetünk érte. Most csak megállunk a Kenézynél és beszáll a nénike, aztán hajtunk is tovább. Aránylag jobban megy a zene, mint idejövet. Magamban dúdolom a számokat és elálmosodom. Nem akarok aludni, ezért úgy döntök, inkább videoklippel együtt hallgatom a zenét. Klippeket nézve hamar elrepül az idő és már itthon is vagyunk. Kiszállok a kocsiból, a gép elé ülök és szavazok. Most fél óra alatt végzek, aztán annyira úrrá lesz rajtam az álmosság, hogy ledőlök és szinte azonnal el is alszom.
Három óra lehetett, mikor elaludtam most viszont, mikor felkeltem 6 óra van. Hogy fogok így este aludni? Kikelek az ágyból és bekapcsolom a számítógépet. Fellépek facebookra. Éhes vagyok. Hatalmas a kísértés, hogy megnézzem az üzeneteim és értesítéseim, de az éhség csillapítása csak fontosabb. A konyhában találkozok apuval és húgommal, ahogy jégkrémet esznek. Azonnal le is csapok egy tejcsokisra, amivel csillapítom az éhségem. Jó, tudom. Ez nem rendes étel, enni kell valami normálisat is. Ennek tudatában előveszem a kis tálkámat és készítek magamnak - a hatalmas főzőtudományom segítségével - gabonapelyhet. Mogyorós chocapic! A kedvencem! Nyugiban szeretnék enni, de ez húgom jelenlétében nem lehetséges. Folyton nyomatja a hülyeségeit és úgy viselkedik, mint valami nem normális. Minden kishúg ilyen?! Végül valahogy belerángatnak, hogy kártyázzak velük. Mindháromszor apu veszít. Most én jövök! Megmondom húgomnak, hogy inkább nézzen anime openinget, azok legalább szépen vannak megrajzolva. Ezzel elkezdődött a húgom normalizálása.
Noragami, Durarara!, Amnesia, Death Note, Rozen Maiden, Shingeki no Kyojin, Free! és sok más anime openinget és endinget mutogattam neki, amik neki is szintúgy tetszettek. Csak ismétlem önmagam, mikor azt mondom, hogy nincs olyan ember, akinek ne tetszene legalább egy anime. Már ha esélyt ad nekik. Utálom az olyat, mikor valaki nem látott még egy normális, feliratos animét, de elítéli és hosszú prédikációt mondd ellene. Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy sok hülye, kevés lőszer. Apu elrabolja húgomat fürdeni. Ekkor újra a facebookomra lépek és most látom, hogy ő megint írt. Nem rég, szinte most. Megint az üres csevely. Miért jó ez a látszat? Miért élteti? Vagy komolyan gondolja? Visszaírok neki és beszélgetünk. Elméletben még mindig nem tud arról, hogy nem abban a városban vagyok, ahol ő. Ha tényleg minden rendben lenne - mint ahogy mutatja -, akkor valami közös programot szervezne, de ilyenről szó sincs. Meg sem említi. Minek kell fenntartani ezt a látszatot?! Mintha minden rendben lenne, de mindketten tudjuk, hogy semmi nincs rendben! Tesóm is rám ír és elhív mindkettőnket házibuliba. Nem tudom mit mondjak neki, de megírja, hogy majd júliusban valamikor. Gondolom nem egyből elsején lesz, ötödikétől pedig már tökéletes. Megírom neki is, hogy mit szól hozzá, ő pedig egyből belemegy.
Apuék visszajönnek a fürdőből, úgyhogy ideje kikapcsolni a gépet. Mindegy is, hiszen neki is mennie kell, focit néz, ami ugye nagyon fontos. Dél-korea játszik. Jee...